Sziasztok! Itt a kövi fejezet, ez hosszabb lett mint általában, én nagyon szeretem, remélem nektek is tetszeni fog. A szalagavatóm borzasztóan jól sikerült, azt kívánom, hogy mindenkinek legyen ilyen jó, hogyha eljön majd az ideje.
Puszi Beky
19. Fejezet
Alice szava járt a fejemben. „ Igen” Ezek szerint sikerül tervem, miszerint Edward továbblép, ha én elmegyek. Őszintén nem tudom, hogy mit szeretnék, hisz csak tönkreteszem mindenki életét, de túl önző vagyok ahhoz, hogy most hazamenjek, és mindenkit itt hagyjak. Legalább annyi ideig szeretnék, itt maradni ameddig lehet és addig is boldog lehetek, még ha utána örök időre is magányra vagyok ítélve.
- Bella tudnod kell, hogy a jövő a döntéseink alapján változik. –mondta Alice, majd kiment.
Minden egyes döntésemmel megváltoztathatom a jövőt. Jó és rossz irányba is. Szeretem Edwardot, efelől senkinek nem lehet kétsége.
Talán furcsán hangzik, de emlékszem arra, hogy amikor anyáékkal itt voltunk még régen, Edward és köztem volt egy kapocs, mely már akkor nagyon erősen kötött minket egymáshoz és ezt senki sem érthette.
Vonzott minket a másik, és ha Edward közelében voltam, akkor számomra nem létezett bánat vagy szomorúságot.
Ő volt az én személyes testőröm, aki mindig mindentől és mindenkitől megvédett. Szinte elválaszthatatlanok voltunk és úgy hittük, hogy mi mindig együtt maradunk, de a sors nem ezt szánta nekünk. Mosoly szaladt a számra, ahogy felidéztem az emlékeket. Nem tudtam tovább gondolkodni ezen, mert kopogtattak az ajtón.
- Igen – szóltam, majd az ajtó kinyílt és Emmett lépett be rajta.
- szia Bellus, nem zavarlak? – lépett beljebb majd leült az ágyra. Ma kész átjáró ház van a szobámban.
- Szia Emmett, dehogy is. – mosolyogtam rá. Körbekémlelte a szobát és mindent alaposan szemügyre vett. Minthogyha nem járt volna még itt.
- Tudod, nem jött velem senki sem bunyózik és arra gondoltam, hogy megkérdezem te ki jönnél velem? – nézett rám kérlelőn.
- Tudod Emm, szerintem Carlisle nem örülne neki. – mondtam, miközben szomorúan néztem rá.
- De már jobban vagy. Légyszi… - könyörgött.
- Jó, de csak akkor, hogyha előtte elmegyünk vadászni – mondtam mire Emmett arca egy másodperc alatt felderült.
- Persze, csak menjünk már – mondta olyan lelkesedéssel, ahogy egy kisgyerek szokta mikor vidámparkba készül.
Felálltam, majd az ablakon kiugorva kezdtünk el futni az erdőben. Hamar végeztünk a vadászattal. Emmett egy medvét én pedig egy hegyi oroszlánt vadásztam le.
- Szereted? – Szólalt meg hirtelen Emmett, majd meg is állt. Értetlenül néztem rá miközben odasétáltam hozzá.
- Tessék? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy mire gondol.
- Edwardot. Szereted? – kérdezte. Szívem megállt egy másodpercre és megijedtem. Emmett olyan komoly arccal nézett rám, amilyet még tőle sosem láttam. A humor semmi jele nem volt látható az arcán. Tudom, hogy ezt most komolyan gondolta. Szemei kíváncsiságot tükröztek és előttem egy teljesen más Emmett állt, mint akit megismertem.
- Igen – mondtam miközben egy kidőlt farönkre ültem. – Tiszta szívemből szeretem. De te ezt honnan tudod? – néztem rá kíváncsian. Elindult felém, majd mellém ült.
- Tudod, észre lehet venni két emberen azt, hogyha tisztán és teljes szívből szeretik egymást. És ti pont ilyenek vagytok. Edward mindig téged néz, és ha valami történik veled nagyon feszült lesz. Ha rád néz, csillog a szeme. Ez nálad is pont ugyanígy van. Tapasztalatból tudom, hogy ez sosem fog változni. Kit a sors egymásnak teremtett azokat senki és semmi nem választhatja szét. És vámpíroknál ez még erősebb, hiszen tudod, hogy nekünk csak egy igaz szerelmünk van. – Emmett szavai mélyen elgondolkodtattak.
