szombat

10. Fejezet

Meghoztaaaammmmm!!!!!!!!!! 
:D :D
Köszönöm a komikat amiket kaptam, viszont remélem, hogy ehhez egy kicsivel azért többet fogtok írni, de nem vagyok telhetetlen, örülök annak ha egyáltalán írtok.
Azoktól, akik arra kattintottak, hogy 'jó' azt szeretném kérni, hogy írják meg nekem, hogy mi nem tetszik a fejezetben és ki tudjam ezeket javítani az elkövetkezendő fejezetekben. :) Kérlek írjátok meg akár komiban, akár e-mailben.
Jó olvasást!!!!!! 
Puszi. :)






10. Fejezet

Edward szemszöge:

Sohasem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan nő az életemben, aki sokat jelent. De mégis lett.
Megismertem Tanyát. Először nem akartam vele járni, hiszen nem éreztem semmit iránta, majd könyörgések árán beadtam a derekam, hogy próbáljuk meg és még jó, hogy megtettük. Bármilyen hihetetlen is volt, de megszerettem.
Mégis volt valami, ami hiányzott, de nem tudtam volna pontosan megmondani egészen mostanáig. Mikor az a csodálatos nő belépett az ajtón minden gondolat kiszállt a fejemből és csak az érzés maradt meg, amit egyenlőre még nem tudtam megnevezni. Azonban nem várt fordulat következett be.

A számomra ismeretlennek hitt nő nem más volt, mint Isabella Swan, akit kiskora óta ismertem és bármilyen hihetetlen is egyfajta szerelmet éreztem iránta. Aznap amikor a szülei elvitték innen bennem minden összedőlt és sohasem hittem volna, hogy valaha is láthatom még.
Próbáltam nem kimutatni az érzelmeimet senkinek sem és ez iszonyat nehéz volt, főleg akkor, amikor egy szál fehérneműben állt előttem a ruhaüzletben.
Ott már egyszer elvesztettem az eszem és majdnem megcsókoltam, ami hiba lett volna, tudván, hogy hamarosan el kell mennie és nekem itt van Tanya.
Rájötte, arra is, hogy amit Tanya iránt érzek az csupán csak szeretet és nem szerelem. A szerelem az, amit Bella iránt érzek. Az az érzés, ami mindent elsöpör, és amikor meglátod, minden gondolatod elszáll, és csak arra vágysz, hogy a közelébe lehess, hogy csak beszélj vele és halld csodás hangját, de tudod, hogy ez lehetetlen az mindent elront.
Amikor a réten álltunk minden józan eszem elszállt és csak a szerelem és a vágy vezérelt, hogy megcsókoljam.

Édes ajkai elkábítottak, mint valami drog, amit csak nekem kevertek. Eddigi életemben ez volt a legjobb perc.

Karomban tarthattam és úgy éreztem, hogy ő az enyém és senki másé. Féltem, hogy nem fog visszacsókolni, hogy ő nem úgy érez irántam, mint én iránta. De amikor visszacsókolt én voltam e világ egyben legboldogabb és legszerencsésebb férfija.
Amikor elrohant minden összeomlott bennem, és nem tudtam, hogy mit gondoljak.
Utána futottam, de addigra már a földön feküdve találtam három idegen férfi társaságában, akiket most ebben a pillanatban irigyeltem és utáltam egyszerre.

Féltettem Bellát, amikor Irina rátámadt hisz félig mégis csak ember. Viszont az meglepett, hogy a szemeiben nem láttam semmi félelemre utaló jelet. Gondolatban a fejemre is csaptam hisz, hogy láthattam már volna, hogyha egyszer kiképezték és már rengeteg vámpírral harcolt. Ahogy ránézek egyszerűen csak egy törékeny és csodálatos lányt látok, akit meg kell védenem, nem pedig egy magabiztos és erős nőt.

Amikor láttam Irina fejében, hogy meg akarja támadni Bellát, pánikba estem és úgy éreztem, hogy tennem kell valamit, és ezt meg is tettem. Haragudtam Irinára, mert egy olyan embert akart megtámadni, aki számomra a legfontosabb a világon csak erről még ő nem tud.

