22.Fejezet.

Sziasztok. Remélem, hogy tetszik majd :) 

Jó olvasást :) :) 

Puszi

Beky 

22. Fejezet.

Bella szemszöge:

Ledöbbenve álltam előttük miközben mindanyuk kíváncsian nézett rám. Valahogy már meg sem kellene lepnie annak, hogy mindent, megtudnak. Ebben a családban nincs olyan hogy titok. 

-  Igen én vagyok - mondtam egy nagy mosollyal az arcomon.

- Úgy tudtam. – mondta Rosalie, majd megölelt – annyira jól táncolsz. Tudod mindig is csodáltalak habár ez így egy kicsit furán hangzik. A lépéseid minden egyes mozdulatod olyan kecses volt. Még sohasem láttam így táncolni senkit sem. – nézett rám. Szemeiben melegség volt. Sohasem volt féltékeny és ezt nem is kellet kimondania. Most az egyszer életében valakit jobban csodált, mint saját magát. 

- Köszönöm – mosolyodtam el. 

- El sem tudom hinni, hogy tényleg te vagy az. – nézett rám hitetlenül Emmett. Szemeiben csak a meglepettséget tudtam látni – de mégis hogyan és mikor? Aro tudott róla?

- Senki nem tudott róla csak Jane és Heidi. Még a táncpartnerem sem tudta, hogy ki vagyok én habár ő is vámpír volt. De arra gondoltam, hogy függetlenül attól, hogy ki nyer, mi lenne, hogyha most nem fogadnánk? 

- De…- kezdte volna Emmett csak nem tudta folytatni, mert Rosalie közbeszólt. 

- Szerintem is jobb lenne, hogyha nem fogadnánk. Emm legalább most az egyszer ne fogadj. Elég nagy nyeremény az ha megtudjuk hogy ki nyert. – mondta Rosalie.

Edward szemszöge:

Bella olyan csodálatosan nézett ki abban a ruhában. Gyönyörűen kihangsúlyozta az alakját. A csillogás, ami a ruháján volt azonban nem tudta elhalványítani a szemeiben lévő boldogságot. Mintha mindig is a tánc lett volna az élete. A színpadon olyan kecsesen mozgott akár csak egy hattyú mégis szenvedélyesen. De sohasem hitem volna, hogy ő az a táncos akiről Rosalie beszélt. Pedig mégis ő az.

- Most pedig menjünk, mert mindjárt mondják a nyertesek nevét. – mondta lelkesen húgom. Mindenki visszament a táncosokhoz. Felsorakoztunk majd már csak várnunk kellet. De engem egyáltalán nem zavart az, hogy várni kell, mégpedig azért mert így tovább Bella közelében.

Mi nyertük a versenyt, ami számomra nem volt meglepő. Bella nagyon jól táncolt, de mintha a szemeiben egy kis sajnálatot láttam volna, ahogy Rosalira néz. Meg tudom érteni hisz Bella mindig is másokat helyezte maga elé, hogy nekik jó legyen. Számára sohasem számított, hogy vele mi van. Ezért is szerettem egyrészt. Hazaérve mindenki szobájába ment így én is így tettem.

Tannya egyre többet tűnik el, amit nem is bánok, de nagyon furcsa sohasem szokott ilyen lenni. Tálkán csak az az oka hogy most a családja is itt van. 

Már csak pár nap. Villant fel a fejemben egy lámpa. Már csak pár napom van azzal a személlyel, akit mindénél jobban szeretek és utána sohasem találkozhatunk. Már csak pár napom van arra, hogy megmutassam mennyire is fontos nekem, és hogy mennyire szeretem.

Kopogásra eszméltem fel. Miután beengedtem az illetőt felültem az ágyon. Pontosan tudtam még azelőtt, hogy ki az még mielőtt beengedtem volna. Ezért jó a gondolatolvasás. Kate mellém ült majd megfogta a kezem. 

- Nem fogom tudni elengedni. – mondtam halkan. Nem akartam, hogy a többiek megtudják. Szívem sajgott. A puszta gondolat is felemésztett. Nem lehet élni szerelem nélkül. Nem lehet élni ő nélkül. – Mindenben igazad volt. Még mindig szeretem. És már sokkal jobban. Még egyszer nem tudom őt elengedni. Minden percen fogni akarom a kezét. Magamhoz akarom ölelni. – Néztem rá. Szemeiben megértést láttam. Mintha tudná, hogy pontosan mi is az amit érzek. 

- Akkor miért nem teszel ellene? – dallamos és vidám hangja megtörte a csendet.

Igaza van. Tennem kell valamit. Nem fogom hagyni, hogy bárki is elválasszon minket egymástól. Ha a Volturi meg is öl nem hagyom, hogy Bella csak úgy elmenjen.

