9.Felezet

Ahogy ígértem meghoztam. Remélem, hogy tetszik majd és véleményt is írtok.

Azomban van egy kis változás :) Azt mondtam hogy kettőt kaptok egyszerre. Lényegében ez így is van, csakhogy a másodikat  holnapután hozom, mivel ha kettő teszek fel egyszerre, akkor arra nem kapok annyi komit, mint normális esetben kettőre kapnék.
Remélem megértitek. Ja és aki még nem írt Tisztinek az tegye meg :D

Jó olvasást!!!! 

Puszi Beky :D 

9. Fejezet

Még mindig a földön nevetve feküdtem három rég nem látott barátommal együtt akik úgy szorítottak hogy csoda hogy nem fulladtam meg.

soha nem gondoltam hogy találkozni fogok még valaha is velük főleg az egyikükkel.

-          Kicsi a rakás - kiáltotta el magát Emm majd már éreztem is hogy ránk ugrott. Ha eddig nem is na most már biztos vagyok benne hogy megfogok fulladni.

-          Hahóó nem kapok megfulladok. – mondtam. Amire Emm csak felnevetett

-          Te olyat nem is tudsz. - Nevetett Emm. Komolyan mondom hogy néha kételkedek abban hogy Emmett normális vámpír  vagy ha az is akkor a vámpírmemória neki nincs meg.

-          De ..Emm .. me..g. –mondtam már szinte alig halhatóan-

-          Bella … - Halottam meg Jane hangját majd már el is tűnt rólam a súly. Mosolyogva keltem fel pár kéz segítségével a földről. Kicsit kapkodtam a levegőt hisz a fiuk az őszeset kiszorították belőlem.

-          Bella jól vagy? – kérdezte Carlislke aki ott állt mellettem.

 Eddig észre sem vettem hogy idejött.

-          Nem nincs. Jól vagyok csak kicsit nehezek voltak. – mondtam nevetve

-          Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér, vagyok? – mondta sértődötten Emm aki mellettem állt

-          Háát ….. talán. – mondtam még mindig vigyorogva.

-          Imádom az én hugicámat mondta Emm majd felkapott és jó szorosan megölelt. Én csak mosolyogtam rajta. Emm már olyan mintha a saját bátyám lenne. Aki mindig megvédi a kishúgát és piszkálja. Fogalmam sincs hogy mi lesz akkor hogyha vissza kell mennem Volterába.

A Cullen család a szívemhez nőt olyanok mint a saját családom.

Tudom hogy az igazit senki sem pótolhatja és senki sem feledtetheti el velem. De most kaptam még egy családot akiket szeretek és akik fontosak számomra némelyikük talán túlságosan is. Tudom, hogy Aro is családtag és őket is családomnak tekintem de ez valahogy más. Miután Emmett letett végignéztem a vendégeinken. Eleazar  ék semmit sem változtak habár nem biztos hogy megismernek még.

Viszont el sem hiszem hogy Ien, Will és Dave is itt van. Ezer éve nem láttam már őket kivéve persze az egyiküket.

-          Szervusz Carlisle de jó titeket újra látni. – Ölelte meg az egyetlen ismeretlen férfi Carlislet míg a többiek a lányoknak köszöntek. Na és persze Edwardnak Jaspernek és Emmettnek.

Én inkább a rég nem látott barátaim felé fordultam.

-          Jaj de jó titeket újra látni- néztem a három fiúra.

-          Téged is. – mondták egyszerre le sem tagadhatnák hogy testvérek. „ Ne mond el senkinek hogy mi honnan ismerjük csinálj úgy minthogyha nem is ismernénk egymást.” –üzentem Iennek gondolatban amin ő egy kicsit sem lepődött meg. Már megszokta. Csak bólintott egyet hogy megértette. Janenek csak akkor tudok szólni hogyha haza jön mert ő most vadászni van.

