25. Fejezet

 Sziasztok. 

Bocsi hogy ilyen későn, de kb 3 nappal ezelőtt elkezdtem írni ezt a fejezetet és eljutottam fél oldalig és megakadtam. Úgy éreztem, hogy nem tudom, hogy folytassam. A történet azon része mikor Bella bálja van onnantól tudtam mit akarok, hogy kivel mi lesz, de addig egyszerűen ötletem sem volt. Nem tudtam este aludni mert azon gondolkodtam mi, hogy legyen, de semmi. A barátnőmül azt a tippet kaptam, hogy pihentessem a dolgot és egy két napig ne gondoljak rá, de úgy éreztem, hogy akkor megint cserben hagynálak titeket. Nem tudom ugyan mennyien olvassátok azt amit írok de úgy éreztem ezzel tartozom azoknak akik elolvassák és várják a folytatást még akkor is ha ez csak pár ember.  Végül ma úgy döntöttem leülök és megírom és mintha csoda történt volna tudtam mit kell csinálnom és hogy mi lesz velük.

Remélem azért tetszik majd ez a fejezet.

Puszi

Beky

 25. Fejezet

Edward szemszöge: 

Hihetetlen volt ez a nap Bellával. Minden egyes percét élvezetem. Örülök annak, hogy Esme is megtudta hisz ő az, aki sohasem lenne ellene. Neki mindig is az volt a fontos, hogy mi boldogok legyünk. Egy óriási levakarhatatlan mosollyal dőltem el az ágyon. Emlékszem mikor kisgyerek volt és a szüleivel eljöttek. Már akkor vidám és szeretnivaló volt. Egy élettel teli kislány, akit sokan szeretnek. Már akkor mindenkivel megszeretette magát. Tudom, hogy nem fogom elveszíteni. Ha kell, vele megyek Volterrába és megküzdök bárkivel, csakhogy vele maradjak. 

Tudom, hogy hálásnak kell lennem a családomnak, amiért mindig mellettem álltak, de van, ami még a hálánál is hatalmasabb az pedig a Bella iránt érzett szerelmem. Tudom, hogy mit fogok annak érdekében megtenni, hogy itt maradjon Bella. Mindent szépen kiterveltem. De egyedül nem fog sikerülni ehhez a testvéreimre is szükségem van. Ahogy gondolatban ezt kimondtam Alice és Jasper már az ajtóm előtt álltak. 

- Gyertek csak be - ültem fel az ágyon, még mindig mosolyogva. Alice a szokásos módon mosolyogva jött felém, míg a háta mögött Jasper óhatatlanul érezve a szobában lévő örömöt ő is mosolygott.  Mindent pontosan elterveztem. Ha ez nem tudja itt tartani Bellát, akkor semmi sem fogja. Alice Jasper és Emmet is mind a segítségemre lesznek, amiért nagyon hálás vagyok nekik. 

- Kicsit fogd vissza azt a sok hálát, mert a végén még elájulok, azt pedig nem szeretném – mondta Jasper, de még így sem tudta senki sem a mosolyt levakarni az arcomról. 

- Nyugi Edward, sikerülni fog minden és Bella veled fog maradni. 

- Remélem igazad lesz. Nélküle már nem tudnák élni. Tanyanak is meg kell mondanom. Ugyan szeretem, mint egy barátot, de Bella az, aki nekem mindennél többet jelent.

- Hidd, el én aztán tudom – Jasper igazán furcsa ma. Valahogy sokkal felszabadultabb és vidámabb. 

- Ne néz így és nincs min meglepődnöd. Itt meg te vagy az, aki rajtam kívül legjobban tudja a dolgokat. Ha mindenkinek jó a kedve az rám is rám ragad. De ha nem bánod, akkor én most mennék. - Megkérem Bellát, hogy nem jönne e velem vadászni. Sziasztok. 

Jasper most nagyon más volt. Sokkal felszabadultabb és vidámabb. Úgy látszik, ez a nap már csak ilyen. 

- Képzeld Irina elment – közölte velem Alice.

- Hova? – Nagyon furcsállom, hogy itt hagyta Tanyat, hisz amikor csak tehetik, mindig együtt vannak, vásárolnak.

- Csak annyit mondott, hogy egy régi barátja hívta el látogatóba. Azonban valamin összeveszett Tanyaval. Konkrétan rajtad vesztek össze és persze Bellán. – Értetlenül néztem Alicere. De az nem lehet, hogy rájöttek. Bella nagyon óvatos, még ha én nem is vagyok az. Már csak a gondolatba is beleborzongok, amikor a közelembe van és itt most nem csak a vágy az, amire gondolok. Annyira szeretem, hogy szavakba nem lehet önteni. Szerintem nálam szerelmesebb vámpír sem ember nem él a világon. Lassan ideje lesz mindent tisztázni. 

- Jobb, ha megmutatom mi is történt – mondta majd visszagondolt arra mikor ők veszekedtek. A beszélgetés néhány mondatánál meglepődtem és volt olyan ahol meg tudtam volna ölni Irinat. Tanya valóban más lett. Régen tényleg bántotta volna Irinat azért, mert így beszélt vele most meg csak úgy elment. 

