26. Fejezet

Sziasztok! 

Nem bírtam kivárni a holnapot. 
De szerintem nem baj hogy előbb hoztam. Kérlek a véleményeteket írjátok meg. :) 

Puszi. Jóét.

Beky 

 26. Fejezet.

Bella szemszöge

Az élet olyan, hogy elveszítjük azokat, akiket szeretünk. Ez megszokott ám, de fájdalmas. Még is úgy lett a föld megteremtve, hogy ez egy körforgás legyen. Az öregek meghalnak és születik egy új nemzedék. Mégis valami hiba történt egyszer. 

Megszületett egy olyan faj, amit csak megölni lehet. Ebben a fajban egy szeretett társ, barát, testvér elveszítése olyan dolog, ami mindenkit megvisel. Elveszíteni valakit nem könnyű az érzések egy vámpírban százszor erősebbek, mint egy emberben.

Ijedten nyíltak fel szemeim és nem tudtam hol vagyok. De nem is érdekelt az én hibámból halt meg Jasper. Mindenről én tehetek. Ha nem jövök ide most ő is boldog lenne. Szegén Alice. Ő nem ezt érdemelte senki sem ezt érdemelte. 

 Szemeim lehunytam és éreztem, hogy könnyeim újra lefolynak arcomon. 

- Ugyan Bella te nem vagy ilyen – hallottam meg egy hangot mire szemeim azonnal kipattantak. Észre sem vettem, hogy a szobámban vagyok. De hogy kerültem én ide? 

- Ezt ő küldi – nyújtott felém az idegen férfi egy papírt mire rápillantottam. Arcát nem láttam de tudtam hogy ő csak rossz lehet. Azonnal támadó állásba álltam. 

- Erre semmi szükség. Gondolom, felismered, a papírt ebben válaszok vannak pár kérdésedre – hangja neki is kemény volt.  Elvettem a papírt majd már sehol sem volt. Most nem haboztam, mint máskor. Ugyan a félelem, mint mindig most is bennem volt, de éreztem, hogy olyan van a papíron, ami fontos.  

Kedves Bella

Jobb, ha betartod a szabályokat és akkor senki másnak nemesik baja. Ami most veled történt az csak egy illúzió volt, de jobb, ha tudod, következő alkalommal valóban meg fogom ölni. Tudod a szüleid hogy jártak. És ismersz, senkit nem kímélek. Vedd ezt úgy mint egy ajándékot. Egy második esély hogy senkinek sem esne bántódása a szeretteid közül. Persze nehogy megpróbálj hazamenni. Élvezd csak ki ezt a pár napot. Hidd, el nem akarok én semmi rossznak az elrontója lenni. Látod milyen jó szívű is vagyok valójában még magamat is meglepem.

Csók: H

A papírt eldobva ugrottam ki az ablakon és rohantam arra a helyre ahol Jaspert megölték. Az neme lehet, hogy az egész illúzió volt. Ott voltam láttam a hamvakat. Én örülnék a legjobban, ha igaz lenne. De már semmiben nem hiszek. Egyre közelebb mentem ahhoz a helyhez és megláttam Jaspert és ketten voltak rajta. 

Jasper szemszöge: 

- Hé, fiúk engedjetek el. Irtó büdösek vagytok – fordítottam el a fejem Emette kezétől. Mind a ketten rajtam voltak és a földhöz szorítottak. Ennyit a sokévi harcolásról. Egy másodperc alatt letepertek a fiúk.

- Valóban nagyon hamar sikerült – mondta Edward valószínűleg kiolvasta a fejemből.

- Tudjátok, még engem is elkábít ez a bűz. Mi ez egyébként? 

- Emmet gondolta, hogy eljátszik a borzzal – mosolygott Edward. 

- De hát az állatok félnek tőlünk - mondtam.

- Ez nem, higgy nekem – mondta Edward. 

- De most miért tök aranyos volt akár csak egy cica. 

- Emmett az nem is hasonlított a macskára – kezdtek el vitatkozni. 

- Fiúk megköszönném, ha leszállnátok rólam. Még a szuszt is kinyomjátok belőlem – a mondat erejéig figyeltek rám majd mintha nem is szóltam volna folytatták a veszekedést. Így olyan módszerekhez kellet folyamodnom, amik majd segítenek. 

Elkezdtem az érzelmemmel befolyásolni őket. Egyre több örömöt irányítottam feléjük. A veszekedés elhalkult majd helyét átvette a nevetés és már rajtam sem voltak. Amint sikerült kiszabadulnom abbahagytam a „kínzásukat” dühösen néztek rám. Már majdnem rám támadtak, amikor valaki nekem csapódott. Megfordultam majd már csak azt éreztem, hogy valaki ölel majd orromba kúszott Bella illata. Nem tudtam mi annak az oka, hogy ennyire ölel, de én is visszaöleltem. Hangosan zokogott és ennek nem tudtam az okát. 