-          Ti ismeritek egymást? – kérdezte Eleazar

-          Igen már nagyon régóta – mondta Ien miközben a szemembe nézett.

-          Had mutassam be nektek William, Dave és Ien Gomert. Mondtam a Cullenék fele hisz ők még nem ismerték egymást.

-          Fiuk ők itt Carlisle és Esme akik a szülök és az ők fogadott gyerekeik Rosalie Hol aki Emmett Cullen párja. Alice Cullent kai Jasper Hol párja és végül Edwardot.- mondtam hisz nem az én feladatom bemutatni Tanyat

-          Az ő párja pedig Tanya akiről már meséltünk- mondta a férfi majd felé fordult.

-          Had mutatkozzak be Eleazar Denali vagyok. Ők itt pedig a családom Carmen a feleségem és a fogadott lányaink Kate és Irina Tannyat meg már ismered – igen sajnos ismerem. Mindannyian szimpatikusak voltak. Valahogy már most másnak tűntek mint Tanya.  

-          Jó napot az én nevem Izabella Swan Volturi. – Ahogy kimondtam Meglepődöttség ült ki mindegyikőjük arcára. De nem csak nekik hanem Devenek és Willnek is.

-          Egy Volturi? – kérdezte Irina Carlisle felé fordulva. Hát ez első benyomás igen hamar megváltozott .

-          Bella Aro unokahúga de szerintem jobb ha mindent elmesél ő maga már ha szeretnéd ? – mondta felém fordulva az utolsó szót amire én csak bólintottam. A többiek igen csak meglepődve néztek rám. Majd elindultunk a nappaliba hogy leüljünk.

Mindenki kényelmesen elhelyezkedett. De mivel elég sokan voltunk ezért Ros Emm ölébe míg Alice Jassébe és Tanya Edwardéba ült. Az utóbbi páros ülő helyzete igen csak zavart de hát én nem tehetek ez ellen semmit sem.

-          Bella hol van Renee és Charli? – Tette fel az egyik legfájdalmasabb kérdést Will. Pont bele a közepébe. Lehajtottam majd nagy levegőt véve próbáltam elfojtani a kikívánkozó könnyeimet. Aro mindig is arra nevelt hogy bármennyire is fáj valami nem szabad azt kimutatnom. Ahogy a szüleimre gondoltam rengeteg emlék gyűlt össze elmémben ami még nehezebbé tette ezt.

Elzártam őket egy dobozba amit majd csak akkor veszek elő hogyha már egyedül vagyok. arcomat maszkba borítottam majd felnéztem a kíváncsi szemekre amelyek mind engem pásztáztak.

      Meghaltak. Mondtam ki játszi könnyedséggel, de belül fájt.

-          Mi! Hogy? – kérdezte Dave. Ien egy szót sem szolt ő jól tudta hogy miért.

-          Még régen azután két évvel, hogy elmentetek tőlünk éppen költöztünk amikor megtámadtak minket. - mondtam és itt megálltam.

 Újra éltem mindent ahogy anya fájdalmas arccal néz rám majd kiejtik az utolsó szót. – Próbáltam használni a képességem. Először sikerült de aztán kilépett a fák közöl egy alak és onnantól kezdve már nem tudtam semmit sem tenni. A szemem láttára ölték meg a szüleimet és én nem tehettem semmit. Éppen készültek engem is megölni amikor Janeék megmentettek.

Elvittek Volterába ahol megtudtam hogy apa Aro testvére aki már régóta keres minket. Lévén hogy már családom sem volt nem tudtam hova menni ezért beálltam közéjük és immáron majdnem 50 éve élek ott.

-          De ha jól hallom akkor dobog a szíved és az illatod is édesebb.- Tért rá a lényegre Carmen

-          Igen dobog a szívem ugyanis félvér vagyok anya még ember volt amikor  állapotos lett belehalt volna a szülésbe ha apa nem változtatja át.

