29. Fejezet

Sziasztok!!!!

Itt is a fejezet. Remélem, hogy tetszik mert sokat gondolkodtam, hogy mit is írja, de végül megszületett. Köszönöm szépen a komikat és a pipákat. Most is kaphatnák párat? Nagyon örülnék neki. 

És egy FONTOS DOLOG jövőhéten jön a nagy rész amit már nagyon várok. A fejemben már minden megvan és alig várom hogy megírhassam nektek. Az  a fejezet hosszú lesz és lehet, hogy a másik kettő blogra jövőhéten nem lesz friss, de remélem, hogy majd megéri.  Szóval jövőhéten hozom a fejezetet. 

Puszi

Beky

29. Fejezet.       

Bella szemszöge:

Bellül agy óriási nyomást éreztem, ami összenyomta a szívemet, a lelkemet és mindent és ez egyre rosszabb lett. Oly kevésnek tűnt ez az idő amit itt tölthettem, mégis annyi mindent kaptam. A sok szeretet gondoskodás, amit ez a család nyújtott beleivódott a bőrömbe és úgy éreztem már ide tartozom. Ehhez a családhoz. Ahhoz hogy boldog maradjak, itt kell maradnom. De ha elmegyek, ennek a boldogságnak csak a felét találom meg. 

Azt hihetné mindenki, hogy a választás olyan könnyű, hisz ki ne szeretne, ott lenni ahol feltétlenül boldog lehet mindig, de a választás mégsem olyan könnyű. A szerelem és a boldogság ide köt és a szívem is. Volterrába a kötelesség, a családom és a hála mit feléjük érzek, az vonz vissza. Szeretem őket hisz sokat segítettek mikor nem volt senkim sem, és mint az kiderült a Aro a nagybátyám így kötelességem részt venni Volterra vezetésében. Nem lehetek megint önző. 

Szemeimből kitöröltem a lehullni készülő könnyeket ezzel eltörölve nyomasztó gondolataim egyik nyomát. Erőt vettem magamon, mint ahogy már az évek során általában most is arcomra erőltettem egy mosolyt. Ha valaki rám néz, csak azt látja, hogy nincs semmi bajom, de belül nem lát belém. Hajamat megigazítottam, majd határozott lépésekkel indultam ki a konyhából a többiekhez, már amennyien még itthon vannak. 

A nappaliba lépve mindenki el volt foglalva valamivel, a fiúk sehol sem voltak így valamivel ugyan csendesebb volt a ház. Amikor beléptem mindenki felém nézett. De csak ennyit kaptam, egy pillantást. Nem értettem semmit sem. Talán tényleg elfelejtették volna, hogy lassan haza megyek. Vagy tán ennyire nagy gond, hogy velük szeretném tölteni ezt a két napot? Szívemen a hatalmat a csalódottság vette át. 

- Miért? – Csak ennyit kérdeztem és rájuk néztem. Kérdésemre mindeni, aki ott volt a nappaliban felém nézet. 

- Mit miért? – Kérdezte Rosalie. 

- Miért csináljátok ezt? 

- Mégis mit? – kérdezte értetlenül Kate.

- Hát itt már mindenki elfelejtette, hogy nemsokára elmegyek, és soha többet nem találkozunk? Vagy nem akartok velem lenni? Mégis mi az oka annak, hogy figyelembe sem vesztek, mintha itt sem lennék? – fakadtam ki. Mondataimat szinte már ordibálva mondtam. Nem érdekelt az, ha bolondnak néznek. 

Felszaladtam a szobába, majd magamra zártam az ajtót.  Fájt, hogy így viselkednek velem. tudom, hogy minden az én hibám hisz itt hagyom azokat, akiket szerettek és lehet hogy úgy érzik cserben hagyom őket de ez nem így van. Ők már a csalásom és szeretem őket, de a kötelességem nagyobb. Haza kell mennem. 

Ha már most alig bírom ki Edward nélkül, akkor mi lesz, ha pár évig vagy akár tovább nem láthatom. Tudom a szívem fog megszakadni mégis ez a helyes. Az én múltam közel sem olyan tiszta, mint azt sokan hinnék, és ebbe nem keverhetem bele őket.