Bella szemszöge: 

Az ágyamon feküdtem és a plafont néztem. Gondolataim a tánc körül forogtak. Jó volt újra táncolni. Az az adrenalin löket, ami akkor szabadul fel, amikor a táncparkettre lépek valami fantasztikus. Ezt az érzést szeretem. Ez az az érzés, ami miatt a táncba szerettem. De most mégis más volt, sokkal jobb, mert most Edward táncolt velem. Mosoly szaladt a számra ettől a gondolattól. Imádom, amikor magához ölel, és alig akar elengedni. Sajnos semmi sem tarthat örökké. Pár nap múlva el kell válnunk és soha többé nem szabad vele találkoznom. Nem sodorhatom veszélybe, nem okozhatok neki akkora fájdalmat. 

Az én életemnek nem lehet boldog vége. Ebbe beletörődtem. Abba viszont nem, hogy a szerelmemet is elvesztem. Gyűlöltem Arot, amiért ezt tette. Gyűlölöm, amiért újra találkoznom kellet Edwarddal.

 Mindaz mellett, hogy haragszom Arora, mégis köszönettel tartozom neki. Köszönettel, hisz megtudhattam ismét milyen az, hogyha testvéreim és szüleim vannak. Szülők, akik minden rossz cselekedeted ellenére szeretnek. Testvérek, akikben mindig megbízhatsz és számíthatsz, mert tudod, bármi van ők ott állnak melletted és mindig segítetek.

Kezemet párnám alácsúsztattam, majd kivettem a már gyűröttre fogdosott képet. Szüleim mosolyogtak róla vissza. Mint mindannyiszor, most is összeszorult a szívem. Hiányoznak nagyon. Ám tudom, hogy szeretnek és én is őket és csak reménykedni tudok, hogy akkor, amikor eljön az idő én is ott lehetek velük. 

Nagy levegőt vettem majd felálltam az ágyról letöröltem könnyeimet majd az ajtó felé lépkedtem.

Mindig azt mondják, hogy olyan dolgot kell csinálni, amit szívesen, teszünk. Ha valamit szívből teszel, akkor az sohasem esik nehezedre. Lassan lépkedtem lefelé a lépcsőn. Lent néma csend volt csak valami zenét lehetett hallani és tapsot. Leérve a nappaliba vettem észre, hogy mindenki ott ül a kanapén vagy éppen ahol helyet talál és az óriási plazmatévét bámulja. Meglepődve vettem észre, hogy olyan videót néznek, amin én táncolok még régen. Emlékszem erre a fellépésre. Rettentően izgultam ugyan, úgy ahogy máskor is. Mivel csak fél vámpír vagyok ezért benne volt az is hogy elesek vagy valamit elrontok, azonban ahogy a színpadra léptem és elindult a zene minden kiszállt a fejemből. Nem tudnám megmondani, hogy melyik lépés után melyik jön. Csak maguktól jöttek.

Mosolyogva figyeltem őket, ahogy szemeik a képernyőre tapadtak. Tekintetem Edwardra tévedt. Olyan kíváncsian és elragadtatottan nézte a képernyőt, hogy szinte úgy elpirultam mintha élőben táncolnák előtte. Azonban valami nem stimmelt. Tanya nem mászott rá Edwardra. Tökéletesen sima arccal bámulta a képernyőt mintha itt sem lenne gondolatban. Arcán semmi undor vagy megvetés nem tükröződött. Nem értettem. Tálán rájött, hogy felesleges aggódnia, ami valójában nem így van. Ha valaki ezt tenné velem, mint amit mi teszünk, Edwarddal nem tudom, hogy mit tennék. Igazán helytelenül viselkedek, azonban ez ellen nem tudok tenni semmit sem. Lementem a lépcsőről majd megálltam Emmett mögött. Senki sem vett észre, annyira elmerültek a tévé nézésében. 

- Hát ez nem semmi. Komolyan mondom ez a csaj hihetetlen. – mondta Emmet. Kuncognom kellett.

- Szerintem nem olyan jó. – mondtam mire mindenki felém fordult csak Emmet nem. 

- Hogy lehet ilyet mondani. Amúgy is ha ezt Bella hallaná. Mondhatom szép. Szerintem meg igen is jól táncol. Mondjuk élőben már láttam és úgy sokkal jobb. 

- Én is láttam élőben. – még mindig nem vett észre hisz szemeit végig a képernyőn tartotta. A többiek már mind nevette amire Emmet is rám nézett.

- Te... – mutatott rám. 

- Igen én. Mi van velem? –kérdeztem mosolyogva. Emmett elkezdett vigyorogna majd már kelt volna fel a kanapéról amikor Esme szólt közbe. 

- Bella. Arra gondoltam, hogy ma elmegyek, az árvaházba nem lenne kedved velem tartani? – kérdezte meg kedvesen. 

- Igen szívesen. De mikor szeretnél indulni?