- Szerintem, ha pontosan nem is sejtik, de tudják, hogy valami van közted és Bella között. 

- Ha eddig nem jöttek rá, lassan már úgy is mindenki tudni fogja – már csak pár nap van Bella báljáig és ott minden ki fog derülni. 

- Köszönök mindent – öleltem meg hirtelen. 

- Nem is láttam, hogy meg fogsz ölelni. De nincs mit – ölelt vissza szorosan.

- Nem terveztem el azt akartam, hogy meglepődj – mosolyodtam el. 

- Tudod, hogy rám mindig is számíthatsz, ahogy a családban mindenki másra. Nagyon örülnénk, ha mellette láthatnánk. 

- Köszönöm. – Felálltam mellőle majd elindultam le a nappaliba.

- Most hova mész? – Kérdezte, de nem feleltem csak lementem a nappaliba.

- Kinek van kedve baseballozni? – Néztem körbe a nappaliban mire minden unalmas tekintet és gondolat egyaránt felélénkült – ránk férne már egy kis játék. Alice? 

- Mindjárt esni fog, úgyhogy akár mehetünk is – mosolyodott el majd már sehol sem volt – mindenki öltözzön most. – Adta ki drága húgom a parancsot mire már rajtam kívül senki nem volt a nappaliba. Elmosolyodtam végre újra felpörög egy kicsit minden. 

Én is felszaladtam a szobámba majd átöltöztem. Éppen a felsőmet vettem volna fel, amikor Alice jelent meg mellettem. 

- Hé, törpe kopogni ki fog? Éppen öltözöm, ha nem látnád. 

- És? – nézett rám kérdőn. Most komolyan nem érti. A kezemben tartott felsőt felmutattam, amit éppen akkor akartam felvenni, amikor bejött.

- Ugyan már Edward szerintem már láttalak ennél kevesebb ruhába is és a többieket is persze nehogy azt hidd, hogy direkt – mondta zavartalanul én azonban nem kicsit jöttem zavarba. De már régen volt azóta megtanultam, hogy azokat, amiket nem szeretnék látni, hogy kerüljem el.

 Egyébként pedig csak szólni szerettem volna, hogy írtam Jaspernek sms-t hogy baseballozni megyünk és ők is majd oda jönnek. Ahogy ezt kimondta már ott sem volt. Felvettem a pólót majd fejet csóválva mentem le a nappaliba. Láttam Carlisle fejében, hogy nem szívesen jött el a korházból, de muszáj volt, hogy ne tűnjön fel, hogy ő sohasem fárad el azonban mikor megtudta, hogy baseballozni megyünk, nagyon is örült. 

- Akkor induljunk – mondta Emmett lelkesen. 

- Én még elmegyek, megkeresem Tanyat. Majd ott találkozunk - mondtam majd elindultam megkeresni. Az illatát már nem lehetett érezni, de sejtettem, hogy hol lehet így hát arra vettem az irányt. 

Bella szemszöge:

Jasperrel igazán jól szórakoztunk vadászat közben. Most is egy olyan oldalát mutatta, meg amit ritkán lehet látni. Mikor rákérdeztem akkor is csak azt mondta, hogy jó napja van. 

- Vissza fogsz menni? – Kérdezte miközben az erdőben sétáltunk. A vadászatot már befejeztük így „jóllakottan” sétálgattunk. 

- Persze hogy visszamegyek – mondtam értetlenül. Már miért ne mennék? Nem akarok elszökni.

-  Nem úgy értettem, hogy haza, hanem hogy Volterrába – mondta, de továbbra sem nézett rám. Valahogy a lába érdekesebbnek tűnt számára. 

- Jasper. Tudom, hogy ezt így elég nehéz megértenetek. Vagy csak egyszerűen nem akartok belegondolni. Az a hely sokat jelent nekem, ott van egy családom, jobban mondva ott is van egy családom. Nem tudok dönteni, a szívem nem tud dönteni, de a kötelesség meghozta már ezt a döntést. Edward majd elfelejt – az utolsó mondat volt az, ami nem volt igaz. Nem akarom, hogy elfelejtsen és nem is fog. Örök életre, amíg még szívem dobog emlékezni, fogok rá. 

- Bella tudom nehéz döntés ez, de ne az ész érvekre hagyatkozz, hanem a szívedre. Most valamit azért tegyél, hogy neked jó legyen. Ne másoknak akarj ismét megfelelni. Neked is kijár a boldogság. Aro sem akarhatja, hogy egész életedben boldogtalan legyél. 

- Jasper, nekem nem lesz hosszú életem, meg fogok halni. Te mit tennél a helyemben, ha tudnád, hogy már nem sok időd van. Mert én inkább egyszer megbántom őket és elválok tőlük, mint azt, hogy ha majd meghalok, akkor legyen rosszabb. Már így is önző voltam. Beleszerettünk Edwardal egymásba és az elválás tőle még a halálnál is rosszabb. El kellet volna mennem – arcomat forró könnyek áztatták és kapkodva szedtem a leve. – Hát nem érted? Megszerettelek mind anyótokat. De legfőképpen Edwardot. Van, amit senki nem tud Jasper és nem sodorhatlak titeket veszélybe. Az az egy, amit nem fogok megengedni. Miattam senki sem halhat meg. Senki, akit szeretek. 