Kelletlenül álltam fel és mentem az ajtóhoz, amin az imént kopogtak be. Amikor kinyitottam ott ált az össze lány. Alice és Rosalie megragadták a karomat, majd elkezdtek húzni egyenesen lefelé a garázs felé.

- Hová megyünk? – néztem rájuk étetetlenül. Nem igazán értettem mi ez a változás hirtelen.

- Ma egy csajos napot fogunk tartani. Vásárlás, vásárlás és vásárlás – mondta Alice. És nem is számítottam rá hogy a vásárlás lehet ennyire jó is. 

****

Port Angeles egyik legnagyobb plázája előtt állva lelki erőt gyűjtöttem. Alicevel a vásárlás általában életveszélyes mégis megfogadtam magamnak, hogy ezt a napot élvezni fogom még akkor is, ha 200 üzletet járunk végig. Most csak az a lényeg hogy velük töltsem ezt a napot. Egyszerre indultunk mindannyian a pláza felé. A hangulat nagyon jó volt, hisz mindenki vidám volt. Jane mellettem jött végig és vele beszélgettem. Nem hoztuk elő az utazást az csak elrontotta volna a kedvünket. Én is próbáltam nem arra gondolni, de akkor meg folyton Edward jutott eszembe és az, hogy most nem lehetek vele. De valamilyen szinten jó volt, hogy ezt a napot a lányokkal tölthetem. Ez amolyan búcsú nap lesz. Amit boldogan fogok eltölteni a lányokkal. 

- Nos hol is kezdjük? – Nézett körbe Alice

- Szerintem kezdjük itt és folyamatosan menjünk végig felfelé így biztos, hogy egyik boltot sem fogjuk kihagyni – javasoltam. 

- Ez egy jó ötlet – mondta Rosalie – csak nem megjött a kedved a vásárláshoz? 

- De – mosolyodtam el – viszont ez nem azt jelenti, hogy olyan leszek, mint Alice. 

- Héé – nézett ránk sértődötten Alice. 

- Nyugi Alice mi így szeretünk téged. De az nem azt jelenti, hogy mindannyian ennyire szeretjük a vásárlást, ahogy te – mondta Carmen. 

- Még jó, különben nekem nem jutna annyi ruha – mosolyodott el majd már be is ment az egyik üzletbe mi pedig követtük. Rengeteg ruhát vettünk, majdnem a fele plázát megvettük. Rengeteget nevettünk, hisz olyan ruhákat aggatunk egymásra, amikben eléggé nevetségesen néztünk ki.

Néha eszünkbe jutottak a fiúk, de mindannyian örültünk neki hogy nincsenek itt. Ha láttak volna minket ilyennek, lehet, hogy beadták volna a válópert. 

- És most elmegyünk enni – mondtam miközben egy cipőboltból jöttünk ki – már nagyon éhes vagyok és muszáj ennem valamit. 

- Rendben akkor menjünk – indultunk el az éttermes rész felé.  Gyorsan megrendeltem, amit enni szerettem volna. Rendeltem még hozzá egy adagot, amit, amikor kihozták a mellettem ülő Alice elé toltam.  

 - Ez a tiéd – mosolyogtam rá vidáman – ha megeszed, akkor kérhetsz valamit cserébe – ajánlottam hisz így valószínűbb hogy megeszi. 

- Ez most komoly? – arcát látva felnevettem.

- Az – bólintottam. 

- És bármit kérhetek, teljesíted? 

- Igen bármit, de azért annyira durva ne legyen, ha kérhetlek – néztem rá kérlelően miközben én is elkezdtem enni. 

- Jó – húzta maga elé a neki szánt ételt, ami nem más volt, mint saláta és egy kis natúrszelet. A villáját belebökte majd a szájához emelte. Mindannyian árgus szemekkel figyeltük a reakcióját, ami nem is maradta el. Azt a fintor, amit az arcán láttunk felejthetetlen volt. Hangos nevetésbe kezdtünk és az sem érdekelt, hogy a körülöttünk lévők mind minket néztek. Alice nagy nehezen megette az ételt és ez meg is lett örökítve. Evés után a fehérnemű boltba mentünk ahol mindenki ment a maga színvilága felé. A boltban volt bent egy lány a barátjával, akiket úgy gondoltuk, hogy megviccelünk. Rosaliet beküldtük a próbafülkébe egy gyönyörű, de annál kihívóbb fehérneművel.