- Tudod igencsak meglepő, hogy tudsz ilyen komoly is lenni. – néztem rá.
- Igen, néha még magamat is meglepem – és a szemeibe visszatért az a megszokott fény. –Most már menjünk, mert bunyózni is szeretnék. – állt fel, majd megragadta a kezem és felhúzott a farönkről. Mikor visszaértünk a házhoz nem mentünk be.
- Képességet nem ér használni – mondta.
- Nem is akarok, úgy túl könnyű lenne. – mosolyogtam rá.
- Háromra indul – mondta, majd elkezdett számolni – 1... 2… 3
…
Már egy órája harcoltunk, szinte az egész család kijött minket nézni. Emm jól harcol, csak az a baj vele, hogy az erejére hagyatkozik és nem az eszére.
Emmettel szinte csak játszottam és soha sem tudott elkapni. Éppen Edwardra néztem amikor Emmett támadott így nem tudtam kivédeni és berepültem a fák közé. Gyorsan felpattantam, majd
Emmett felé siettem és jó nagy lendülettel nekimentem, aminek következtében a háztól nem messze lévő folyóba esett. Gyorsan odaszaladtam a folyó szélére és onnan vártam, hogy Emm feljöjjön a víz felszínére. A család is idejött és valahogy senki sem bírta ki nevetés nélkül.
- Na, a nagy maci ma hoppon maradt. –mondta Jasper, amikor Emmett kicsit sem dühös feje felbukkant a víz felszínére.
Mellettem kétoldalt Will és Dave állt így őket is egy könnyed mozdulattal a vízbe löktem. Már majd meg fulladtam a nevetéstől, annyira vicces volt,t ám a három fiú cseppet sem találta annak. Ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék.
Will Daveés Emmett egymásra néztek, majd bólintottak, amiről rögtön tudtam, hogy nekem már nem kellene itt lennem, ezért hátrálni kezdtem, ám Alicebe és Jasperbe ütköztem. A három fiú kipattant a vízből, majd felém indultak. Segélykérően néztem körbe, de valahogy senki sem akart segíteni. Edwardra néztem és éppen indult volna felém, de már késő volt, mert a fiúk elkaptak
- Be ne merjetek dobni! – néztem rájuk ám a fenyegetésem egy cseppet sem hatotta meg őket.
Mind a hárman engem fogva beugrottak a vízbe. Prüszkölve jöttem a felszínre. Mindenki ismét nevetett kivéve Edwardo,t aki aggódva és sajnálkozva nézett rám. Ezt még visszakapják. Lehunytam a szemem majd elkezdtem koncentrálni. A távolba, hogy ne lássák, egy nagy buborékot csináltam melyet vízzel töltöttem meg majd szép lassan elkezdtem felemelni és a még szárazon nevetgélő emberek feje fölé emeltem.
- Tudjátok, majd most megtudjátok, hogy engem nem nevethet ki senki – mondtam gonosz mosollyal az arcomon, majd felmutattam a fejük felé és épp abban a pillanatban, amikor felnéztem, elengedtem a buborékot így annak a tartalma mind rájuk borult. Így a többiek csurom vizesek lettek. Persze a lányok nem meg hazudtolva magukat rögtön elkezdték, hogy a hajam, meg a ruhám…
- Bella ezért holnap vásárlás. – mondta Alice égő szemekkel. – Mindenki.
- Na, kösz Bella – mondta Emmett, majd lenyomott a víz alá. Direkt nem jöttem fel, hanem arrébb úsztam és a folyókanyarban kimentem a partra. Halottam ahogy Emmett idegesen kiabál.
- Bella hol vagy? Bella hallod ne szórakozz. Hol vagy? – kezdett el kutatni a vizében, mire mindenki aggódva kezdte el kémlelni a vizet. Egy nagyobb szelet csináltam z egyik képességemmel, amit még régen az egyik vámpírtól vettem el így mindenki a folyóban landolt.
- Velem nem érdemes szórakozni – mondtam, miközben kiléptem a fák közül és rájuk kacsintottam.
Visszafutottam a házba, majd beugrottam az ablakomon keresztül a szobába. Éppen mentem volna be a gardróbba, amikor valaki megragadta a derekam és behúzott magával. Amikor észrevettem az illetőt, hogy ki az azonnal felhúztam a pajzsom, hogy senki ne halljon minket.
