24. Fejezet

Sziasztok!

Köszönöm szépen a komikat és a pipákat (remélem most is kapok annyit) nagyon örültem neki, hogy habár eddig nem volt friss fejezet azért mégsem hagytatok el :) Úgy tervezem, hogy minden pénteken hozom a fejezeteket remélem ez így jó lesz :D Ha valakinek van ellenvetése nyugodtan szóljon. :)

Jó olvasást. :D

Puszi 

Beky 

24. Fejezet. 

 

Bella szemszöge:

Elszakadtam Edward ajkaitól és rögtön az ajtó felé fordítottam a fejem. A szívem, ami eddig Edward csókja miatt eszeveszetten dübörgött mellkasomban most megállt. A levegő, amit eddig gyorsan szedtem és szükségem volt rá most a tüdőmben rekedt. Mozdulatlanul ültem és mindent elfelejtettem.  A szoba és mindenki más eltűnt csak egy szürke tér maradt és Esme. 

Ott állt az ajtóban, abban a ruhában, ami mindig is jellemezte. Visszafogott, de mégis elegáns akár csak egy anyuka. Haja kiengedve állapodott meg vállán és a vámpírokra jellemző vonások fellelhetőek voltak arcán. Szája egyenesen állt, semmi érzelmet nem mutatott ki.  Majd feljebb néztem szemeibe. Az amit ott láttam több volt mintha száz ember szemébe néztem volna. 

Az öröm, a szeretet, ami ott volt olyan nagy mértéket öltött, hogy nem kellet ahhoz különleges erő, hogy észreveszem. Edward végigsimított arcomon, ránéztem és csak egy nagy mosolyt láttam. Edward is csak sugárzott a boldogságtól. 

- Bocsánat hogy zavarunk – mondta Elina aki Esme mellett állt. Esme még mindig egy helyben állt és csak nézett minket, éppúgy ahogy az előbb. 

- Semmi gond. Remélem nem gond. – néztem le Hannara és Benre. 

- Nem, dehogy is – lépett beljebb az ajtón – ők még csak tegnap kerültek ide hozzánk és a kis Hanna nem akart elaludni, a testvére meg nem hagyta magára. Már nem tudtuk, hogy mit kellene csinálnunk velük. Már az orvost akartuk hívni. 

- Csak egy olyan valakire volt szükségük, akiben megbízhatnak. – mondta Edward. 

- Valóban ez lehetett a gond – nézett rám mosolyogva Elina. Mindketten közelebb lépkedtek.

- Milyen aranyosak. – mondta Esme most először szólalva meg. 

- Hogy sikerült elaltatnod? – nézett rám kérdőn Elina. 

- Mikor kicsi voltam az édesanyám mindig énekelt nekem egy altatódalt – lenéztem Hannara majd úgy folytattam – én is elkezdtem neki dúdolni, majd már csak azt láttam, hogy alszanak – mosolyodtam el.

- És milyen szépen énekelted – mondta Edward.

- Köszönöm. – mondtam majd Elinára néztem. – Sajnálom, hogy lemaradtam, de amikor megláttam őket muszáj volt ide bejönnöm – néztem rá bocsánatkérően.

- Ugyan semmi gond, megértelek. Ők valóban csodálatosak és figyelemreméltóak. Nagyon sajnálom őket. Csak a szüleik voltak nekik. Pár napja a szüleik autóbalesetet szenvedtek, a két kicsi, Ben és Hanna nem voltak az autóban szerencsére.  Rögtön ide hozták őket, de még így is, hogy nem voltak ott a balesetnél valószínűleg érzik és tuják, hogy a szüleik már nem jönnek értük többé. Hanna egész nap sír, Ben pedig nem megy el mellőle. 

