6. Fejezet

Meghoztam ezt a fejezetet is. Tudom, hogy sokat kellett várni rá, de sajnos most rengeteg dolgom volt a sulival kapcsolatban is, valamit nem nagyon jött az ihlet sem :) Azért remélem, hogy tetszik és várom a komikat, valamit szeretném megköszönni azoknak akik figyelemmel követik a történetemet, és nagyon hálás vagyok minden "komizónak" :D Mivel elég sokat kellet várni rá, ezért hosszabb lett ez a fejezet. *.*

Puszi: Beky
Jó olvasást!!! :)

6.Fejezet

Egy réten álltam. Sütött a nap, a madarak csiripeltek és egyszerűen káprázatos volt.

Kicsim, gyertek enni. Ahogy megmozdultam éreztem, hogy valakinek a karjaiba vagyok .

-          Megyünk Renee. – szólalt meg egy ismerős hang – Gyere kicsim egyél a baba is már biztos hogy éhes - simított a hasamon végig Edward. Meglepetten néztem le a hasamra, ami már nagyon nagy volt. A baba hirtelen rúgott egyet és a szívemet átjárta a melegség. Egy élet növekszik bennem, ami Edwardból van. Biztos gyönyörű baba lesz. Csak simogattam a hasamat és alig tudtam elhinni, hogy én is anyuka leszek.

 Ahogy Edwarddal kézen fogva megfordultunk, Anyát és Apát láttam meg. Először lefagytam, majd elkezdtem feléjük rohanni. De nem értem el őket, egyre csak távolodtak.

Zihálva ébredtem a szobámba, a kezemet a lapos hasamra csúsztattam és csalódottan vettem észre, hogy mindez csak egy álom volt. Bárcsak tényleg igaz lenne mindaz amit álmodtam. Felkelve az ágyból gyorsan elvégeztem az emberi teendőimet, majd visszamentem a szobába, ahol bedugtam a hajgöndörítőt amíg ruhát választok. A bőröndömhöz mentem, majd Vámpír gyorsasággal mindent a helyére téve mentem be a gardróbba ruhát keresni magamnak. Miután ez is megvolt felvettem, majd a hajamat is megcsináltam. Nem nagyon szoktam így öltözködni, de most ehhez volt kedvem. Furcsa volt, és szokatlan hogy nem Volterrában voltunk, és nem kellet felvennem a köpenyemet sem. Mosollyal az arcomon mentem le a többiekhez a nappaliba, ahol már mindenki ott volt. De ahogy megláttam Edwardot és Tanyát csókolózni a mosoly rögtön lefagyott az arcomról.

-          Jó reggelt – Köszöntem mindenkinek

-          Jó reggelt- Köszöntek ők is kórusba és rám mosolyogtak. Edward elszakította a tekintetét és a száját is Tanyától majd rám nézett. Ahogy végigmért elpirultam. Csak ezt az egyet utáltam.

-          Gyere kincsem csinálok neked reggelit. - Állt fel Esme és jött közelebb.

-          Köszönöm Esme, de nem vagyok éhes. Elment az étvágyam.

-          Biztos nem vagy éhes? – kérdezte kedvesen

-          Igen, biztos.

Egyszerűen nem tudtam volna egy falatot sem legyűrni a torkomon. Jane is itt volt és Rosalieval  beszélgetett. Jó volt látni, hogy ilyen jól elvannak.

Esme-vel együtt visszaültem a kanapéra, amikor is Alice szólalt meg.

-          Arra gondoltunk, hogy mi lenne, hogyha ti is velünk járnátok iskolába?- Kérdezte csillogó szemekkel Alice. Először meglepődtem, hisz olyan rég volt már az, hogy iskolába jártam és mi van akkor hogyha Jane nem szeretne.

-          Jene, te mit gondolsz?

-          Tudod tőlem ezt már megkérdezték és én azt mondtam rá, hogy én szeretnék, már csak rajtad áll. De ha nem akarsz akkor én sem megyek. – Ez a lány sohasem fog megváltozni.

-          Mindig azt tartod  fontosnak, hogy én mit akarok. Magaddal is foglakozz és ha netán én nem szeretnék menni iskolába, attól te még igenis mehetnél. De mivel én is szeretnék menni így hát .... – fordultam a többiekhez

-          Velünk fogtok suliba járni. – kántálta Alice, majd odaugrált hozzám és megölet, s utána Jane-el is ugyan így tett.

