Várok mindenkit szeretettel ezen az oldalon is. Ez egy kreatív oldal, amin az általam készített alkotások találhatóak.


                  http://joyfulartwork.blogspot.hu/

Egy kis ízelítő!!!!!

Sziasztok. Úr isten, de régen írtam már ide és ezt mérhetetlenül sajnálom. Tudom, hogy nincs mentség, de olyan gyorsan történik minden, hogy már azt sem tudom a fejem hol áll. Az iskolapadból kilépve sikerült elhelyezkednem és végre dolgozom, nehéz volt de belelendültem. Remélem, hogy tudom hozni a fejezeteket mert nagyon szeretném. Kicsit elveszítettem magam ezen a téren, de próbálok újra belelendülni és itt lenni veletek. Köszönöm annak aki kitart tudom milyen érzés mikor valamit vársz és hónapok óta semmi hír. Még egyszer bocsánatot kérek. és hoztam egy kis ízelítőt nektek a következő fejezetből, hátha egy kicsit tudlak titeket kárpótolni.
Boldog karácsonyt mindenkinek.
Puszi Beky


A terv már egyre jobban körvonalazódik a fejemben már csak megvalósítani kellene. Tudom, hogy a családomat nem vonhatom bele még, ha szeretném akkor sem. Ha valaki megtudja akkor mindennek vége és a szüleimet sosem láthatom viszont többé. Félek,  félek attól mi lesz velem, mi lesz a babával és mi lesz a családommal? Ezekre a kérdésekre csak az idő adhat választ minden kiderül ha eljön az idő és csak reménykedni tudok csupán, hogy azok akiket szeretek nem veszítem el, de erre csekély az esély. Kezem a pocakomra simítom és érzem, hogy szívemet melegség önti el, bármi áron de meg kell védenem ahogyan a többieket is.
Gondolataimból egy nagy csattanás szakít ki majd valaki nagy erővel nekem csapódik és elsötétedik minden.......

Hír !!!

Sziasztok.

Lejárt a szavazás, a végeredmény pedig az, hogy azt a blogot azaz a Burning Feelinge-t fogom elsőként folytatni és amint ennek a történetnek a végére érek akkor a Szívdobbanásnyi Pillanat majd a Lángra Lobbant Poklot fogom folytatni.

Nagyon örülök, hogy folytathatom a történeteket és remélem, hogy ti is várjátok. A fejezetet nemsokára hozom, a pontos időről majd értesítelek benneteket:)

Köszönöm azoknak, akik még itt vannak és várnak a fejezetekre nekem ez sokat jelent és sok erőt ad. :D

Legyetek jók.
Puszi
Beky

Szavazás :)

Sziasztok !
Nos, először is szeretnék Boldog Új Évet kívánni mindenkinek!
Mivel most időm sajnos nem engedi, hogy három blogot írjak egyszerre, kitettem egy szavazást, ahol leadhatjátok voksotokat, hogy szerintetek melyik legyen az a történet, amit most írjak.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a másik kettőt nem fogom folytatni, csak azt hogy most csak egyet egyszerre.

Infó

Sziasztok. 

Élek még és sajnálom, hogy így eltűntem ismét. Sokan kérdeztétek, hogy mikor lesz friss, és hogy hol vagyok, de nem tudtam eddig, hogy mit mondjak nektek, ám most mégis válaszolok, hisz megérdemlitek. A kifogások csak kifogások, ám ez most mégis más. Az életem változott pár hónapja, és ettől nem tudok koncentrálni, nem tudom, hogy mit írjak, mert habár lenne miből ötletet merítenem, ez valahogy most mégsem sikerül. Nagyon sajnálom és tudom, hogy ez nektek nem nagy vigasz, de tényleg sajnálom, hogy már rég nem hoztam fejezetet. A blogot semmiféleképpen NEM zárom be. A történetet folytatni fogom, csak pár hétre van még szükségem, hogy helyre tegyek magamban mindent. Nem tudok, elégszer bocsánatot kérni mégis remélem, hogy lesz még olyan aki várni fogja a fejezeteket. 