- Bella – mondta egyszerre Edward és Emmett miközben gyorsan odajöttek hozzánk. Mindketten aggódtak Belláért és ezzel nem voltak egyedül. Olyan szorosan ölelt, hogy nem tudtam volna elszakadni tőle. 

- Bella mi a baj? – suttogtam hajába. Teste rázkódott a sírástól. Minden eltűnt a szemem elől majd egy jelenet látszódott le előttem. Már mindet értettem. Ahogy vége lett a „látomásnak” szorosabban öleltem. Nem tudom, hogy ki az, aki ezt csinálja vele, de biztos, hogy nem nagyon fogja túlélni az biztos. 

- Jasper, nem hallom a gondolataidat – mondta Edward kiszakítva a gondolataimból. 

- Bella pajzsa alatt vagyok. Magunkra hagynátok Bellával? 

- De… - kezdte volna Edward, de belé fojtottam a szót. 

- Kérlek. Nem lesz semmi gond – biztosítottam. Bellára nézett majd elment. Emmett még egy utolsó aggódó pillantást küldött felénk majd ő is Edward után indult. 

Talán órákig állhattunk így összeölelkezve, de nem számított csak az volt a fontos hogy ő megnyugodjon.

- Bella - próbáltam meg kicsit eltolni magamtól, hogy a szemébe nézhessek, de nem tudtam.

- Bella nyugodj meg. Hallod itt vagyok és nem bántott senki sem. A testvéreimen kívül, akik majdnem agyon nyomtak – próbáltam egy kicsit feloldani a feszültséget. Fejét lassan felemelte majd rám nézett. Szemei pirosak voltak a sok sírástól. 

- Sajnálom én csak… Annyira féltem, hogy bajod esett – lépett el tőlem miközben szabadkozott.

- Ugyan nincs semmi baj. Meg tudlak érteni. De mindent el kell nekem mesélned.

Két nappal később:

Jasper szemszöge:

Azóta mióta mindent megtudtam két nap telte el. Amikor Bella elmesélte, hogy mi történt vele régen legszívesebben megöltem volna azt a férget, de Bella megígértette velem, hogy nem csinálok semmit és nem mondom el senkinek, cserébe én mindig ott leszek, ha segítség kell neki. Edwardot és Emmettet sikerült megnyugtatnunk és mindössze csak annyit mondtunk nekik hogy Bella a szülei miatt borult ki ennyire. Edward mindig furcsán viselkedik, hisz nem látja azt a fejemben mikor Bellával beszélgettünk a réten és ez Bellának köszönhető. 

A többieknek feltűnt, hogy Bella elég sokat van velem és Edward érzéseiből is megtudtam, hogy féltékeny pedig nincs mire. Bella azért van velem, mert megviselte az a látomás. Úgy érzi muszáj mellettem lennie. 

Próbáltam lebeszélni róla hisz erre nincs semmi szükség, de semmi változás nem volt. Alice kicsit zavart és nem érti, hogy mi is történt. A jövőt nem látta és ez nagyon zavarja.

Bella azóta nem kapott semmilyen levelet sem, aminek nagyon örültünk. Lassan minden kezdett visszaállni a rendes kerékvágásba. Iskolában is minden ugyan olyan volt, mint eddig és persze Emmett is folytatta a folytonos viccelődéseit. Bella megkért arra, hogy segítsek a két kicsi gyereknek, akiket az árvaházban látott szülőket keresni. Megkérdeztük Carlislet, hogy esetleg nem ismer e olyan párt aki szeretne kisgyermeket és találtunk is. 

Carlisle néhány éve műtött egy hölgyet, akinek a férjével és a gyerekével együtt autóbalesetük volt. Sajnos a kisgyereket nem tudták megmenteni és a nőnek nem lehet többet gyermeke. Bellával felkerestük őket Carlisle segítségével és elmagyaráztunk nekik mindent. Mindig meglepődök azon, hogy néhány embernek egyes pillanatokban az érzelmei majdnem olyan erősek, mint a vámpíroké. A pár boldogan örökbe fogadná a kisgyerekeket és már ma Bellával meg is nézik őket.  És itt volt az ideje annak, hogy Edward elkezdje a tervét. 

Alicel mindent pontosan kiterveltek, ami Bella utolsó itt töltött napján fog történni. Ha ez nem sikerül, akkor abba mindketten bele fognak pusztulni. Bellával nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy miért nem szeretne itt maradni vagy legalább elmondani mindenkinek, hogy szeretik egymást. Egyrészt meg tudtam érteni az érveit, másrészt viszont ez nem ok arra, hogy ne legyen boldog.

