8. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezet. Tudom hogy sokáig kellett várni rá, de ezért cserébe az eddigi leghosszabb fejezetet írtam meg. Szeretnék nevezni az 'Október-versenyre', ezért nagyon örülnék, ha írnátok sok komit.Előre is köszönöm. Jó olvasást!
Puszi: Beky

8.Fejezet

-          Nos. A mai nap folyamán Eleazar hívott, hogy ha nem bánjuk, akkor egy kicsi időt itt töltenének velünk. És bemutatnák az új családtagjaikat.

-          Jaj de jó – lelkesedett fel Tanya, majd Edwardot megcsókolva az ölébe ült.

-          És mikor jönnének? – kérdezte Rosalie

-          Holnap…….

-          Holnap - mondta Carlisle. De miért érzem én úgy, hogy ez nagy változásokat hoz majd?

-          Úgy örülök, hogy jönnek. Már nagyon rég találkoztunk – mondta boldogan Tanya. Mióta itt vagyok ez volt az egyetlen ilyen mondata, ami normális hangnemű volt és a szavai is arról árulkodtak, hogy hiányoznak neki. Értetlenül néztem Esmere, amire ő meg is adta a választ.

-          Ők Tanya családja.

-          Értem – majd Tanya felé fordultam. – Biztosan hiányozhatnak.

-          Igen már nagyon. – valahogy most semmi gúny, nagyképűség vagy esetleg undor nem volt a hangjában. Lehetet látni rajta, hogy valóban hiányzik neki a családja. Én is tudom, hogy milyen érzés, csak az a különbség kettőnk között, hogy én már sohasem láthatom őket.

-          Jaj, Bella kész a fürdőszobád- mondta lelkesen Emmett.

-          Már előbb is használhatta volna, hogyha te nem teszed tönkre – mondta Rosalie.

-          Jól van, az a lényeg, hogy kész van, nem?

-          De! Na, gyere, Bella megmutatom. – fogta meg a karom Alice, majd elkezdett felfelé húzni.

A szobámba mentünk, majd be a fürdőszobába, ahol még sohasem jártam. Alice kitárta előttem az ajtót.

A lélegzetem is elállt. A szoba fő domináns színe a szürke volt. Voltak még benne gyertyák, amik hangulatossá tették az egészet.  A kilátás meg egyszerűen gyönyörű volt, az erdőre nyílt, de teljesen másnak tűnt innen, mint a szobámból. Odaléptem az ablakhoz és csak bámultam kifelé. 

 Bella fürdőszobája 

-          Na, tetszik? –kérdezte Rose.

-          Igen, nagyon. Erre nincsenek szavak.

-          Ennek örülök. – szólalt meg most Esme.

Miután kimentek a szobából, én egy gyors zuhany után lefeküdtem az ágyba és hamar az álmok mezejére léptem, nem is sejtve, hogy mi vár rám holnap.

Reggel felkelve csak az járt az eszemben, hogy vajon mikor érnek már ide a Denaliék. Természetemhez híven mindig is kíváncsi voltam, ezt is anyától örököltem. A reggeli teendőimet elintézve gyorsan felöltöztem, majd elindultam lefele a lépcsőn.

Emmették szobája mellet elhaladva, félreérthetetlen hangok szűrődtek ki, amitől én magam pirultam el. Voltak sejtéseim, hogy mit csinálhatnak, de inkább bele sem mertem gondolni

Gyorsabban szedve a lábaimat siettem le, hogy ne keljen hallanom. Leérve a nappaliba Jasper és Alice a kanapén ültek összeölelkezve, Esme a konyhában volt, Tanya és Edward pedig a kanapén ültek.

-          Jó reggelt – köszöntem mosolyogva.

-          Jó reggelt - mondták ők is egyszerre és ami meglepett, hogy még Tanya is.

-          Gyere drágám, csináltam neked palacsintát reggelire. Juharsziruposat - mondta mosolyogva Esme.

-          Tényleg? Köszönöm, az a kedvencem. – mikor kicsi voltam is mindig ezt ettem.

-          Tudom drágám azért csináltam – mondta ő is mosolyogva, majd elkezdtem enni. Valami isteni volt. Régen mikor itt voltunk anyáékkal együtt, akkor is folyton ilyet tettem Miután végeztem vele, kimentem az nappaliba, ahol már mindenki ott volt.