Dave és Eleazar segítségével kivittem Irinát, aki éppen rá akart támadni Bellára. Gondolataiban szidott mindenkit és igazából nem is azért haragudott Bellára, mert elvette a családtagjai képességét, hanem azért, mert Volturi és ő utálja őket még akkor is, ha Bella nem is kegyetlen.
Miután sikerült lenyugtatnunk, megjelent Tanya, aki elvitte Irinát be az erdőbe. Miután visszamentem a napaliba leültem oda, ahol eddig ültem, majd csak figyeltem Bellát, ahogy ott áll.
Gyönyörű alakját, szép hosszú göndör haját, arany szemeit. Úgy megérinteném és megcsókolnám, de tudom, hogy nem szabad. Hirtelen egy gondolat férkőzött be elmémbe. „ Még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint volt.„ sejtettem, hogy ez Ien gondolata. Rá néztem és láttam, ahogy Bellát bámulja.
Jelen pillanatban semmi sem érdekelte, csak nézte megbűvölve mintha elkábították volna. Belül valami elkezdet nyomni, valami érzés, amit eddig még sohasem éreztem.

Bellára néztem és minthogyha megérezte volna, hogy őt nézem ő is felém tekintett.
Tekintetünk összekapcsolódott. Ha akartam sem tudtam volna elszakítani a pillantásomat róla.
Aranyszínű szemei szinte megbabonáztak.

Eszembe jutott az első csókunk, ami a réten volt és rögtön eszembe jutott ajkainak édes íze. Meleg teste, amit magamhoz szorítottam és édes illata, amely elkábított. 
De a kellemes emlékekkel együtt eszembe jutott az is, hogy miért szaladt el.

Kétségek voltak bennem, hisz régen szerettük egymást. Tudom, hogy ő még nem szeretett szerelemmel, de a szeretet csak meg maradt benne. Vagy talán csak egy barátként szeret engem? Én meg mindent elrontottam azzal, hogy megcsókoltam. Bella elszakította tekintetét tőlem, ezzel megfosztva attól, hogy legalább szeméből tudjak olvasni, ha már a gondolataiból nem sikerül.

Carlisle jött le a lépcsőn. Gondolatai a Bellának tervezett bál körül forogtak. Bella megijedt a Carlisle arcán látottaktól, de Carlisle megnyugtatta, hogy semmi baj nincs. Ezután Bella felment ezzel is magunkra hagyva minket. Miután Carlisle leült közénk elkezdett beszélni.

-          Az imént Aroval beszéltem, mint azt már tudjátok. – válaszképp csak bólintottunk – Nos, említettem neki, hogy ti is itt vagytok –nézett Eleazarék felé majd folytatta -  Ezt még nem tudjátok, de most elmondom.
-          Bella lassan már 50 éve van a Volturinál, és mivel Bella nagyon fontos Aronak, ezért szervez neki egy állarcos bált, csakhogy erről Bella nem tudhat, éppen ezért küldte hozzánk. Mivel minden ismerősét meg szeretné kérni arra, hogy menjen, el ezért meghívókat küldet az embereivel. Ugye, mint az előbb is mondtam említettem neki, hogy itt vagytok, ezért megkért arra, hogy szóljak nektek és majd a meghívótokat ide küldeti, persze ha nem bánjátok, és nagyon reméli, hogy elmentek. – Fejezte be Carlisle. Vártam a bált, úgy éreztem, hogy ott valami meg fog változni, de még nem, tudom, hogy mi.
-          Persze, szívesen elmegyünk, hisz már jó magam is kíváncsi vagyok, hogy mennyiben változott meg Volterra. - mondta Eleazar. Carmen és Kate csak egyetértően bólintottak.

Úgy gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha kicsit kimegyek, hogy tudjak gondolkodni. Felálltam majd kimentem a teraszra. Vajon Bella most mit csinál fent? Olyan jó lenne felmenni hozzá. Néztem fel a szobájának ablakára. Megdöbbentem még magamon is. Az lenne a normális, hogy most Tanya járjon a felemben, hogy vajon mit csinál és e helyett…

Gondolataimból egy hang ébresztett fel, miközben még mindig Bella szobájának ablakát bámultam. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy valaki kijött.