Ahogy befejeztem a mesélést néma csend telepedett a házra mindenki elmélyülten ült és dogozta fel a halottakat.

-          Annyira sajnálom nem kellet volna elmennünk tőletek. – mondta sajnálkozva Will

-          Nem lehetett tudni előre és valószínűleg akkor is megtörtént volna csak más helyzetbe. Ezen már nem lehet változtatni.

-          De neked aranyszínű a szemed és köztudott hogy a volturi állatvéren él – szólalt meg Eleazar

-          Igen ez mind így volt jó pár évvel ezelőttig. Mivel én már évek óta állatvéren éltem megkéretem Arot hogy engedje meg hogy továbbra is így éljek. Féltem tőle hogy mit fog mondani. De ha nemet mondott volna akkor nem maradtam volna Volterában és ezt valószínűleg ő is tudta éppen ezért mivel nem akarta elveszíteni engem is így megengedte. Mondjuk Marcus és Cairus igen is ellene volt mert úgy gondolták hogy ez gyengítené Volterra hírnevét mégsem tudtak szembeszegülni Aroval. Pár évre rá mindenki nagy megdöbbenésére Aro is vegetáriánus lett .mondtam vigyorogva majd direkt szünetet tartottam. Kíváncsi voltam hogy hogy reagálnak. Ledöbbent arcok bámultak rám amin csak még jobban mosolyognom kellett. Irina megakart szólalni de mivel előre tudtam a kérdését már válaszoltam is rá

-          Nem Irina nem vicc Aro tényleg vegetáriánus vámpír lett sőt még Demetri és Jane is. Felixet még nem sikerült rászoktatnom de ami késik nem múlik.

-          Hát ez nem semmi – mondta Dave.

-          Kérlek mesélnétek magatokról ? – kérdezte kedvesen Eszem A fiuktól

-          Majd én kezdem- mondta Will 1917 –ban születtem Londonba Édesanyánkat Clare Balman-nak hívták. Édesapánkat pedig Allan Gomernek.

Nagyon sokáig éltünk boldogan mint egy boldog család míg egy nap meg nem találták őket holtan az erdőben. Nehezen dolgoztuk fel de mint idősebb testvér nekem kellett vigyáznom és letartanom a testvéreimet. Anyáék halála után egy  évvel mind a hárman hazafele tartottunk mer Dave és ilyen bejöttek hozzám a munkahelyre amikor megtámadtak minket. Aról az estéről nincs több emlékem az első amit felfogtam hogy egy sötét eldugott házban vagyunk az erdőben de csak mi hárman. Azt se tudtuk hogy hol vagyunk csak annyit hogy borzalmasan ég a torkunk. Sajnos rengeteg embert megölünk mindaddig amíg nem találkoztunk  Belláékkal. Ők megmutatták, hogy máshogyan is lehet élni nem kell embereket ölnünk. Velük csak két évig éltünk majd úgy döntöttünk hogy tovább állunk. Pár évre rá kerestünk titeket- nézett is itt rém- de nem találtunk majd egy nap találkoztunk Eleazarékkal akik befogadtak és most már 5 éve velük élünk. Volt egy idő amikor Ien elment és egyedül élt de aztán visszajött hozzánk – mosolygott Will Ienre ha tudná hogy az öccse az alatt az idő alatt hol is járt azt hiszem nem mosolyogna 

-          És most te hány éves is vagy mármint amennyinek látszol? –kérdezte Alice

-           23 – mondta mosolyogva. Will

-          És ti ? kér Nézett Dave re és Ienre

-          Én 20- mondta Dave

-          Én pedig 19 a legfiatalabb – mosolyodott. Beszélgetést a telefonom zavarta meg

-          Bocsánat – mondtam majd kimentem a konyhába és felvettem

-          Halló – szóltam bele

-          Szia kedvesem hogy vagy? Jól érzed magad ott? Kedvesek? Miért nem hívtál aggódtam – Záporoztak a kérdések Arotól. Elfelejtettem felhívni.