-          Tudod Bella, azon gondolkodtam, hogy te ugye vegetáriánus vagy és ezt Aro megengedte. Ez nekem elég furcsa és még Jane is vegetáriánus. Ne haragudj, Jane, de nagyon sokat változtál. Amikor utoljára láttalak kegyetlen, kőszívű voltál és a gyilkolás volt mindig a célod és most 180-fokos fordulatot vettél.

-          Tudod Carlisle, Bella csatlakozása után nagyon sok minden megváltozott, ahogy észrevehetted jó magam is vegetáriánus lettem. Rájöttem arra, hogy más, jobb életet is választhatok, hogy ne csak az öldöklés uraljon, hanem legyek vidám és járjak el a barátaimmal. Erre nem más ébresztett rá, mint Bella. Amikor megmentettem boldogság öntött el és sajnálat egyszerre. Ezeket az érzelmeket sohasem ismertem azelőtt, mielőtt meg láttam, de ott abban a pillanatban, amikor sírt és majdnem megölték minden megváltozott. Bella nem csak rám van ilyen hatással. Látnotok kellene Volterrát. Minden megváltozott. Mégis a legnagyobb változás Aronál volt. Tudjátok, Aro állatvéren él. – Jane mondata után mindenki lefagyott. Véleményem szerint nem miattam történt ez, én csak egy egyszerű lány vagyok.

Először Emmett tért magához.

-          A nagy Aro Volturi vegetáriánus lett? Ez most ugye csak vicc?

-          Igen, az. Bellának hála. Ő vette rá, neki lehet köszönni, hogy Aro már nem öldös. - Jobbnak láttam, hogyha inkább tereljük ezt a témát máskorra.

-          Szerintem jobb lenne, hogyha mennénk az iskolába, nem szeretnék elkésni. Mondtam, majd felkaptam a táskámat és elindultam a kocsikhoz, ahova a többiek is követtek.

Hamar eltelt az iskolában töltött idő. Persze még mindig megbámultak minket. Az ebédszünet is unalmasan telt. Már nagyon vártam, hogy megérkezzen a Denali klán, de ahogy látom, nem én vagyok ezzel egyedül. Amikor kiléptünk az iskola területéről Tanya szinte bevágódott a kocsiba. Mi is beültünk, majd már hajtottunk is haza.

Valamiért arra vágyok mindig, hogy láthassam Edwardot, hogy beszélhessek vele, és hogy a közelembe legyen. Sajnos egész nap nem tudtam vele beszélni.

Miután hazaértünk gyorsan felvittem a cuccaimat, majd leültem olvasni.

Esme azt mondta, hogy a Denaliék csak este jönnek. Már vagy egy órája olvastam, amikor egy remek ötlet jutott az eszembe, így hát felpattantam az ágyról, majd elindultam lefelé. Mikor kiléptem az ajtón Edward pont akkor ért fel a lépcsőn. Furcsa izgatottság kapott el, amikor megláttam. Elhaladva mellette az egész testem bizsergett és vágytam arra, hogy megérinthessem, de visszafogtam magam. Nem lenne helyes.

Ám ő máshogy gondolta, ugyanis egy hirtelen pillanatban, ahogy elhaladtam mellette, megragadta a kezem és maga felé fordított. A szívem őrült iramban kezdett el vágtázni.

-          Bella… - mondta és ajkai szinte súrolták az enyémet, olyan közel volt.

-          I.. Igen? – kérdeztem akadozva. Elkábított a közelsége, a napfényillata. Ajkai elkezdtek közeledni felém. Úgy vágytam a csókjára, mint szomjazó ember a sivatagban vízre.

Elkezdett közeledni felém, ajkai már súrolták az enyémet, amikor meghallottam Emm hangját. Fejemet Edward homlokának döntöttem és ebben a percben ki tudtam volna nyírni Emmettet. Elléptem Edwardtól nehogy meglásson Emmett. Pont el akartam indulni lefelé a nappaliba, de Edward elkapta a kezem és visszarántott magához.

-          Ez még nincs befejezve – mondta rekedt hangon, amitől libabőrös lettem. Csak bólintottam majd lementem a lépcsőn, be a nappaliba, ahol már mindenki ott volt. Emmett vigyorgó fejjel nézett rám.