-          Ő az ugye? Még mindig szereted? – Állt velem szembe Kate, akinek arcán semmi megvetést vagy undort nem láttam az végett, hogy esetleg nem Tanyát szeretem, és a gondolataiból sem olvastam ki semmi megvetést. Rádöbbentem, hogy még mindig szeretem Bellát, nem is akármennyire, de nem vallhatom be, jobb lesz, ha megtartom magamnak és kibírom, hisz lehetetlen lenne, hogy mi egy párt alkossunk.
-          Nem, nem szeretem – féltem, hogy kihallja a hangomból, hogy hazudok. Gondolata is arról árulkodtak, hogy nem hisz nekem. De még mindig nem úgy gondolt rám, mint egy undorító féregre, aki megcsalja a testvérét egy másik nővel. Kate tudott róla, hogy régen hogy éreztem Bella iránt, neki mindig mindent elmondtam. Viszont nem azért, mert a családban nem mondhattam el senkinek, szimplán csak azért, mert ő elég közel áll hozzám ahhoz, hogy tudja.
-          Ahogy gondolod, de ha bármi van, tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, bármiben segítek - tudtam, hogy amit mond az így is van.
-          Köszönöm, ha lesz, akkor szólok és eddig is megbíztam benned – mondtam teljesen őszintén, majd Kate csak bólintott és bement.
Az erdő felől Tanya és Irina hangját halottam meg, majd pár perc múlva fel is bukkantak. Tanya amint meglátott felém szaladt, majd megcsókolt. Alig bírtam visszacsókolni, de megtettem. Ha már nem szeretem úgy ahogy akkor, nehéz lesz vele ugyan úgy viselkednem mint eddig. Nem akartam, hogy valamit akárcsak megsejtsen abból, amit én érzek.

Bella szemszöge:

Az ajtóban Ien állt nagy meglepetésemre. Nem gondoltam volna, hogy feljön és őszintén szólva másra számítottam.
-          Szia, nem zavarlak? – kérdezte tőle megszokott kedvesével
-          Szia, nem, dehogy is. Nem zavarsz. – mosolyogtam rá. Örülök neki, hogy azok után, amik történtek velünk barátok maradtunk. Sohasem szerettem volna elveszíteni egy ilyen barátot.
-          Ülj csak le. – húzódtam arrébb az ágyon, bátorítva, hogy üljön csak mellém.
-          Tudod, gondoltam beszélhetnénk egy kicsit, akkor nem igazán volt rá lehetőségünk – mosolyodott el, de ez nem volt egy vidám mosoly. Visszagondolva tényleg nem.
-          Ien! Nagyon sajnálom, de tudod akkor már elmondtam, hogy én ezt, hogy éreztem. – mondtam szomorú hangon.
-          Igen tudom. – Bólintott rá
-          Tudod nagyon örültem, amikor megláttalak – mosolyodott el, de most olyan szívből szólóan.
-          Én is nagyon örültem. – mondtam lelkesen. Sajnos be állt köztünk a kínos csend, ami elégé kezdett kínossá válni.
-          A bátyáidnak elmondtad? – kérdeztem. Sejtettem a választ, de már nagyon érdekelt.
-          Nem. Nem mondtam el. Tudod gondolkodtam rajta, de aztán úgy döntöttem, hogy mégsem. Elég, hogyha ezt csak mi tudjuk. – nézett áthatóan rám. Egyetértettem vele.
-          Igazad van. - Bólintottam rá. Tényleg nem lett volna jó, ha mindenki megtudja.
-          Nagyon kedvesek a Cullenék. Mesélnél nekem róluk?  – mosolyodott el.
-          Igen szerintem is azok. Emmett mindig meg tud nevettetni. Alice, hát ő állandóan vásárolni járna, ha tehetné, de nagyon kedves lány és jó barát. – mosolyodtam el. – Rosalie kedves, de hiú. Nem igazán barátkozik. A családját tartja fontosnak, éppen ezért nem nagyon szeret senkit sem a családjába fogadni, de amikor idejöttem, engem mégis testvérének tekintett, és emlékezett rám, tudta, hogy ki vagyok. Jasper, hát ő eleinte visszahúzódónak látszik, pedig valójában nem az. Számára is nagyon fontos a család és persze Alice. Érte bármit megtenne. Carlisle nagyon kedves, ő mindig diplomatikusan akarja megoldani a dolgokat és orvos. – láttam, rajta hogy az utolsó szavamnál igen csak meglepődik. – Tudod az évszázadok során meg tanulta kezelni a vér iránti vágyát. Nem mondanám rá, hogy immúnissá vált a vérrel szemben, de jól tudja kezelni.
-          Akár csak te. – mosolygott rám.
-          Igen. Esmenek nagyon nagy szíve van. Habár nem dobog és nem is él, mégis nagyon tud szeretni. Úgy néz Emmettékre, mintha a saját gyerekei lenének. Senkit sem vet meg és nem utál. – mondtam . Volt még egy ember, akit nem tudom, hogy hogy jellemezzek.
-          És mi van Edwardal? – sejtettem, hogy feltűnik neki, hogy róla még nem beszéltem.
-          Nem is tudom, róla mit mondjak. – gondolkodtam el, miközben a takarót piszkáltam – Ő más, mint a többiek. Mindig figyel másokra. Nagyon tud szeretni valakit, de ezt csak nagyon ritkán mutatja ki, és csak olyannak, akit tiszta szívéből szeret. Ezért a személyért bármit megtenne. Sokat jelent neki a családja, habár eleinte nagyon nehéz volt neki. Carlisle őt változtatta át először. Sok év után mire teljes lett a család, csak neki nem volt párja. Esme és Carlisle aggódtak érte, hogy talán túl hamar lett átváltoztatva és talán ezért nem találta meg a párját. De amint látod, felesleges volt az aggórásuk, hisz itt van neki Tanya. – Akaratom ellenére is undorral mondtam ki a nevét, amit reméltem, hogy nem halott, ki de ennek nem nagy volt a valószínűsége.
-          Értem. – mondta, de furán nézett rám.
-          Mi van? Miért nézel így? – kérdeztem kíváncsian.
-          Semmi. És kinek van képessége?- kérdezte kíváncsian
-          Alicenek, Jaspernek, és Edwardnak. – mondtam – Alice látja a jövőt, Jasper érzi az érzelmeket és Edward, ő gondolatolvasó. – Az utolsó szó hallatán, arcán rémületet véltem felfedezni, amit nem igazán értettem.
-          Ugye nem gondoltál arra ami régen történt? – kérdeztem megrémülve.
-          Nem. – vágta rá gyorsan.
-          Nem megyünk le? – kérdezte, miután már vagy egy perce csendben ültünk.
-          De, menjünk.- mondtam, majd felálltam. Éreztem magamon Ien pillantását, ami elégé frusztráló volt.
Már a lépcsőn haladtunk lefele, amikor ismét megszólaltam.
-          Itt van ….. mondtam volna, de amint leértünk a lépcsőn egy alak vágódott neki Iennek.
Először megijedtem, mert nem tudtam, hogy ki az, de aztán rájöttem, hogy ez az alak nem más, mint Jane.
A többiek ijedt arccal néztek rám. Láttam, hogy Dave és Will éppen indultak, volna, de ekkor Jane megszólalt.
-          Jaj, Ien, de jó téged látni – mondta, miközben szorosan megölelte. Dave és Will lefagyva álltak és döbbenten néztek.
Jane nagyon megkedvelte Ient és talán ő volt a második „ember”, akit nagyon közel engedett magához. Napokig szomorú volt miután Iennek el kellet mennie.
-          Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Will.
-          Hát Volterából. – válaszolta Jane. A vér is meghűlt az ereimben. A szívem kihagyott egy ütemet majd eszeveszett vágtába kezdett. Nem akartam, hogy kiderüljön. Másoknak ez nem nagy dolog, de számomra az. Mindenki értetlenül nézett ránk és tudtam, hogy innen már nincs vissza út. Meg fogják tudni… 