- Szegény – mondta Esme, mire én végigsimítottam Ben fején. Tudom milyen érzés ez. Tudom, mennyire fáj, és nem tehetsz ellene és azt is tudom, hogy mit kell tennem…

Tanya szemszöge: 

Van olyan, amit nem gondolnánk, hogy velünk is megtörténhet. Szeretem Edwardot, de talán nem eléggé.  És ő sem engem. Tudom, észrevettem, hiába próbálja tagadni vagy leplezni már régóta észrevettem, hogy hiába de nem úgy szeret, ahogy azt mindenkinek mutatjuk. Van, akit nálam jobban szeret és ez ellen nem tehetek semmit. Én sem vagyok egy ma született bárárny, sok hibát követtem el és evvel tisztában vagyok. Nem voltam elég jó testvér és barát sem. 

Sosem voltam egy szeretetreméltó vámpír, de az élet megviselt. Mindennek oka van. Nem mondom meg addig Edwardnak, hogy tudok arról, ami közte és Bella között van. Ez nem egy újabb kegyetlenség tőlem. Nem annak szánom csak szeretném, hogy készen álljanak egymásra és arra, hogy ezt mindenki más megtudja. Bella jövője nem egyszerű, ő nem hagyhat csak úgy mindent ott Volterrrában amíg nem biztos magában. 

Még sok minden van, aminek el kell dőlnie és habár kevés az idő erre, ők majd megoldják. Itt leszek, Edward mellet ameddig csak kell. Nem fogom kihasználni, hisz a szíve már másé. Ahogy az enyém is. Tudom milyen az, amikor valamit titkolnod kell olyanok elöl, akiknek legszívesebben elmondanád, hogy tudják végre igazán boldog vagy.  

A képeket nézegettem, amiket pár évvel ezelőtt csináltunk az Edwardal való közös kirándulások alatt és a családi képeket. Ha ezekre a képekre nézek úgy érzem mintha egy család részese lennék ami ideiglenesen befogad, nem úgy, mintha el tudtak volna fogadni Edward párjaként. Kopogást halottam, a kezemből letettem a képeket majd az ajtóra néztem. Éreztem a kamilla illatot és tudtam, hogy ez nem lehet más csak Irina. 

- Gyere be!

- Szia – köszönt kedvesen. Hármunk közül mindig én voltam a lázadó, Irina, aki mellém állt és Kate aki mindig józanul és tisztán tudott gondolkodni és cselekedni. 

- Szia. Gyere ülj le. – paskoltam meg a magam mellett levő helyet, mire odajött majd leült.

- Csak szólni szerettem volna, hogy Edward elment az árvaházba Esmevel és Bellával. – mondta, de Bella nevét undorral. 

- Ne légy ilyen – szóltam rá. Irina mindig is ugyanolyan heves természetű volt, mint amilyen én is. Előbb cselekszik, mintsem gondolkodna, vagy kérdezne. 

- Most meg mi van. Talán megváltozott róla a véleményed? – kérdezte ironikusan, mire ránéztem.

- Most komolyan? De hisz Edwardot akarja. Ő egy kis fruska aki Volterrából jött és azt hiszi, hogy minden az övé és úgy van ahogy akarja. Mi ütött beléd? Vagy már nem akarod Edwardot? Őt is meguntad akár csak a többit? – ha ezt most pár héttel előbb mondta volna valószínűleg egy nagyot lekevertem volna neki, de most minden más lett. Lassan felálltam majd egy szó nélkül kiléptem az ajtón és egyenesen lementem a nappaliba.

A fiúk ott beszélgettek. Amikor leértem csend lett. Meg tudom érteni, hogy miért. Borzalmas egy alak vagyok, hajtottam le a fejem majd inkább kimentem az ajtón. Egyetlen egy dolog van ami megtud változtatni, és ez pedig nem más mint a szerelem. Az a szerelem, amit majdnem minden ember és vámpír ismer és most már én is.

Irina szemszöge: 

Nem értem, hogy mi lehet Tanyaval. Mi mindig elmondtuk egymásnak a dolgainkat. Olyanok vagyunk, mint két igazi testvér. Mindig kiállunk egymás mellet és megvédjük a másikat. Ez most más, megváltozott, már nem ugyanolyan, mint régen, ezt az is bizonyítja, amit az előbb mondtam neki. Tudom, hogy elvetettem a sulykot és a régi Tanya tétovázás nélkül megpofozott volna, vagy még annál is többet tett volna, de most… most más lett.