Puszi

Beky

Díj :)

Köszönöm a díjat Hope-nak :) 

1. Ha megkapd a díjat készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.
2. Őszintén kell válaszolni a kérdésekre.
3. Összesen 5 személynek kell továbbadnod,
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra kivétel a válaszokat.
5. A díjat visszafelé nem lehet adni. (Akitől kaptad annak nem adhatod, de kaphatsz díjat 2-szer is)


Kérdések:

1. Mi a keresztneved?
    Viktória

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
   amelyikhez valamilyen szomorú emlék fűz.

3. Félsz a sötétben?
    Egy kicsit :)

4. Szerelmes vagy valakibe?
    Igen

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog ami életedben történt veled?
    Még nem volt ilyen.

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
    Nem

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
    Szerintem ugyan olyan nap mint a többi de ki ahogy hozzá áll olyan. :)

8. Van olyan dolog amit még a szüleidnek sem árultál el?
    Nincs.

9. Hallgatsz olyan zenét amit a barátaid előtt szégyellsz?
    Nem. Ugyan azokat a zenéket szeretjük.

10. Kiskorodban sírtál mikor szurit kaptál?
     Igen :)

11. Mit tennél ha hirtelen híres lennél?
      Megpróbálnák önmagam maradni és segíteni másokon. :)

12. Szoktál álmodozni?
      Persze.

13. Járnál Chace Crawforddal?
      Nem

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
      Kettőt egy fiút és egy lányt a nevek közül nagyon sok tetszik úgyhogy nem igazán tudnák most mondani.

15. Adni vagy kapni jobb?
      Szeretek kapni de adni még jobb.

16. Titkom:
      Maradjon is titok. :)

17. Bakancslista:
    - Megszerezni a jogsit.
    - Eljutni Skóciába.

Akiknek küldöm:
Becca
Nora
Lilluci
Netty és Wiky

40. Fejezet

40. Fejezet.

Bella szemszöge:

A székemben ültem fent a trónuson, míg Alan előttem állt. A többiek mind a terem szélén voltak, kivéve Edwardot, aki mellettem állt óvva mindentől, amitől csak lehet. Alan beleegyezett abba, hogy elmondja nekünk, amit tudni szeretnénk, cserében szabadon távozhat. Habár szemeiben kétely volt, szavamat illetően belement az alkuba. Izgatott várakozás lepte el testemet és egyben a félelem is, hogy valami olyan szörnyűséget tudok meg, amit nem szeretnék.

A teremben csend volt, senki sem moccant meg, mindenki várta, hogy Alan elkezdje. Szemeimet le sem vettem róla, így minden egyes rezdülését láthattam. Szemei nem azt látták, amit mi itt mindannyian, ő valahol egészen máshol járt.

- Amikor megismertem Hamont még egészen más volt. Emberléte elvesztését nem sajnálta, és új esélyként tekintett a vámpírlétre. Élvezte minden egyes velejáróját a vámpírságnak. Vágya a vér iránt óriási volt, de mindez csak pár hónapig tartott. Olyan akarata volt, mely meglepett volna mindenkit. Sokan olyan csodának tartották a képességét mely nagyon ritka, ám Hamon sosem tartotta magát különlegesnek. Képességei sokáig nem mutatkoztak, de ez, mint a legtöbb vámpírt, őt nem érdekelte. Egyetlen célja volt, hogy olyan valakit találjon, akivel eltöltheti az örökkévalóságot, amit új esélyként kapott. Megszállottként kereste azt, akit boldoggá tehet, és aki felolvassza rég halott szívét. Reménytelen kereséssel teltek el az évszázadok. De ő nem adta fel. Volt idő mikor több évig is eltűnt. Mindig reménykedtünk benne, hogy megtalálja azt, akire vágyik, és a reménykedésekkel eltelt évek végre visszatérülnek. De sajnos ez nem következett be. A keresést végül feladta és mikor már a legreménytelenebbnek látszott minden belebotlott egy olyan nőbe, akibe első látásra beleszeretett.  – Hangja meglágyult, ahogyan kemény szemei is feljebb engedtek és valamivel lágyabban tekintett maga elé, de még midig a régmúltban járt. Mindenki azt gondolná, hogy innentől kezdve az élete jól alakult. Mi is ezt hittük…

Alan egy kopott régi könyvet vett elő majd szétnyitva azt, olvasni kezdte.