-          Igen? Mond, itt vagyok. – mosolyogtam rá. Tudtam, hogy valamit forral a fejében.

-          Szeretnék veled bunyózni. Mond, hogy kijössz velem! – nézett rám könyörgő szemekkel. Ennek nem nagyon lehet ellenállni, de most nem volt kedvem, sokkal inkább sakkoztam volna. Jasperre néztem, aki a kanapén ült Alicet ölelve.

-          Én most sokkal inkább sakkoznék. Jasper lenne kedved sakkozni velem? – néztem rá, amire elmosolyodott, majd felállt, megölelte Alicet és a sakktáblához ment.

-          Ez nem ér. Velem nem bunyózol, de Jassel sakkozol. -  Mondta sértődötten Emmett.

-          Jó tudod mit? Hogyha Jasper nyeri a versenyt harcolok  veled, ha viszont én akkor…

-          Akkor…? – kérdezte kíváncsian Emmett.

-          Majd még eldöntöm, hogy mi lesz akkor. – mosolyogtam rá.

-          De miért nem most?

-          Csak nem félsz? – Ezen mosolyognom kellet, ahogy nézett rám nagyon aranyos volt.

-          Nem. Én? Dehogy is, viszont akkor neked is meg kell még valamit csinálnod– mondta majd kihúzta magát.

-          Igen, a nagy Emmett semmitől sem fél. Ugye macikám? – jött le a lépcsőn Rosalie, majd megölelte Emmettet.

-          Pontosan cica, mosolygott rá szerelmére Emm.

-          Jó, de ha megbeszéltétek kezdjünk el sakkozni – mondta Jass, ezzel megszakítva a fecsegésünket.

 Imádtam sakkozni és valahogy úgy éreztem, hogy én fogok nyerni. Leültem Jassel szemben.

-          És mi miben fogadunk? – néztem Jasperre kérdőn. Mindig is szerettem fogadni. Szeretek nyerni.

-          Mi lenne, ha én nyernék, akkor velem is harcolnál? – ez számomra nem nagy kérés mert szeretek harcolni.

-          Rendben. – mosolyodtam el.

-          Viszont ha én nyerek. akkor ugyan az lesz a büntetésed, mint Emmettnek.

-          Rendben. – mondta, majd elkezdtünk sakkozni. Jóformán egész életemet végigsakkoztam, hisz a négy fal között nem igazán lehetett mást csinálni. Aro tanított meg rá és a sok év alatt talán mondhatom azt, hogy meg tanultam úgy játszani, mint Aro. Janere néztem, aki a kanapén ült és nagyon mosolygott. Ő már tudta, hogy mi lesz a vége ennek a játéknak. Mivel az én jövőmet Alice nem látja, ezért nem is fogják tudni, hogy ki fog nyerni.

-          De nem ér használni a képességeket. – Mondta Emm.

-          Emm, nekem ahhoz nem kell képesség, hogy nyerjek. – vigyorogtam rá

Méltó ellenfél Jasper az biztos, hogy nagyon tud taktikázni és volt olyan lépés, amivel még nekem is fejtörést okozott. De aztán hamar rájöttem arra, hogy mit is kell tennem ahhoz, hogy ne ő nyerjen. A többiek izgatott figyelemmel követték végig a játékunkat. Legszívesebben azonnal Edwardra néztem volna, de tudtam, hogy nem szabad, mert akkor én vesztek.

Vagy egy óra játszás után sakk mattot adtam Jaspernek.

-          Ó öreg ezt nem hiszem el, hogy hagyhattad, hogy ő nyerjen? – Háborodott fel Emm.

-          Emmett kérlek, moderáld magad. – Szólt rá Esme.

-          Jó anya.

-          Nagyon ügyes vagy drágám. – simogatta meg a vállam Esme.

-          Köszönöm. – mosolyogtam rá szeretetteljesen.

-          Hát ezt nem hiszem el, hogy tudtad ennyire elbaltázni? – Nézett Emm Jasperre.

-          Sajnálom Emm, de Bella nagyon jól játszik. Ki tanított meg? – intézte most felém a kérdést Jass.

-          Aro – mosolyogtam rá.

-          Akkor már értem, szólat meg Carlisle is. – Aro mindig is jól tudott sakkozni. – magyarázta miután mindenki értetlenül nézett rá.