- Hát te miért vagy itt? Mi van, hogyha valaki észreveszi, hogy eltűntél? – kérdeztem és ezt inkább Tanyara értettem.
- Ő most el van foglalva a hajával és azzal, hogy tönkrement az új ruhája. –mondta Edward miközben a szemeit forgatta. Szorosan fogott karjai és én szívesen öleltem vissza.
- Tudod ez aljas húzás volt ám. – mondta. Ahogy vizes pólója mellkasára tapadt egyszerűen észveszejtően nézett ki.
- Megérdemelted.
- Tényleg? –kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
- Aham – ha ilyen közel van, akkor egyszerűen már gondolkozni sem tudok.
- Biztos? – ajkait már csak pár centi választotta el az enyéimtől - Mert tudod akkor akár el is mehetek – ez most szórakozik?
- Csókolj már meg. –mondtam, majd tétovázás nélkül végre megcsókolt. Vizes ruháink miatt testünk összetapadt és még jobbá tette a csókot.
- Emmet tudja – szakadtam el tőle, mert félő volt,t hogyha továbbra is ilyen közel vagyok hozzá akkor és elájulok.
- Mit? –nézett rám értetlenül.
- Azt hogy mi… - nem tudtam, hogy fejezzem be a mondatott hisz valójában még én magam sem tudtam, hogy most igazából mi mit is művelünk.
- Szeretjük egymást. – segített ki Edward.
- Igen.
- És honnan tudta meg? - kérdezte kíváncsi szemekkel, majd leült a gardróbomban lévő fotelbe és az ölébe húzott.
- Látta rajtuk. Tudod, amikor az erdőben beszélgetem nemrég Emmettel erről, akkor teljesen más volt, mint akit megismertem. Komolyan beszélt semmi humor nem volt abban, amit mondott. – Edward azonban meg sem lepődött ezen.
- Emmett a gondolataiban is sokkal érettebben gondolkodik, mint azt ő mutatja.
- Na de most már menjél, mert még át szeretnék öltözni és nem szeretném, hogyha valaki észrevenne. – Mosolyogtam rá, majd felálltam volna, de visszarántott a karjaiba.
- Ne segítsek? – kérdezte pajzán csillogással a szemében.
- Köszönöm, de megy egyedül is.
- Pedig én szívesen tenném – mondta, majd belecsókolt a nyakamba, amitől megremegtem.
- Azt elhiszem. – mondtam egy cseppet akadozva, amire ő csak nevetett.
- Ne nevess szerintem egyáltalán nem vicces. – mondtam sértődötten.
- Szerintem pedig az. Olyan jó érzés az, amikor tudom, hogy ezeket én váltom ki belőled – mondta, mire egy jó kis bosszú jutott az eszembe
.
Nyakához hajoltam, majd belecsókoltam miközben kezemet a mellkasáról szépen lassan húztam egyre lejjebb. Már az övcsatjánál jártam, amikor felnyögött miközben megragadta kezemet
.
- Tényleg nagyon jó érzés – mosolyodtam el. Szemeibe nézve nem láttam mást csak a vágyat.
- Te őrült boszorkány – mondta, majd megcsókolt.
Miután sikerült elválnunk egymástól sikeresen át tudtam öltözni, majd lementem a nappalaiba, ahol meg találtam Davet, Willt, Katet és Tanyat. A legutóbbi, ahogy lementem szúrós szemekkel nézett rám és ez így ment az elkövetkezendő fél órában is. Bármit is csináltam mindig engem nézett, ami kezdett már egy kicsit idegesíteni.
- Neked nincs jobb dolgod mint engem nézni? Vagy talán annyira szépnek találsz, hogy le sem tudod venni rólam a szemed? – néztem rá igencsak szúrós szemekkel. Halottam ahogy Emmett felnevet.
- Képzeld el, hogy nincs. És nehogy azt hidd, hogy olyan szép vagy. Sőt még csak okos sem. Már értem, hogy miért menekültek inkább a halálba a szüleid, mintsem hogy veled legyenek. – mondta
A szobában megállta az élet, sőt az egész lakásban. Szívem megállt egy pillanatra, majd eszeveszett vágtába kezdett. Vérem csak úgy száguldozott az eremben, de ez most nem olyan volt, mint Edward közelében, ez most teljesen más volt. A düh egyre jobban tört fel és tudtam, hogy itt már nincs megállás. Éreztem, hogy könny gyűlik a szememben, de ezt most nem engedtem, hogy kijöjjön.