-          Szerintem akkor induljatok is, nehogy elkésetek és jók legyetek – Mondta Esme anyai szigorral.

-          Rendben Nos akkor mindenki a kocsikhoz. - Vigyorgott Emmett, majd elsőként szaladt a garázsba. Gyorsan felkaptam a kabátom és már mentünk is Emmett után. Mire mi is odaértünk ő már a telepjáróban  ült. Mindenki beszállt az autójába. Én és Jane (nagy sajnálatomra) Edwardékkal mentünk. Most nem volt kedvem végignézni ahogy falják egymást.

Egész úton nem szólatunk meg, inkább kifele bámultam. Mire feleszméltem meg is érkeztünk. Kiszálltam az autóból, majd rögtön Alice mellet termettem. Rengetegen voltak a suli előtt és mindegyik minket bámult. Kicsit idegesített is és éreztem, hogy az arcom kezdi felvenni a már megszokott piros árnyalatot.

-          Gyertek megmutatom a tanulmányi irodát és gyorsan be is iratkozunk ma.- Mosolygott

Alice majd kézen ragadva elkezdett cibálni az épület felé. Csak mosolyogni tudtam. Hamar végeztünk, azt mondtuk, hogy én vagyok Esme unokahúga Jane pedig Carlisle rokona. A nő nagyon kedves, volt csak úgy sugárzott belőle a boldogság. Miután jó tanulást kívánt, Alicel és Janel a nyomomban mentem a többiekhez, akik mi ránk vártak a kocsiknál. Nekem nagyon fura és szokatlan volt, hogy ennyire megbámulnak, hiszen nem vagyok valami szép, csak az emberek számára hisz ez a vámpírsággal jár.

-          Na sikerült ? – Kérdezte Jasper magához vonva kedvesét, majd egy puszit adott az arcára.

Olyan aranyosak voltak így ketten. Mindenki a párját ölelte csak Jane és én álltunk ott egyedül.

-          Milyen órátok lesz? - Kérdezte Rosalie

-          Nekem kémia. – mondta Jane

-          Nekem is –Válaszolta Tanya. Szegény Jane, hogy fog kibírni vele egy egész órát?

-          Neked Bella?

-          Öhm.. néztem rá a kezemben lévő  órarendre – Matek – úú már most utálom ezt az órát.

-          Akkor akár mehetünk is. – vigyorgott rám Rosalie, majd belém karolva indultunk el a tanterem felé. Kiskoromban mindig is úgy tekintettem rá, mint egy szerető nővérre. Nagyon kedves volt és bármi bajom volt nyugodtam fordulhattam hozzá segítségért. Amikor beértünk a terembe, sajnos nem tudtam Rosalie mellé ülni, mivel mellette már ültek, de elötte volt egy lány aki mellet volt még egy szabad hely.

-          Szia leülhetek? A lány kicsit minthogyha megijedt volna a hangomtól felkapta a fejét, majd bólintott.

-          Szia engem Angela Webber-nek hívnak.

-          Az én nevem pedig Isabella Swan Volturi de szólíts csak Bellának. – nyújtottam felé a kezem. A kis megismerkedésünk után azonban többre nem volt időnk, ugyanis bejött a tanár.

Reméltem, hogy majd nem kell kiállnom az osztály elé bemutatkozni, de nem volt szerencsém.

Persze amint kiálltam minden szem rám szegeződött. A fiúk sóvárogóva míg a lányok irigykedve néztek. Miután bemutatkoztam, a helyemre mentem és figyeltem egész órán.

A nap hamar eltelt, néha volt valamelyik Cullenel órám. Az ebédlőbe Angela meghívott, hogy egyek velük, de visszautasítottam, hogy majd máskor ülök oda. Ő csak bólintott, majd elváltak útjaink. Ő a barátaihoz ment, míg én a családomhoz. Furcsa, hogy már a családomnak tekintem őket, de valahol ezalatt a sok év alatt amit távol töltöttünk mindig annak tekintetem őket. Unalmasan teletek az ebédlőben töltött pecek, jóformán nem néztem sehova csak az ételt piszkáltam, amit nem volt kedvem megenni. Tudtam, ha felnézek akkor az összeölelkező Tanyát és Edwardot fogom látni.