Alig vártuk, hogy kijöjjön, és amikor ez megtörtént láttuk, ahogy a pasi tátott szájjal csorgó nyállal a barátnője mellett figyeli Rosaliet aki éppen bemutatót tart a rajta lévő fehérneműben. Amikor a lány észrevette, hogy a barátja éppen Rosalie minden egyes négyzetcentiméterét jól megvizsgálja egy nagy fülest adott neki, majd dühöngve kivonult a boltból. Hangos nevetésben törtünk ki. 

Aro szemszöge:

Már minden készen állt a bálra. A vendégek már elindultak ide és van, aki már meg is érkezett. A Danelli klán ma késő este fog megérkezni akik Forksból jönnek.  A várban már mindenki izgatottan várta a bált és hogy Bella végre visszatérjen hozzánk. Mióta elment az óta teljesen más a hangulat. Valahogy senki sem olyan vidám, de nem baj hogy egy kicsit elment. Jót tesz neki egy kis kikapcsolódás. Hogy ne mindig csak bezárva legyen egy helyen. Kár hogy a szülei nem láthatják, hogy a lányuk milyen csodás ember is lett. 

- Mester – jött elém Heidi

- Tessék? – néztem rá.

- Elhelyeztük a vendégeket. Ha nem gond, akkor most megcsinálnánk Bella szobáját.  

- Csak nyugodtan, ha kelletek, akkor majd szólok – mondtam majd már el is mentek. 

Bárcsak már itt lenne Bella, annyira hiányzik mindenkinek és be kell vallanom, hogy nekem is. Ő már olyan, mint ha az én lányom is lenne. Hiába vannak mellettem a testvéreim mégis Charlie nagyon hiányzik, hisz mégiscsak ő az igazi testvérem. Szívesen megismertem volna Reneét is. Nem is tudom elképzelni, hogy miért pont a családja, elől menekült Charlie. Valóban elítéljük azokat, akik gyerekeket változtatnak át vámpírrá, hisz az kegyetlenség. Egy gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy felnőjön és olyan életet éljen, amit szeretne. De Bella nem olyan. Ő más. Hiba volt, hogy előlünk menekültek, mert akkor még lehet, hogy ma is élnének. 

- Nemsokára újra itthon lesz Bella és akkor ő is vezető lesz hivatalosan is – szakított ki gondolataimból fivérem, Marcus.

- Valóban. Ha újra itt lesz visszaköltözik az élet e kihalt kastélyba – mondta Cairus.

- Jól mondjátok fivéreim. Bella elég idős lett ahhoz, hogy ha velünk történik valami, át tudja venni helyünket és egyedül irányítsa Volterrát.  

- Valóban. Mégis jobb lenne, ha lenne mellette valaki, aki segít neki ebben. Hisz mindannyian tudjuk, hogy ellenségeink előbb vagy utóbb, de legyőznek minket. És tudjátok, hogy mennyit is segített nekünk is az, hogy hárman voltunk. Bella jó uralkodó lesz egyedül is, ez való igaz, ám de egyedül lélekben nagyon is nehéz. Gondoljatok, bele milyen is lenne, ha nem hárman lennénk és még csak eleségünk sem lenne – mondta Marcus.

- Ez mind igaz. Azonban mégsem sürgethetjük őt. A szerelmet nem lehet csak úgy megteremteni. És mindannyian ismerjük Bellát, nem lehet csak úgy mellétenni egy általunk alkalmas férfit, hogy ők ketten uralkodjanak. Sajnos ezt a hibát már egyszer elvétettük, többször pedig nem szeretném. Biztos vagyok benne, hogy Bella elbírja majd az esetleges terheket és Volterra mindig is hűséges marad hozzá. Ő lehet az, aki még javítani tud ezen a világon.

- Igaza van Aronak. Bella talpraesett és vérbeli Volturi, még annak ellenére is, hogy nem kegyetlen. Sokan lesznek, akik be akarják csapni majd, de neme szíve mindig, elárulja, kiben bízhat és kiben nem. 