1927. Február 21.

Hamon

A balsors, mi üldözött oly sok éven át most véget érni látszik. Testem több évszázada halott, mint lelkem is, ám mégis újraéledni látszik minden. Szerelmem iránta mérhetetlen mértéket öltött. Mert tudom, hogy ő az, kit a sors szánt nekem. Szemébe nézve oly bűvöletbe estem, amiből kiút aligha volt. Szeretném megismerni, tudni, hogy mi okoz neki örömet, hogy megadhassak, neki mindent mire csak vágyik. Halott szívem megdobbanni látszik, már ha csak a közelébe kerülök. Érinteni akarom, ujjam köré tekerném finom selymes haját, végigsimítanám puha selymes bőrét, és a karomba vonnám, hogy tudjam mindez a valóság és nem csak álom.

1927. Február 26.

A napok telnek és én csak még jobban beleszeretek. Úgy érzem, már az égész világom őkörülötte forog, senki sincs, e földön kit jobban szeretnék, mint azt a nőt ki ellopta rég halott szívemet. Nem telt el úgy nap, hogy ne láttam volna és hangját ne hallottam volna. Éjszakánkét a mennyezetet bámulom és magam elé képzelem arcának lágy íveit, szemei halvány csillogását és tündöklő mosolyát. Találkozásunk óta még élénken él bennem rózsa illata és mintha mindig velem volna. Annyiszor készültem bevallani neki, hogy mit érzek, de mégsem tettem meg. Féltem, hogy talán elriasztom magamtól. Félek attól, hogy megtudja, mi vagyok. Félek, hogy szörnyetegnek tekint majd és félek, hogy gyűlölni fog. Az élet apró dolgai nyomtalanul suhannak el mellettem, mert nem tudok semmi másra sem figyelni, csak őrá, ki körül elmém forog.

1927. Március 16.

Sok találkozás és gondolkodás után végre döntöttem és tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Az ajtóban állva, kezem a csengő felett, tekintetem pedig megakad az ablakon. Halott szívem nagyot dobban szerelmem láttára, az arcom az egyre megszokottabb formába húzódott és mosolygok.  Testemben kavarog egy furcsa érzés, amit csak nem régóta ismerek, a szerelem.  Minden megváltozott egy szempillantás alatt. A szeretett nő elmosolyodott, mosolya azt hiszem, nekem szól, de rá kell, hogy jöjjek, nem én vagyok az a személy, kit mosolyával kitüntet. Egy férfi lép oda hozzá, miközben karjai közé szorítja. Halott szívem összetört milliónyi darabkára, eszem még fel sem fogta, mégis már messze jártam a háztól.

1927. Április 20.

Már több mint egy hónap telt el az óta, hogy megtudtam életem szerelme nem az enyém. Mikor azon a napon elhagytam a házat oly messzire futottam amennyire csak bírtam. Úgy éreztem az életem, amit igazából sosem éltem, hiábavalóvá vált. Még egyszer látni szerettem volna, hogy biztos legyek abban, amit láttam. Mintha több száz vasat kötöttek volna a lábamra, lépkedtem a ház felé, mit úgy szerettem. Reményem viszont nagyobb volt, mint a nehézség a lábaimon. S míg a ház felé tartottam, oly mértékig elhitettem magammal, hogy mindaz, amit láttam csak egy illúzió, hogy amit egy hónappal ezelőtt láttam az csak egy álom volt. Mégis csalódnom kellet. Az ajtó kinyílt csengetésemre, ám nem a szeretett nő állt ott hanem a férfi, ki elvette szerelmemet tőlem. Megannyi ötlet futott végig a fejemben, hogy miként végezhetnék vele, ám magamat is meglepve mégsem tettem semmit. Mélyen a férfivámpír szemébe nézve halvány mosolyra húzódott arcom és minden eddigi gondolatomnál jobb ötletem támadt, hogy hogyan is éreztessem velük fájdalmamat. Azon a napon megfogadtam, hogy oly nagymértékben fogom éreztetni velük fájdalmamat, amibe belehalnak. Életem új célja nem más lett, minthogy tönkretegyem Charliet és Renéet.