Csendben maradt, majd csak elsétált mellettem és kilépett az ajtón. Tudom, hogy megbántottam és ezt sajnálom is, de valamit tennem kell, itt valakinek el kell tűnnie, hogy Tanya boldog lehessen. Már rég tudom, hogy ezt meg kellene tennem és van is egy személy, aki segíthet nekem ebben. 

Szobámba szaladtam majd a gardróbból elővéve a táskámat pakoltam bele mindent, amire csak szükségem lehet. A pakolás nem tartott sokáig, hisz ami kell, majd ott megveszem. Felkaptam a táskát majd elindultam lefelé. Nem fogom megbánni, amit tenni készülök, ezt Tanyaért teszem.

Lent a nappaliban mindenki értetlenül nézett rám, majd Carmen fellát és odajött hozzám. 

- Drágám hova mész? – nézett a kezemben lévő táskára majd újra rám aggódva. Azon még nem is gondolkodtam, hogy mit mondjak nekik. Hisz mégsem mondhatom azt, hogy:

Csak elmegyek, meglátogatom az egyik barátom, aki majd segít eltávolítani egy olyan személyt, akit nem kedvelek, de hamarosan jövök, ne aggódjatok.

- Ó hát csak az egyik régi barátom hívott, hogy nem e szeretném őket meglátogatni. – találtam ki egy jónak tűnő választ. Az érzelmeimet úgy irányítottam, hogy Jasper rá ne jöjjön semmire sem.

- És nem tudnál, mondjuk máskor menni? – kérdezte reménykedve. 

- Nem, sajnos már megígértem nekik és már nagyon régen is láttam őket – magyarázkodtam.

- Rendben, hát ha menni szeretnél, akkor menjél. – mondta Eleazar mosolyogva. 

- De azért majd Bella születésnapjára gyere Volterrába. – mondta Carlisle. 

- Biztosak lehettek benne, hogy ott leszek. – mondtam és az a gúnyosság, ahogy valóban hangzott volna, a fejemben úgy is hangzott. Onnantól fog megváltozni minden. Elköszöntem mindenkitől majd beültem a kocsimba és már száguldottam is a várostól minél messzebb.

Esme szemszöge: 

Az a pillanat volt talán a legcsodálatosabb dolog, amit valaha láttam. Mindig is reménykedtem abban, hogy Edward is megtalálja azt, akit szeret. A remény feltámadt bennem, amikor Edward és Tanya összeismerkedett, de valahogy mégsem volt teljes az öröm.

 Hiába akartam, hogy ők ketten együtt boldogok legyenek, mégis éreztem, hogy kettőjük kapcsolatából valami hiányzik. De az, amikor megláttam Edwardot és Bellát a kanapén ülve két kisgyerekkel, miközben csókolóznak megvolt az a hiányzó darab, ők úgy néztek ki, mint egy igazi család. 

Az én nagy fiam is végre megtalálta a szerelmét. Moccanni sem tudtam. Azt a csodálatos képet örökre az emlékezetembe szerettem volna vésni. Bella igazán jó anya lenne, ebben biztos vagyok. Ahogy a kicsikkel törődött bámulatos, mintha sokévi tapasztalat lenne benne. Hallottam azt amint énekel és egyszerűen csodálatos volt. Renné nagyon jó anya volt, Bella olyan lett, mint ők ketten együttvéve és még jobb. Ha látnák most a lányukat, akkor boldogok lennének, ebben biztos vagyok. 

Bella szemszöge:

Még maradtunk egy keveset a gyerekek szobájában, majd miután elköszöntünk Elinától elindultunk ki a parkolóba. A folyosón ballagtunk, amikor Edward összekulcsolta a kezeinket. Felnéztem rá és csak bámulni tudtam, haja a szokásos módon összekócolva ált.  Bőre ugyanolyan fehér és tökéletes volt, mint mindig. Ennél tökéletesebb vámpírt még nem láttam. Edward észrevehette, hogy figyelem, mert felém nézett.