- Vond vissza. – mondtam, majd felálltam és elkezdem felé közeledni. A fiuk felpattantak, majd elindultak volna felém, de a pajzsomat kiterjesztve könnyen megállítottam őket.
- Nem – mondta Tanya gúnyos arcot vágva majd felállt.
- Bella vedd le a pajzsod és engedj oda. – mondta Will. – Tanya te pedig ne hergeld. –
Oda sem figyeltem, hogy mit mondanak csak Tanyat néztem és már láttam magam előtt azt, ahogy széttépem és elégetem.
- Azt mondtam, hogy vond vissza, talán akkor még élve megúszod. – mondtam és már én is gúnyosan, de még mindig gyilkos szemekkel néztem rá.
- Nem. Mit hiszel, te magadról engem nem bánthat senki főleg te nem, aki egy korcs. Még csak rendes vámpír, sem vagy, hanem egy keverék. – Nem törődtem semmivel. Tanyat a gondolatommal a levegőbe emeltem, amire persze azonnal elkezdett sikítozni.
- Azonnal tegyél le. – mondta
- Tedd le – mondta Irina is, majd nekem rontott volna, de a pajzsom miatt nem tudott.
A nappaliba már mindenki ott volt. Nem tudott érdekelni az aggódó arcuk sem és semmi más csak az, hogy eltüntessem a Föld felszínéről. Elkezdtem kifelé lépkedni és Tanyat is vittem magammal. Sajnáltam volna, hogyha valami ebben a házban tönkrement volna Tanyatól. Amint kiértem a legtávolabbi fához vágtam, majd egy nagyot nyekkenve esett a földre, de nem hagytam neki sok időt azonnal felemeltem majd egy másik fához vágtam.
- Bella, kérlek hagyd, nem ér ennyit. – mondta Jane.
- Bella, kérlek hagyd. – mondta Will újra, de nem figyeltem senkire sem.
- Na, mi van, csak az erőddel tudsz harcolni? – kérdezte miközben felállt a földről. A pajzsomat fent tartva mentem hozzá közelebb. Azonnal felém rohant. Épp amikor hozzám ért volna megragadtam a haját, majd jó messzire dobtam a fák közé. Utána mentem.
- Na, most ki a gyenge - léptem oda hozzá és megragadtam az állkapcsát.
- Bella kérlek, hagyd – szólalt meg az a hang, amit annyira szerettem.
-
Tannyara nézte és tudtam tényleg nem éri meg ő egy senki. Még csak azt sem éri meg, hogy valaki egy nagyot behúzzon neki. Még mindig az állkapcsát fogtam és mélyen azokba a szemekbe néztem és szorítottam egy kicsit a kezemen.
- Idefigyelj, ha nem akarod, hogy a csinos kis pofikádnak valami baja essen, azt hiszem, hogy jobb lesz, ha befogod azt a nagy szádat és engem nagy ívben elkerülsz vagy a következő alkalmat már nem úszod meg ennyivel és lehet, hogy hamuként végzed. – néztem rá, majd leengedtem a pajzsot.
- Sajnálom. –néztem Esmére, aki halkan és könnyek nélkül sírt.
Tudom, hogy rossz lehet neki azt látni, hogy egy általa szeretett embert bántok. Elfutottam a ház felé. Észre sem vettem, hogy ilyen messze eljöttünk. Befutottam az ajtón egyenesen fel a szobámba, ahol egy már ismerős, de nem kedvelt illatot éreztem. Az ágyamra pillantva egy fehér borítékot láttam meg.
Egyre közelebb lépkedve hozzá éreztem, hogy nem jó dolog az, ami benne van. Megfogtam majd leültem az ágyra és óvatosan mintha csak bomba lenne benne kinyitottam. Kezem remegett, ahogy kivettem a fehér összehajtott lapocskát. Széthajtottam majd elkezdtem olvasni.
Meg vagy, előlem nem bújhatsz el sehova sem, mert te csak az enyém vagy, és ne feledd, hogy bárhol megtalállak. Tudok, rólad mindent, előlem nem titkolhatsz semmit, nem úgy, mint a többi Cullen elől. Nehogy azt hidd, hogy az a Cullen gyerek meg tud majd védeni attól, hogy az enyém legyél. Figyellek mindig, mindenhol. Nemsokára eljön az a nap, amikor hozzám fogsz tartozni és csak az enyém leszel. Élvezd az életed, amíg csak lehet.
Csókol a te szerelmed H
Hát ismét megtalált.