-          Szia bocsánat elfelejtettem. Nagyon kedvesek és megismertek.  Nagyon jól érzem itt magam képzeld beiratkoztunk az iskolába remélem nem baj?

-          Dehogy drágám miért lenne baj de hogy érted azt hogy megismertek? – ki is ment a fejemből hogy mielőtt eljöttem nem mondtam el neki, hogy én ismerem Cullenéket

Leültem a székre majd meséltem

-          Tudod amikor még anya állapotos lett apa kétségbeesett és eljöttünk ide Carlislehez hogy vizsgálja meg anyát.  Miután ez megtörtént még itt maradtak egy ideig de aztán elmentek. Ugye ekkor én még nem ismertem őket hisz még meg sem születtem de pár hónapra rá eljöttünk. Mindannyian nagyon kedvesek voltak velem és úgy nagyjából ennyi. Vannak dolgok amiről Aronak nem kell tudnia. Eddig is voltak és ezután is lesznek.

-          És mi van otthon?? – kérdeztem kíváncsian remélem, hogy nincs semmi baj hisz akkor haza kell mennem habár Volteráért bármit megtennék ha kell.

-          Semmi kedvesem csak már nagyon hiányzol mindenkinek. – mondta és lehetett hallani a hangján hogy mosolyog.

-          Nekem ugyan nem. – Halottam meg Cairus hangját. Ő mindig is ilyen volt de tudtam róla hogy ő is ugyanúgy szeret mint Aro és ha bajban lennék ő is azonnal ugorna hogy segítsen. Nem mutatja ki hogy milyen valójában is mert azt hiszi hogy akkor már senki sem tisztelné senki. Bolondság de rám nem hallgat pedig már annyiszor mondtam neki.

-          Jaj mond meg neki, hogy nekem is hiányzik. – mosolyogtam a végére tudom hogy hallotta.

-          Hallotta 

-          Megkérlek odatudnád adni Carlislenek a telefont? – amint kimondta vámpírsebességél már Aro mellett is termettem.

-          Aro az veled szeretnek beszélni- mosolyogtam rá. Elvette a kezemből a telefont majd felment a dolgozó szabályába. Én leültem a többiek közé akik hirtelen csendben lettek amint beléptem.

-          Nagyon erős a képességed és borzasztóan összetett is nehéz volt megtanulni irányítani? – kérdezte Eleazar

-          Ezt honnan tudod? – kérdeztem kíváncsian

-          Onnan hogy nekem ez a képességem megérzem másokét. – mondta. Kiterjesztettem a pajzsomat rá majd lemásoltam azt. Éreztem, ahogy magamba szívom a képességét, de nem csak az övét hanem Kateét is. El is tudtam volna venni, de nem szerettem ezt csak ha az illető ellenség volt.

-          Nem nem volt annyira nehéz a szüleim hamar megtanítottak rá hogyha netalántán veszély fenyegetne megtudjam  magam védeni. Miután Volterába kerültem ott segítettek tovább fejleszteni hogy minél nagyobb területet tudja a pajzs alá vonni.

-           Miért mi a képességed? – kérdezte kedvesen Carmen aki nagyon hasonlított természetileg Esmere.

-          Van egy mentális és egy fizikai pajzsom. Ezenfelül eltudom venni mások képességét.

-          Az akkor nagyon erős gondolom a jelenlévők közül már mindenkinek meg van a képessége ugye? – kérdezte Irina gúnyosan

-          Igen meg – mondtam őszintén.

-          Az szép nem kellett volna előbb megkérdezni őket?- folytatta még mindig gúnyosan – Attól hogy te Volturi vagy még nem jelenti azt hogy te bármit megtehetsz és, hogy félünk tőled – állt fel majd közeledett felém. Kezdett egyre unszimpatikusabb lenni. Én is felálltam csak hogy lássa, hogy nem félek tőle.