- Amikor neked jó. 

- Jó nekem még van, egy kis dolgom ti addig nézzétek ezeket és a konyhába ne gyertek be. – mondtam majd beszaladtam oda. 

Jasper szemszöge: 

Nem tudom, mit tegyek. Tanácstalan vagyok, ami nem sokszor van. A képességem mindig a segítségemre volt most azonban az is cserbenhagyott. Töröm a fejem, hogy valamit kitaláljak. Edwardnak sohasem voltak ilyen érzelmei. Talán csak akkor, amikor utoljára itt voltak Belláék azonban az is más volt. Már akkor is szerette Bellát, de nem olyan intenzíven. Azonban akkor, is mint most is bármit megtett volna érte. Amikor Bella megsérült Edward olyan állapotba került amilyenben még soha sem. Bella számára nem csak egy szerelem. Hanem az élete. Bella nélkül nem tudna élni. Még ha csak távol is kell, majd lenni tőle nem tudom, hogy hogyan fogja elviselni. Sok emberrel és vámpírral találkoztam már életemben azonban ilyen fajta köteléket, ami köztük van még sohasem éreztem. Néha valami oknál fogva érzem Bella érzelmeit. Magam sem tudom, hogy ez hogyan lehetséges azonban mégis így van. Annyi mindent érez egyszerre, mint még senki. Sokszor szerelem boldogság, szomorúság, aggodalom, féltés, bűntudat, és félelem járja át. Az okokat nem tudom. És megérteni sem lehet. Bella múltja titokzatos ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy sok dolgot nem mond el nekünk. Valamit tenni kell az ellen, hogy ők szétváljanak, mert azt egyikőjük sem bírná ki. 

A nappaliban ültünk és mindenki Bella videóit nézte, amikor a konyhából egy hangos puffanást halottunk. Mindenki azonnal felpattant. Persze elsők között ott volt Edward is aki odaért a konyhához. Mindenki csendben nézett majd kitört mindenkiből a nevetés. Bella a konyha közepén ült és tiszta csoki meg liszt volt, de nem csak ő hanem az egész konyha. ennyi boldogságot már régóta nem éreztem sehol sem. Azonban ahhoz nem kellett éreznem Bella érzelmeit, hogy tudjam, mit érez hisz az arcára volt írva. Durcásan ült a kövön. Ha valaki így látta volna, meg nem mondaná, hogy ő egy hercegnő hisz egy cseppet sem hasonlított arra. Azonban Bella mindig is olyan volt persze azt a jelenetet kivéve, mint egy jó módú Hercegnő. Aronak egy szava sem lehet rá. 

- Drágám jól vagy? – ment oda hozzá Esme aggódva persze a mosolyát próbálta elfojtani kevés sikerrel. 

- Igen nincs semmi bajom. Csak a konyha hát… - nézett körbe.

- Ugyan azzal ne is törődj, majd mi összepakoljuk, te meny csak fel, öltözz át. – mondta. 

- Nem kell. Majd én összepakolok. Amúgy sem fejeztem még be. – mondta majd fel ált.  Olyan makacs tud lenni. Ebben igazán hasonlítanak egymásra Edwardal. 

Edwardra néztem, aki elragadtatva nézte Bellát. Ismét ugyan azok az erős érzelmek áradtak belőle, mint mindig, amikor Bellára néz. 

- Kifelé – adta ki a parancsot Bella. Mindenki vonakodva nézett rá. – Ugyan már felgyújtani azért nem fogom a konyhát. 

- Én és Edward azért itt maradunk. – mondtam, amire Edward felém kapta a fejét és elmosolyodott. 

- Nekem mindegy, de a többiek kifelé. – mondta majd fojtatta, amit elkezdett. 

Edward és én odamentünk a székekhez majd leültünk és figyeltük őt. 

---- szemszöge: 

Sohasem hittem abban, hogy a világon csak jó emberek léteznek. Ez nem így van. A gonoszok azok akik uralják a világot akik megtehetnek mindent mert  őket nem nézik már ferde szemmel hisz az amit csinálnak nem meglepő. Gonoszok nélkül nincs világ. Ezért vagyok itt én. Mindent megfogok annak érdekében tenni, hogy megkaparintsam azt, ami kell nekem. Bármi álljon is azt utamba nem adom fel. Eddig sem adtam ezután sem fogom. Soha. 

Nemsokára lejön az én időm és akkor majd mindenki tudni fogja, hogy ki is vagyok én valójában.

- Minden készen áll? – kérdeztem meg leghűbb alattvalóm. 

- Igen mester. Minden a legnagyobb rendben. – hajolt meg előttem.

- Figyelitek ugye? 

- Igen mester. – Kezemben az aprócska tárgy mely már vagy 50 éve nálam van, és amit sohasem adtam más kezébe. 