Bella úgymond víziója ráébresztett engem is arra, hogy minden egyes pillanatát élvezni kell az életnek.

 Alicnek ahányszor tudom, elmondom, hogy mennyire szeretem, hogy ha az lenne az utolsó napom, akkor is tudja én mindig is őt szerettem és ezután is fogom. Bellának is ezt kellene tennie, de ez az illúzió nála nem olyan hatással volt, mint nálam. Őt csak jobban megerősítette abban, hogy nem szabad senkit sem annyira közel engedni magához és jobb lesz, ha visszamegy Volterrába és véglegesen eltűnik az életünkből. 

Alice ma az egész napot Port Angelesben tölti a lányokkal. A lányok közül csak Bellának sikerült itthon maradnia, de neki is csak azért, mert az árvaházba megy.

Az ajtóban Bella állt éreztem az illatát és mielőtt kopoghatott volna már ott is termettem és kinyitottam. Zavartan nézett rám és keze még mindig felemelve állt kopogásra készen. Sajnálkozva nézett rám. 

- Gyere csak be – tártam ki előtte az ajtót. Lassan beljebb lépett, és mint mindig most is körülnézett. 

- Nem akarlak zavarni csak meg szeretném kérdezni, hogy volna e kedved eljönni velem az árvaházba? – Nézett rám kérdőn. 

- Persze szívesen elmegyek. De Edward? Mármint félre ne érts, örülök, hogy mehetek csak hogyhogy ne őt kérted meg? – Bella elmosolyodott majd elfordult tőlem és az ablakhoz sétált. 

- Ő most a fiúkkal megy vadászni . De ha nem szeretnél jönni az is megértem viszont akkor felhívom Edwardot, hogy várjanak meg  - nem kellet kimondania ahhoz, hogy tudjam, nem szeretné ha egyedül maradjak itthon. Talán elég furcsán hangzik így ez az egész, de teljesen meg tudom érteni Bellát és még jó is hogy egy kicsit jobban megismerhetem. Odaléptem hozzá majd elvettem a telefont. 

- Tényleg veled szeretnék menni. Már kíváncsi vagyok milyen lesz a találkozás a kicsikkel. 

- Renden akkor menjünk is – mosolyodott el majd elindult kifelé én pedig mentem utána.

Bella szemszöge: 

Már két nap telt el az óta mióta volt az az illúzió. Azóta minden lenyugodott és ugyan olyan lett, mint előtte volt. Edwardékan azt mondtuk, hogy a szüleim miatt borultam ki és Jasper képességére volt szükségem ahhoz, hogy meg tudjak nyugodni. Rossz volt becsapni, de tudom az rosszabb lett volna ha az igazságot tudja meg. Jasperrel megállapodtunk és bevallom jó volt valakinek elmondani mindent ő pedig cserébe mindenben segít. 

- Mi jár a fejedben kicsim? – suttogta a hajamba Edward miközben hátamat simogatta. 

- Csak a kicsiken gondolkodtam. Remélem, hogy végre jó életük lesz. Az a pár, akit Carlisle ajánlott biztos, hogy nagyon fogják őket szeretni. Meg is érdemlik. 

- Carlisle gondolataiban láttam, hogy ő nagyon jónak tartja a családot és biztos benne, hogy náluk lesznek a legjobb helyen a gyerekek. Amíg a felépülésük tartott a kórházban addig nagyon sokat megtudott róluk. Nagyon megviselte őket, hogy elveszítették a kislányukat. És most hogy kapnak egy új esélyt nagyon hálásak – mondta továbbra sem hagyva abba a hátam simogatását. 

- Szeretlek – vallottam be ismét.

 Felnéztem rá majd ajkaimat az övére nyomtam. Először belemosolygott a csókunkba, de mivel egyre hevesebben csókoltam nem volt ideje még mosolyogni sem. Megfordultam majd ráfeküdtem, mire belenyögött a csókunkba. Egyre hevesebben csókoltam. Fordított a testhelyzetünkön így most ő volt felül és szorosan hozzám simult mire most én nyögtem bele a csókunkba. 

Kezeimet, ami eddig arcát simogatta most hátára vezettem és ott kezdtem simogatni egyre lejjebb, míg el nem értem a pólója alját megfogtam majd egyre feljebb toltam. Edward segített, hogy letudjam venni róla. Ajkai levándoroltak fülem mögé, majd szép lassan közelített a nyakam felé. Mellkasom felemelkedett, így a övének nyomódott. Kezei oldalamat simogatva húztak magukhoz még közelebb. Kezem mellkasán kalandozott minden izmot és részt felfedezve majd lefelé haladt egyenesen az öve felé, de mikor megérintettem már nem volt rajtam Edward. 