-          Egyáltalán nem számít az hogy Volturi vagyok tőlem nem azért kel félni, de szerintem nem akarod te azt megtudni. –mondtam majd mélyen a szemébe néztem.

-          Ki vagy te ? Hát majd én megmondom hogy egy senki. Még csak teljes vámpír sem. Egy sebezhető kis mitugrász az vagy te.- A szavai egyre jobban idegesítettek fel elég nehéz kihozni a sodromból de haza az már sikerült akkor nincs vissza út.

-          Szerintem jobb lesz hogyha leülsz szépen és csendben maradsz. – mondta, gúnyossal. Valószínűleg ez nem tetszhetett neki mert megakart ütni  csak hogy én gyorsabb voltam nála és még mielőtt megüthetett volna megfogtam a kezét.

-          Attól hogy „gyengébb” vagyok nem azt jelenti, hogy lassabb is. – mondtam gúnyosan, itt már láttam a szemén, hogy kész lenne megölni. Valószínűleg ezt Edward is láthatta a gondolataimban mert azon nyomban ott termett mellettünk majd még pont időben fogta le Irinát mielőtt megtámadhatott volna Dave és Eleazar  Segítettek lefogni Irinaát majd kivitték. Tanya azonnal utána szaladt. Ki gondota volna.

-          Sajnálom Bella. Nem is ismerek rá Irinára nem szokott ő ilyen lenni. – mondta sajnálkozva Carmen

-          Semmi baj már megszoktam hogy nem mindenki szeret. – mondtam

-          Én azért megnéztem volna egy csajbunyót – vigyorgott Emmett mint egy idióta. Majd már csak egy nagy csattanást lehetett fallani ami nem más volt mint Rosalie aki fejbe csapta Emmettet.

-          Ezt nem hiszem el miért kaptam már megint mindig engem bánt mindenki – mondta sértődötten miközben a fejét dörzsölgette.

-          Mert csak hülyeséget tudsz mondani – vágta rá egyszerre Alice és Rosalie.

-          Hát nálatok nem változott semmi – mondta mosolyogva Kate.

Már most szimpatikus volt. Ő valahogy kedvesnek tűnt.

Szemem Edwardra vándorolt aki már bejött és leült ugyan oda ahol eddig ült csak most Tanya nem volt a közelében. Aranyszínű szemeit rám szegezte és nekem rögtön eszembe jutott a csókunk mely oly lágy és édes volt mint még egyik sem eddigi életemben. És az a furcsa hogy érzek belül valamit amit még eddig soha sem. Elég hogyha csak rám néz vagy megérint. Nem akarom tudni hogy mi ez mert az csak még rosszabbá és fájdalmasabbá tenné ezt az egészet.

Eszeveszettül vágyom az érintésére és a csókjára pedig tudom, hogy nem szabad.

Carlisle jött le a lépcsőn elgondolkodva először megijedtem hogy valami baj lehet de amikor felnézett és meglátta arcomon az aggodalmat elmosolyodott ezzel engem is megnyugtatva.

-          Tessék itt a telefonod. Köszönöm. mosolygott rám miközben visszaadta a telefonom.

-          Szívesen. Minden rendben van? – néztem rá gyanakvóan de ő csak bólintott majd leült Esme mellé.

Úgy gondoltam hogy had beszélgessenek egy kicsit felszabadultabban ezért felmentem a szobába. Belépve leültem az ágyra, majd elkezdtem olvasni de valahogy nem tudtam odafigyelni a könyvre. A gondolataim teljesen másfelé jártak. Hosszas gondolkodásomat kopogtatás zavarta meg. Egy szabad után kinyílt az ajtó és nagy meglepetésemre nem más állt ott mint…….

Remélem tetszett. 
Próbáltam jól kifejezni a gondolataimat és LÉTSZÍVES ÍRJATOK KOMIT :)