- A kastélyt is figyeltetjük. A kém minden nap, ahogy szokott leadja az információkat is mindent pontosan tudunk. Már csak pár nap és visszamegy. Felséged azt kívánja, hogy út közben kapjuk el? 

- Nem. Majd csak akkor, hogyha már nem fog gyanakodni. Pontosan arra számít, hogy ott fogom elkapni. – mondtam miközben még mindig a kis tárgyat nézegettem mely egyszer még szerelmemé volt. Pár nap múlva híd össze az ülést. Pontosan szeretném veletek közölni a támadást. 

- Igen is mester. – bólintott. 

- Elmehetsz. – intettem. Miután kiment egyedül maradtam a teremben a gondolataimmal. 

Nem sokára az enyém leszel. Csakis az enyém. 

Bella szemszöge: 

Valójában még soha sem sütöttem, vagy nagyon régen. Már nem tudom. Valahogy úgy gondoltam, hogy könnyebb. Emlékszem, hogy anya, amikor sütött az mindig olyan könnyűnek tűnt. Látva őt ahogy csinálja mindig azt hittem hogy minden olyan könnyű ám rá kellett jö9nnöm hogy csak ő volt nagyon ügyes. Belegondolva akkor sokszor volt olyan, hogy ha valamit nem engedtek meg akkor nem szettem őket. Amikor elveszítettem őket rájö9ttem hogy nem érdemes senkit sem gyűlölnünk így is kevés még egy örökké valóság is. Sokan, ha megtudják, mi vagyok, nem éppen kedvelnek meg. Sokan mondtak rám rossz dolgokat, de nem haragudtam rájuk. Nem az ő hibájuk hogy még nem ismernek olyan fajt mint ami én vagyok. Azonban azt a részét sohasem tudták, hogy ez milyen nehéz. Még a mai napig sem tudja senki sem. Ami nem is baj. Az hogy valaki gyengének lásson elfogadhatatlan. Sohasem hozhatok szégyent a Volturira. Soha.

A fejemet oldalra fordítva megláttam a két fiút amint éppen engem néznek. Mosolyognom kellet ezen. 

- Nem kell félnetek nem, fogom felgyújtani a konyhát. – mondtam. Edward fel ált majd oda jött hozzám és a karjaiba vont. 

- Én nem a konyhát féltem, hanem téged. – mondta majd megcsókolt. Próbáltam elhúzódni, ami nem nagyon nehezen, de sikerült. 

- Bolond vagy valaki megláthat. – mondtam majd Jasperre néztem. Nekem még mindig furcsa hogy együtt vagyunk és ezt mások is tudják azonban az amit Jasper arcán láttam megnyugtatott. Ő csak mosolyogva nézett minket. Szemeiben láttam, hogy nagyon örül nekünk. 

- A te közeledben? Hisz tudod, hogy meg bolondulok érted. – mondta majd közelebb húzott magához. A pajzsot már régóta körénk vontam még jó hogy volt annyi erőm miközben csókolt, hogy tudjak gondolkodni egyáltalán. 

- Tudjátok sohasem hittem volna, hogy így foglak titeket látni. – mondta mosolyogva Jasper. 

- Szerintem mi sem hittük. – mondtam. – kérlek, szeretném folytatni. Esme már biztosan szeretne menni. – mondtam majd egy puszit adtam az arcára és visszafordultam a sütik felé. Miközben Edward csalódottan leült vissza oda ahol nemrég volt. 

Remélem, hogy a kicsiknek majd ízleni fog. 

Miután mindennel kész lettem becsomagoltam őket majd a fiúk segítségével összepakoltuk a konyhát. 

- Mindjárt mehetünk is csak még gyorsan rendbe szedem magam. – mondtam majd felszaladtam gyorsan a lépcsőn egyenesen be a szobába, hogy minél gyorsabban mehessünk. 

Nem is sejtve, hogy mi vár rám még ma. 

Köszönöm szépen Rosalice-nek, hogy gondolt rám :) :)

Szabályok:
1. Meg kell köszönni a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Írni kell magamról 7 dolgot.
4. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 4 blog társamnak.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagynom nekik, hogy tudjanak a díjazásról.




Magamról:
 
1. Imádok írni.
2. Nagyon sok mindent köszönhetek a barátnőimnek. Akiket imádok.
3. Barna a hajam és a szem is.
4. Imádom a kisgyerekeket és ezzel kapcsolatos lesz a  szakmám. :)
5. Végzős vagyok. :)
6. Utálom a matekot.
7. Imádok olvasni.

Akiknek küldöm:
 http://darkangel-szoficullen.blogspot.com/
 http://star-perfomance.blogspot.com/
 http://twostrangers-rs.blogspot.com/ 
 http://rs-storys4ewer.blogspot.com/

Köszönöm még egyszer a díjat.
:) :)