Jane szemszöge:

 

Minden a tervek szerint halad. Bellát nem engedtük Edward közelbe és most vásárolni vagyunk. Reggel meg kell, hogy mondjam nagyon megijedtem. Rossz volt látni, ahogy senki nem segít neki és utána pedig azt, ahogy kiborul. Félek, hogy azzal, amit csinálunk, csak rosszat teszünk és semmi jót. Habár az a cél hogy itt maradjon, és én tényleg szeretném, de csak egy részem. Talán önzőség, de nem akarom, hogy távol legyen tőlünk. Bella már a testvérünk és egy testvért nem engedünk el olyan könnye. Mégis tudom, hogy az a helyes, ha segíttek Edwardnak rávenni Bellát arra, hogy maradjon itt. 

Szívem, amely már régóta nem dobog, mégis Bellának hála megmaradt fáj, mert látom, hogy itt boldog és mi ezt nem tudtuk otthon elérni. Pedig mindenkinek az volt a célja, hogy otthon érezze magát Voltrában, és boldog legyen. Aznap mikor megmentettük már akkor éreztem, hogy a jövőnk meg fog változni és így is lett. Azt, amit más nem tudott elérni ő megtette. 

Ha engem kérdezne valaki, hogy Bella miként is fog dönteni akkor nem tudnák választ mondani.  Volterába őt is vezetővé avatják és ezt biztos, hogy nem hagyhatja ott, de vajon a szerelem mennyire erős kötelék köztük? Kibírnák-e a távkapcsolatot? Vagy Edward otthagyná-e a családját Belláért? Ezek közül sajnos egyikre sem tudom a választ. Ezt csak ők tudják. 

De egyetlen dolgot biztosan tudok. Bella szíve meg fog szakadni abban a pillanatban, amikor elhagyja Edwardot. 

Holnap lesz az, amikor Edwardnak a legtöbb esélye lesz meggyőzni Bellát. Ugyanis az, amit kitalált, valami csodálatos. Alig várom már, hogy Bella láthassa. Sajnos én már többet nem tudok tenni csak annyit, hogy szurkolok nekik. 

Bella szemszöge:

Hazaérve a fiúk is ott voltak a vadászatból és habár leghőbb vágyam volt, hogy Edward karjaiba szaladjak és agyon csókolgassam mégsem tettem meg, ugyanis nem lehetett. Két nap, vagyis már annyi sem, egy nap és pár óra van már csak hátra. És ezt nem ronthatom el. A nappaliban ültünk és beszélgettünk amikor Eleazar felállt, majd csendre intett mindenkit. 

- Ugyan nagyon szeretünk itt lenni és örülünk, hogy megismerhettünk Bella, ám mégis most haza kell, hogy menjünk. Tényleg sajnálom, de muszáj hazamennünk – nézett felém sajnálkozva. 

- Biztos, hogy nem tudnátok maradni? – néztem rájuk reménykedve. Nem akartam őket elengedni. Mert akkor az már azt jelenti, hogy csak nagyon ritkán vagy soha nem fogunk már találkozni. 

- Tényleg nem maradhatunk, sajnálom - mondta Eleazar, majd elkezdtek mindenkitől búcsúzkodni. Előttem hirtelen ott termett a három fiú. Szomorúan néztem rájuk, mert nem akartam, hogy elmenjenek. 

- Ne szomorkodj, hugi. Találkozunk még. Megígérjük – jött oda Will.

- Persze, aztán meg nem is látlak titeket évszázadokig – öleltem meg jó szorosan. 

- Ne mondj ilyeneket. Hidd el találkozni fogunk – ölelt meg Dave. 

- Sokszor halottam már ezt – mosolyodtam el, miközben őt is megöleltem. 

- Találkozunk és hamarabb, mint hinnéd – szorított magához Ien. 

- Hiszek nektek. És nagyon fogtok hiányozni – ölelkeztünk össze csoportosan. 

- Te is nekünk, hidd el, és örülünk, hogy találkoztunk ismét – mondta Dave, majd még egyszer összeölelkeztünk és tovább álltak, hogy mindenkitől elköszönhessenek. Utoljára maradt Kate, akitől szintén csak nehezen búcsúztam el, hisz ő is nagyon közel áll hozzám és nagyon sokat segített nekem és Edwardnak. 

- Dönts jól. Mert a boldogságod múlik rajta – ölelt meg. 

- Tudom – mosolyodtam el. 

- Vigyázz magadra – köszönt el, majd a többiekhez lépett. 