-          De ez akkor sem ér. Jass játszhattál volna jobban is. És most ráadásul még azt sem tudjuk, hogy mi a mi feladatunk. – mondta Emm.

-          Tudod mit? Ha szeretnéd, legyen egy visszavágó – csak nehogy az legyen, hogy én nem adtam meg az esélyt arra, hogy nyerjenek.

-          Rendben – vidult fel Emm

-          ŐŐ először engem nem kéne megkérdezned? - nézett rá Jasper Emmre.

-          Nem, te csak játssz. – komolyan mondom, ezek semmit sem változtak.

 Én csak mosolyogtam majd elkezdtünk játszani. Megint minden úgy haladt, ahogy az előbb. Egyszer csak nevetést hallottam, amire elkövettem azt a hibát, hogy odanéztem. Az illető, aki nevetett nem más volt, mint Edward. Ahogy rá néztem, nem tudtam elszakítani a szemem róla. Aranybarna szemei magába szippantottak és nem tudtam ellne semmit sem tenni.

Edward féloldalasan rám mosolygott, amitől még a lélegzetem is el ált. Egyszer csak egy hang ébresztett fel a gondolataimból.

-          Sakk matt. – hát ezt nem hiszem e.l

-          Ez az... Én nyertem – üvöltötte Emmett

-          Emmett, nem gondolod, hogy inkább Jasper nyert? – kérdezte Rose.

-          De mi nyertünk cicám. - Kapta fel Em Rosaliet, majd megpörgette a levegőben.

Hogy lehet az, hogy egyszer nem figyelek oda és már is vesztek? Kellett nekem odanéznem Edwardra. Mondjuk nem nagy feladat, amit meg kell csinálnom, mert imádok bunyózni. De vajon mi lehet a másik feladat? Hát Emmett erre sem hagyott sok gondolkodási időt.

-          Na, akkor mehetünk is. - Lelkesedett fel Emm.

-          Csak óvatosan. – mondta féltően Esme, pedig tudja, hogy nem lehet semmi bajunk.

-          Rendben anya. – Mondták egyszerre a fiuk. Kicsit el szomorodtam hisz ők mondhatják ezt, én viszont nem, mert nincs kinek.

Megfordultam, majd kimentem a ház elé. Ahogy megálltam és megfordultam a fiúk már ott is voltak velem szemben.

-          Na, ki kezdi? – kérdeztem

-          Majd én mondta Emm. – felálltunk két oldalra. A család többi tagja is minket figyelt.

-          Háromra kezdjük. – mondtam, amire Emm csak bólintott.

-          1..

-          2..

-          3..

Amint kimondtam nem mozdultam meg, viszont Emmett rögtön támadott. Sokáig harcoltunk. Emmett inkább az erejére hagyatkozott, én viszont inkább taktikáztam. Próbált mindig a földre nyomni, de soha sem hagytam. Valahogy mindig mögé kerültem és éppen ezért nem tudott elkapni. Egyszer, amikor ismét ezzel próbálkozott mögé ugrottam és egy nagy lendülettel a fák közé löktem. Gyorsan utána futottam majd ráültem úgy, hogy ne is tudjon mocorogni.

-          Nyertem.- Vigyorogtam rá.

-          Hát ezt nem hiszem el. – morgolódott Emm, mint egy medve.

-          Jól harcoltál Bella, de most én jövök – mondta Jass, majd felálltam Emm hátáról.

-          Ez visszavágót követel. – mondta miközben felállt és leporolta magát.

-          Rendben, de majd máskor. – mondtam mosolyogva, majd Jass felé fordultam.

 Mind a ketten támadóállásba álltunk és csak vártunk. Jasper már sokkal taktikusabb volt, mint Emm.

Csak néztük egymást hátha valamelyikünk hibázik, és nem figyel oda. Jasper megunva a várakozást támadott. Simán kivédtem a rúgását. Egyikőnk sem hagyta magát legyőzni.

Jasper háta mögött észrevettem Edwardot és Tanyat, amint éppen csókolóznak. Ez volt a legsúlyosabb hiba, amit elkövettem, már megint nem arra figyeltem, amire kellett volna és ennek meg is lett a következménye. Jasper nagyon gyorsan futott felém és mivel már nem tudtam kivédeni ezért belém csapódott, aminek a következtében én a fák között végeztem. A fejem nagyon fájt.