 Először a szemét néztem, ami mindig csillogott, ha rám nézett. Sohasem értettem és nem is fogom, hogy miért épp én lettem az, akibe beleszeretett. Vannak nálam jóval értékesebb személyek is, akik megfelelnének Edwardnak még akkor is, ha beleszakadna a szívem abba, hogy mással lásam, de tudom az még mindig helyesebb lenne, mint így hagyni, hogy belém szeressen még jobban.

Tudom, hogy el fog jönni az a nap amikkor elveszít és már ha csak fele annyira is szeret, mint én őt akkor abba belepusztul.

Nem fogja tudni elviselni azt, hogy magára maradt még akkor is, ha ott van a családja. Egy család szeretete nem ugyan olyan, mint a szerelmed iránt érzett érzelmek. Ha az akit szeretsz, aki mindennél többet jelent neked és elveszted, olyan mintha a szívedet tépnék ki. És szív nélkül nem lehet élni. Biztos vagyok benne, hogy ha meghalok, ő megbosszulja és akkor ő is meghal. Ezt nem engedhetem. Neki élnie kell. Amíg itt vagyok, minden egyes percet kiakarok vele élvezni, hogy akkor amikor el kell válnom tőle, elmondhassam magamnak, hogy mindent megtettem az életemben amit csak szerettem volna. 

Elmosolyodtam majd odahajolva hozzá ajkaimat az övéire érintettem. Szívem, ami az ő közelében mindig hevesen vert most még gyorsabb iramra kapcsolt. Edward halva ezt belemosolygott a csókunkba és én is ugyanezt tettem. Kezét az arcomra csúsztatta majd szemeimbe nézett.

- Szeretlek – suttogta alig halhatóan, de mégis olyan volt mintha kiabálná. 

- Én is szeretlek – mondtam ajkaiba majd újra megcsókoltam. Nem baj, ha az egész világ tudja. Nem érdekel, hogy hányan néznek, csak az hogy mindenki tudja szeretem őt.  Elváltunk egymástól majd szembenézve vele mosolyogtunk egymásra.

- Jobb, ha megyünk. – mondta még mindig a szemembe nézve. Én csak bólintottam majd a kocsihoz mentünk. 

Esme a kocsi mellet, ált és valamin nagyon gondolkodott, mert csak előre bámult. Már előtte voltunk, amikor ránk pillantott és csak mosolygott. 

- Esme megértem ha most utálsz amiért Edward és Tanya közé álltam de… - folytattam volna csakhogy nem hagyta. 

- Köszönöm – suttogta – Nagyon köszönöm. – mondta majd odalépve hozzám karjaiba zárt és én boldogan bújtam az ölelésébe.  

- Nem tudom megmondani mennyire hálás vagyok. – suttogta sírós hangon – köszönöm, hogy végre Edward is teljesen boldog lehet.

- És mégis mióta vagytok együtt? – nézett ránk kérdőn. 

- Már elég régóta, de mindenki előtt titkolni szerette volna Bella, így nem sokan tudják csak azok aki rájöttek. – mondta Edward.

- És mégis kik azok?  

- Hát Emmett, Kate, Alice, Jasper, Jane és Rosalie is sejti, de nem mondtam neki semmit sem.  – néztem Edwardra.

- Á szóval ilyen sokan és én meg csak most tudom meg? – kérdezte Esme. 

- Sajnálom, de nem akartam, hogy olyan sokan tudják. – néztem bocsánatkérően Esmere.

 - Semmi gond, az a lényeg, hogy ti boldogok vagytok. – mondta mire Edwardal egyszerre odahajoltunk hozzá és egy puszit nyomtunk az arcára.

- Te vagy a világ legjobb anyukája – mondta Edward. Valóban az, bárcsak az enyém is itt lehetne.

- Ne szomorkodj. Figyel téged és büszke rád. Ebben biztos lehetsz. –simított végig az arcomon. Most úgy éreztem megint van anyukám, akinek bármit elmondhatok, aki szeret, és akit én is szeretek.