 A fiukról a képeket oldalt találjátok :D

7 megjegyzés:

  1. Neeee ne kínozz!!! Ez annyira de annyira jó lett. Majd megőrülök a kíváncsiságtól. Kérlek, mondd, hogy hamar hozod a fejit! Kérlek... Imádom. Ennyire még semmit sem vártam.
    Puszi:R

    VálaszTörlés
  2. Hát Beky-kém, kitettél magadért!
    Nekem eddig ez volt a kedvenc fejim. Remélem gyorsan hozod a következőt. Én amúgy először azt hittem, hogy Edward megy be Bellához, de így még izgisebb volt. Grat!
    Puszi: Lexy

    VálaszTörlés
  3. Jaj köszönöm. Igyekszek ahogy csak tudok :) :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Beky!
    Nagyon jó és izgalmas fejezet lett ez a mostani is! Imádtam, és magát a törit is fejezetről fejezetre egyre jobban imádom! Már várom nagyon a folytatást, mert iszonyatosan kíváncsi vagyok rá, mi mindent tartogatsz még számunkra a továbbiakban!
    Puszillak: Reni :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Reni.
    Az az egy biztos hogy sok minden van még a tarsolyomban :D
    Remélem hogy továbbra is olvasni fogjátok
    Puszi Beky

    VálaszTörlés
  6. Szia Beky!!! :))

    Ha az a kis titok az amire én gondolok akkor sok embernek fog leesni az álla :):)(arra gondolok amit egyszer már olvastam) xD

    pussza: Hajnesz <3

    VálaszTörlés
  7. Köszi a komit Hajni és majd meglátod :) :)

    VálaszTörlés