-          Bella jól vagy? – szaladt oda hozzám Jasper.

-          Persze semmi bajom. – mondtam, majd megpróbáltam felállni, csak hogy megszédültem, Jasper kapott el.

-          Biztos? Én nem úgy látom – mondta. ahogy felnéztem megláttam, hogy az egész család ott van. Edwardra néztem, aki aggódva nézett engem.

-          Mi ez az édes illat? – kérdezte Alice. Éreztem, hogy valami folyik a fejemen hátul. Odanyúltam  és valami nedves dolgot éreztem, ami nem más volt mint a vérem.

-          Bella, de hiszen te vérzel szaladt oda hozzám Jane. Ő mindig aggódik értem, pedig már megszokhatta volna, hisz mindig elesek vagy leesek valahonnan még vámpírlétemre is.

-          Ugyan semmi baj csak vadásznom kell és már jobban is leszek. Mondtam őszintén. Már megszoktam, hogy mindig megsérülök.

-          Bella én annyira sajnálom, nem akartam, hogy bajod essen. – szabadkozott Jasper. Őszintén szólva egyáltalán nem haragudtam rá.

-          Az én hibám volt, nem figyeltem oda.

-          De nekem is oda kellett volna figyelnem.

-          Jó hagyjátok, ezt most inkább. Edward kérlek, kísérd el Bellát vadászni. – mondta Esme. Ez meglepett. Miért pont Edward? Nem minthogyha nem örültem volna neki, hiszen minden perc, amit vele töltök…. Mindegy, még gondolnom sem szabadna rá.

-          Jó, anya. – mondta Edward azzal a csábos féloldalas mosollyal az arcán, majd felém jött és átkarolta a derekam. Furcsa bizsergés járta végig az egész testem, amikor hozzám ért.

-          A házban találkozunk. - Mondta Carlisle, majd elmentek. Ahogy Tanyara néztem, láttam, hogy féltékenyen néz rám. Bellül egy kicsit örültem, hogy Edward velem van és nem vele.

-          Na, gyere - mondta Edward, majd elkezdtünk futni.

-          Tudod, nem kell ám segíteni, tudok én egyedül is menni – mondtam, de igaság szerint nem akartam, hogy elengedjen.

-          Én azért biztosra megyek. – mosolygott rám.

Még futottunk egy kicsit, majd találtunk egy szarvas csordát, amit sikeresen le is vadásztunk. A vadászat után immáron épen és jóllakottan ballagtunk tovább emberi tempóban.

-          Szeretnék neked mutatni valamit. – Szólalt meg Edwárd, ezzel megszakítva a beállt csendet.

-          Jó, mutasd. – mondtam. Amint kimondtam, Edward megfogta a kezem és elkezdett húzni. Készségesen mentem utána. Nem sokat kellet mennünk, amikor egy tisztásra érkeztünk.

Ahogy a hold megvilágította a csodás kis rétet, egyszerűen gyönyörű volt.

-          Ez gyönyörű. – ámuldoztam

-          De nem annyira, mint te. – Fordult velem szembe. A szemei csillogtak, majd egyre közelebb jött hozzám.

-          Edward – hátráltam el tőle, pedig legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam.

-          Cssss. Most ne gondolkozz. – termett hirtelen előttem. Egyik kezével az arcomat simította meg, majd közelebb vont magához. Tekintetem az ajkaira vándorolt, melyek olyan kívánatosak voltak. Én is elkezdtem közeledni felé. Az egyik felem tiltakozott ellene, a másik viszont meg akarta csókolni. És végül az utóbbi győzött.

Ajkait először lágyan érintette enyéimhez. Édes ajkai szinte elkábítottak. Már vagy jó pár perce csókolóztunk, amikor is megjött ez eszem és elszakadtam tőle.

-          Ezt nem szabadott volna. – mondtam, majd elfutottam. Még annyit halottam, hogy utánam szól, de most nem akartam vele beszélni. Ez egy nagyon nagy hiba volt, így csak minden rosszabb lesz. Rosszabb lesz a közelében lenni és tudni, hogy nem lehet az enyém.

A házba belépve hírtelen három alak futott felém, majd már csak azt éreztem, hogy a földön vagyok. Sohasem hittem volna, hogy valaha is még látom majd őket.