A falnak támaszkodva állt. Sűrűn szedte a levegőt, mellkasa is gyorsan emelkedett éppúgy mint az enyém csakhogy nekem valóban szükségem volt az oxigénre nem úgy mint neki. Még mindig nem tudtam szemébe nézni mellkasa valahogy jobban vonzotta tekintetem. Magam sem tudom mi lett velem nem szoktam ilyet csinálni de a vágy az valahogy felül kerekedett egész testemen. Érezni akartam Edward testét az enyémen csókjait ajkamon. 

- Sajnálom – mondtam majd felültem. Edward még mindig kapkodva szedte a levegő majd bizonytalanul elindult felém. Felálltam az ágyról így ő pont előttem állt meg. Kezét derekamra tette így közelebb vont magához.

- Nincs mit sajnálnod, te is kívánsz engem – itt csibészesen elmosolyodott – és én is téged – nyomott egy csókolt számra, majd elhajolva tőlem felvette a pólót. – De ez most nem a megfelelő idő. Tudom, hogy úgymond szigetelni tudod a szobát, de biztos vagyok benne hogy lenne bizonyos pár perc mikor nem tudnál a pajzsra koncentrálni - búgta nyakamba. És milyen igaza volt. Már itt is majdnem elengedtem a pajzsot, mi lenne akkor ha… 

- Megyek, megkérem Jaspert, hogy nem lenne e kedve velem jönni az árvaházba ma fognak először találkozni a kicsikkel.

- Miért pont Jasper? Miért nem mehetek, mondjuk én? Elvileg engem szeretsz vagy ez már változott?– Kérdezte féltékenyen. 

- Ami azt illeti – gondolkodtam el egy percre mire láttam, hogy szeme egyre jobban izzik a dühtől – igen.

- Tudtam, de én megyek és megölöm. Hogy volt képes…

- Téged már nem szeretlek – hajtottam le fejemet. Tudtam, hogy ezzel megbántom, de nem tehetek ellene. Még magamnak sem hazudhatok nem hogy neki. Be kellet vallanom hisz így fer vele szemben. Edward felmorgott majd dühösen elindult mellettem. Megragadtam a karját hogy megállítsam. Nem akarom, hogy valami hülyeséget tegyen.

- Kérlek Edward – néztem bánattal teli szemeibe. Szívem összeszorult.

- Engedj el had öljem meg – próbált szabadulni, de nem engedtem. Elé álltam majd két kezem közé fogtam az arcát.

- Edward, én már nem szeretlek – mondtam az őszintét.

- Muszáj még egyszer ezt közölnöd velem nem elég, hogy már így is…

- Végig hallgatnál? – kérdeztem kicsit feljebb emelve a hangom mire csak egy aprót bólintott. 

- Én már nem szeretlek hanem imádlak te csacsi. – Arca elődszőr döbbenetet tükrözött majd felragyogott. Elmosolyodtam majd ez a mosoly egyre nagyobb lett.

- Szóval viccesnek találod? – mondta mire nem tudtam abbahagyni a nevetést. Hirtelen talpam alól eltűnt a talaj és az ágyon találtam magam. Edward elkezdett csikizni és nevetésem még hangosabb lett.

- Ké..kérlek hagy…hagyd… abba – alig tudtam kimondani ezt az egy szót is. Ha a burok már nem venne körül minket az egész ház az én nevetésemtől zengne. 

- Többet nem csinálsz ilyet? – Kérdezte még mindig csikizve egy nagy mosollyal az arcán.

- Nem nem csak.. hagyd..hagyd abba – mondtam mire végre abba hagyta.

- Tudod, hogy megijesztettél? – Hajolt hozzám közelebb és a szemembe nézett. 

- Sosem szeretnék mást rajtad kívül. Ezt vésd abba a csökönyös fejedbe – hajoltam közelebb majd megcsókoltam. Ez a csók nem tartott sokáig hisz mennem kell az árvaházba. Elszakadtam tőle majd felálltam az ágyról és már indultam volna az ajtó felé mikor megragadta csuklómat és magához húzott. 

- Búcsúcsókot nem kapok? – nézett rám.

- Szerinted az előbbi az mi volt? – döntöttem félre a fejem és néztem rá kérdőn mire csak megrántotta a vállát.

- Búcsúcsók előtti csók? – kérdeztem mire csak elmosolyodtam. Lehajoltam hozzá majd ismét megcsókoltam. Lágyan becézgettem ajkait és most még nyelvemet is bevetettem. Hirtelen váltam el ajkaitól ő pedig csak döbbenve ült az ágyon egy puszit még kapott majd most már tényleg. 

 

- Menj el vadászni a többiekkel, az majd eltereli a gondolataidat –kacsintottam rá. Utam Alice és Jasper szobája felé vettem.