- Bella mi az, ami elől menekülsz? Ki akar téged bántani? – Kérdése nem lepett meg. Lelkemen és agyamon a düh uralkodott és olyat mondtam el, amit nem szabadott volna. 

- Kérlek azt, amit most mondtam ne mond el senkinek – kérésemet meg sem halva faggatott tovább.

- Bella kérlek, mond el. Segíthetünk – két karjánál megragadva szorítottam meg hogy figyeljen végre rám. 

- Nem mondhatod el senkinek sem. Kérlek, legyen ez a mi titkunk - semmit nem mondott csak állt és nézett előre. Szívem a torkomban dobogott majd megszólalt végre.

- Egy feltétellel – bólintottam mire folytatta – ha segítség kell, azonnal szólj. Nem mondom el senkinek, de ígérd, meg hogy nekem szólsz. – Ha megígérem és be is tarom, akkor a magamnak tett ígérete szegem meg viszont nem tartom, be akkor az övét nem tartom be. 

- Rendben megígérem – mondtam – viszont én most nem megyek a többiekhez, ha nem baj. Inkább lepihenek.

- Persze menj csak, semmi baj – hálásan ránéztem majd megöleltem. Miután elváltunk, ő a többiekhez ment én pedig haza. Nem volt kedvem az ajtón menni ezért csak beugrottam az ablakon, ám meg is fagytam. Az ágyamon egy ugyanolyan számomra már nagyon is ismert levél volt, ugyan úgy akár a legutolsó. Mint mindig most is félve lépkedtem közelebb. 

Kezem csakúgy, mint máskor most is remegett. Mióta először megkaptam a levelet mindig is féltem kinyitni, de mégis megtettem. Rosszabb a tudatlanság.  A boríték kemény volt és megtörhetetlen akárcsak a tulajdonosa. A levél hibátlan volt semmi törés vagy más hiba nem volt rajta. Óvatosan mintha valami fegyver lenne bontottam ki. A lapot kivettem, majd szétnyitottam. 

Kedves Bellám.

A játék szabályokkal jár. Te megszegted az egyiket, ez pedig következményekkel jár.

 Csók: H

Szívem megállt majd eszeveszett vágtába kezdett. 

Kiugrottam az ablakon és már rohantam is. Ahogy csak a lábam bírta a leggyorsabbra kapcsoltam. Kérlek istenem, ne késsek el. Végig tudtam, hogy nem szabadna vele játszanom, de nem is azt akartam. Az én hibám miatt most lehet, hogy meg fog halni. Nem engedtem a makacs könnyeimnek, amik ki akartak buggyanni. Ez most nem az az idő, amikor gyenge lehetek. Annak még nincs itt az ideje és ez miatt a féreg miatt nem is leszek az soha. 

Jasper szemszöge: 

Bella szavai jártak a fejemben. „Van, amit senki nem tud” „Nem sodorhatlak titeket veszélybe”

Mire értette ezt? Mi az, amit nem tudunk? És ki miatt sodorna minket veszélybe? Mi megtudnánk védeni bárki is legyen az, aki bántani akarja főleg, ha Edward megtudja. Ő biztos, hogy nem hagyná, hogy baja essen. De nem mondhatom el senkinek. Megígértem és nem fogom megszegni.

A másik és egyben legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy miért fog meghalni? Hisz ő nagyon erős. Erősebb valamennyiünknél félvér létére. Bella már a húgom és meg fogom védeni.

Furcsa illatot sodort felém a szél. Nem kellet hozzá sok idő, hogy felismerjem. Egy idegen vámpír.  Megakartam fordulni hogy megnézzem hol lehet, de  már csak azt éreztem, hogy valaki rám ugrik. Többen is voltak talán, ketten de nem voltam benne biztos. Éreztem, hogy a karjaim lassan elválnak a testemtől és nem tudtam ellenük harcolni.  

Bella szemszöge:

Újra ott voltam ahol nemrég elváltunk Jaspertől. Az illata még itt volt, így tudtam követni. Szívem eszeveszetten dübörgött mellkasomban. A félelem eluralkodott rajtam. Nem akartam még egy embert elveszíteni. Nem lehet, hogy ismét ő győzzön.

Gyorsabb iramra kapcsoltam, de orromba Jasper illatán kívül még valami bekúszott. Futottam. Nem, az nem lehet nem. A füstszag egyre erősebben érződött. Majd megláttam. Ott volt az erdő mellet közvetlenül. Már nem bírtam, feladta a lábam a lelkem is a küzdelmet. Eddig oly jól visszatartott könnyeim is folyni kezdtek.  Csak azt tudtam bámulni és szívem összeszorult. Ennyi maradt egy hamukupac. Semmi más.