Ami számomra igen csak fájdalmas lenne. Talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a család egyik tagja sem tudja használni rajtam a képességét. Jasper már biztosan megőrült volna ettől.

-          Na mi van hugi mi ez a búskomorság? – kérdezte kaján vigyorral a képén Emmett miközben oldalamba bökött.

-          Semmi. – bámultam tovább az ételt, ami előttem volt.

-          Bella, suli után megyünk vásárolni – vigyorgott rám, amire ellenkezni akartam, de közbevágott. - nincs apelláta.

-          Na ezt jól megszívtad hugi – Kezdett el röhögni Emmett. Persze nem bámultak mienket így is elégé most aztán mindenki minket nézett.

-          Te is jössz – mondta Rosalie,  amire Emmett mosolya az arcára fagyott, mint egy idióta úgy nézett ki.

-          Együtt szívunk báttyuskám -  veregettem meg a vállát.

-          Na de bébi, muszáj? –kérdezte.

-          Igen a többi fiú is jön, különben ki cipekedne ?? – kérdezte rám kacsintva Rosalie.

-          Ezt nem hiszem el, utálok vásárolni – dünnyögte alig halhatóan Em.

-          Mit mondtál?? – kérdezte kíváncsian Rosalie, de pontosan jól tudta, hogy mit mondott Em.

-          Csak annyit, hogy imádok veled vásárolni. – majd magára erőltetett egy mosolyt .

-          Phapucshh - köhintet – Jasper, amin mosolyognom kellet, hiszen mi nem tudunk köhögni.

-          Mit mondtál? .- Emmet szemei szinte vérben forogtak.

-          Semmit – állt fel Jasper – Nekünk mennünk kell órára, ugye Alice? –majd meg sem várva Alice válaszát egy mosollyal az arcukon távoztak. Én csak mosolyogtam rajtuk. Valahogy hiányzott nekem ez, persze Volterában is sokat nevetünk Demetrin és Felixen, de ez valahogy másabb.

-          Azt hiszem én is megyek, mert nem akarok már az első nap rossz benyomást kelteni a biosztanárnak. Akkor majd a kocsiknál találkozunk jó? – Kérdeztem Rosera nézve.

-          Persze ott várunk. – majd elindultam, már majdnem kiértem, amikor valaki hirtelen mellém lépett.

-          Szerintem mehetünk együtt is nekem is Biológiám lesz. Mosolygott rám azzal a féloldalas mosolyával, amitől még a lélegzetem is elállt és csak őt tudtam nézni. Ennek meg is lett a következménye.

-          Bella vi….- akarta mondani Edward, de már késő volt, ugyanis nekimentem az ajtónak. Majdnem hátra estem, de Edward gyorsaságának köszönhetően a karjaiba kötöttem ki.

Tiszta idiótának éreztem magam. Mint egy tini lány, aki egy jó pasi láttán még levegőt is elfelejt venni.

-          Bella jól vagy ?? kérdezte, de most nem mertem felnézni a szemébe. Hallottam hogy valaki torkaszakadtából nevet . Nem kellet a hang forrásának az irányába néznem, így is tudtam hogy Em az.

-          Persze jól. Menjünk. –indultam el a terem felé.

-          Beérve a terembe Edward a helyére ment, majd mondta, hogy kövessem mivel mellette nem ült senki így odaültem. A lányok féltékenykedve néztek rám, valószínűleg mindegyik a helyemben szeretett volna lenni.

-          Ha gondolattal ölni lehetne, azt hiszem már halott lennél, de én is. – mosolygott rám

-          Az értem vagyis gondolom, hogy én miért lennék halott de te miért? – kérdeztem kíváncsian hisz ezt tényleg nem értettem.

-          Tudod te, hogy a teremben minden pasi a nyálát csorgatja utánad ? –

-          Nem hiszem… – Tényleg nem gondoltam úgy, hogy én annyira csinos lennék, hogy valakinek is tetszenék.

-          Pedig mindegyik olyanokat gondol rólad, hogy legszívesebben megfolyatnám. – mondta fojtott hangon miközben a pad szélét markolászta.

-          De… - nem tudtam mit mondani erre hisz miért akarná, őket nem vagyok én neki senkije sem. Inkább nem is foglalkoztam vele és még nem is sejtettem hogy mi vár rám ma.