Rossz volt nézni, ahogy kilépnek az ajtón és elmennek. Főleg úgy, hogy holnapután én is ezt fogom tenni. 

Amint elmentek, felmentem a szobámba és magamra zártam az ajtót. Lefeküdtem az ágyra, majd ellazítottam magam. Van egy valami, ami talán segíthet a döntésben.

Lassan elővettem a jövőbelátó képességem, majd elhatároztam, hogy maradok. A képek azonnal elém tárultak. Láttam a Cullen családot, ahol mindenki boldog volt. Edwarddal a kanapén ültünk és nekidőlve a mellkasának és éppen a tévét néztük, mégis az én figyelmemet a kezeink kötötték le, ahol ott csillogott a gyűrű, mely azt jelezte, hogy életünket összekötöttük hivatalosan is. Körülöttünk mindenki a párjával beszélgetett. És tapintható volt a boldogság. Jasper arcáról is levakarhatatlan volt a mosoly. Edward csókot lehelt nyakamra, amitől hangosan fel is nevettem. 

- Gerlepár szobára! – mondta Emmett, akinek ölében szintén ott ült Rosalie.

- Te mondod? – nézett rá Edward mosolyogva. Nekem nem is kellet több rögtön őt tüntettem ki figyelmemmel. Szépen ívelt nyakát, kiálló ádámcsutkáját, piros ajkait melyekre minden egyes percben rávetném magam. 

Majd hirtelen változott a kép és Volterrát láttam, de ők engem nem láthattak. Ez a látomás még mindig akkor volt, ha a maradok. Ugyan nyüzsgés volt a kastélyban mégis az arcok komorak voltak. Egy folyosón sétáltam, ahol szembe találtam magam Heidivel, amint éppen embereket vezet a trónterem felé. Majd a következő pillanatban már a trónteremben voltam. 

Előttem volt a három trónszék melyen ott ült Cairus és Marcus. Jane Cairus jobb oldalán állt, mellette pedig Alec, míg Marcus mellet Felix és Demeti állt. A meghökkentő az volt, hogy szemeik vörösen izzottak. 

- Bárcsak itt lenne Bella. Akkor nem veszítettük volna el fivérünket – mondta Cairus, mire a testőrök arca összerándult. Miattam halt meg Aro? Nem az nem lehet.

A kép megszakadt és újra a Cullen házban találtam magam. Szemeimből könnyek folytak, amik már eláztatták a párnát. Össze kell szednem magam, hogy a másik verzió is meg tudjam nézni. Elhatároztam, hogy haza megyek így már előttem is volt az a kép.

Volterrában találtam magam a szobámban, ahol ott voltak a barátaim meglepő módon még Felixnek is aranybarna szeme volt. 

- Milyen az egyik vezetőnek lenni? – kérdezte kíváncsian Demetri.

- Felelősség teljes éppen ezért nem lehetnél te az. Egyébként van jó és rossz oldala is. 

- És mi a rossz oldala? – kezdte Jane

- Az hogy habár én döntök, mégis mások dolgaiba beleavatkozni nem szeretek. 

- Hát nekem ezzel nem lenne gondom – mondta Felix. 

- Azt valahogy gondoltuk.

A kép változott és most a Cullen villába találtam magam. Akárcsak az előbbi vízióban Volterrában, itt is volt valami borongós sötétség. A Cullen ház elhagyatott volt. Sehol egy bútor, sehol egy váza. Elindultam le a nappaliba és a kandalló előtt a földön volt valami. Amint odaértem gyorsan felvettem. Egy kép volt, aminek habár az eleje össze volt törve mégis látni lehetett. A Cullen család volt rajta. De mégis más volt, mint az eddig látott képek. Mindenki arca komor és boldogtalan volt.  Nem álltak közel egymáshoz szinte még a párjukhoz sem. Edward egyedül állt a jobb oldalon és arca fájdalomba torzult.

 A képnek vége szakadt és a szobában találtam magam. Hát ezt tettem mindenkivel. Egy borzalmas ember vagyok. Utat engedtem könnyeimnek majd hagytam, hogy magukkal sodorjanak gondolataim mindaddig, míg el nem aludtam. Nem is sejtve hogy a holnapi nap annyi meglepetéssel és boldogsággal teli lesz.