Hamont attól a naptól kezdve egyetlen cél vezette, méghozzá az, hogy tönkretegye őket. A szüleidet. – Alan tekintete mélyen a szemembe égett. Bennem pedig megannyi érzelem dúlt. A szüleim múltja immár nem titok, senki számára sem. Olyan dolgokra is fény derült, melyre nem is számítottam sosem.

Edward megszorította a kezem miközben felpillantottam rá. Lassan felálltam a székből majd jobbnak láttam, ha sétálok. Edward nem szólt egy szót sem, szemeiben mégis ott volt az aggodalom. Fejemben már megvolt a terv, hogy mit is kezdjek a folytonos aggodalmával, de jelenleg most más fontosabb volt. Minden szempár rám tapadt, ahogy elkezdtem sétálni a nagyteremben. Fejemben mégis valami sokkal fontosabb, a szüleim kiszabadítása járt. Alan az, aki kulcs a lakathoz, mi bent tarja őket, de én kinyitom a lakatot ebben biztos vagyok.

- Hamon ez után mit csinált? – Hangom meglehetősen feszült volt, kezem hasamra simítottam majd mély levegőt vettem és megpróbáltam megnyugodni.

- Olyanná változott, mint egy barát. Senki nem sejtette, hogy valójában teljesen más. Érzéktelenné vált a sok fájdalomtól, mert minden nap végig kellet néznie, ahogy élete szerelme valaki mást szeret, de megtette mert tudta, hogy a bosszú édes lesz. Olyan közel került a szüleidhez, ahogyan senki más nem. Minden rendben haladt, mígnem egy nap kiderült, hogy Renée teherbe esett. Charlie ideges lett, hisz szerelmes volt Renéebe, és az ő élete mindennél többet jelentett a számára. Félt, hogy egy olyan teremtmény növekszik szerelme méhében, aki megöli majd őt. Kétségbeesetten kutatott. Hamon mellettük állt mindvégig, csupán csak pár hétig nem volt jelen, míg Charlie-ék egy kis időre elmentek. Hamon mindent kitervelt pontosan, és mikor eljött a szülés pillanata ő ott volt fejében a tervel, amit meg is valósított. – Tekintetem Adamra siklott, aki rögtön mellettem termett és megfogta kezemet. Mind a ketten tudtuk, hogy végre minden kiderül, és végre tudni fogjuk az okát, hogy miért nem ismertük egymást.

- Kérlek, mond el nekünk, hogy mi történt. – A termen izgatott várakozás lett úrrá. A tekintetek hol minket, hol pedig Alant tüntették ki.

- Charlie rettentessen aggódott Renée-ért. Mikor megkezdődött a szülés, Renéenek nagy fájdalmai voltak, hisz a baba kirágta magát a burkon mi olyan kemény volt, hogy csak így tudott kijutni. Charlie egyre biztosabb volt abban, hogy gonosz lény az, amit teremtett, mindaddig, míg meg nem látta a csöppnyi teremtményt ki az életéért, és ahogy később kiderül a húgáért küzdött. Charlie kivette a gyermeket Renée hasából és Hamon kezébe adta, aki betakargatta a gyermeket. Charlie kétségbeesetten küzdött a felesége életéért amit Hamon ki is használt. Kezében a fiúgyermekkel eltűnt a házból és az országból is. Tudta, hogy Renée mennyire szerette a gyermekét mindazok ellenére, hogy Charlie mit gondolt. Tudta, hogy a legnagyobb fájdalom amit nekik okozhat az, ha elviszi a gyermeket. Hamon nem tudta, hogy azon az éjszakán nem csak egy gyermek született. Renée világra hozott még egy gyermeket, aki egy kislány volt. – Alan szeme rám villant. – Renée az életéért küzdött majd még mielőtt meghalt volna egy utolsó pillantást vetett lányára. Charlie megharapta Renéet reménykedve benne, hogy még nem túl késő. Charlie nem tudott haragudni a lányára, mert a szemeiben lévő csillogás olyan volt akár az édesanyjáé. Három napon keresztül nem mozdult szerelme és a lány mellől. Védte őket bármi áron, de az elkeseredés, hogy a fia eltűnt és, hogy az, akit barátjuknak hittek elárulta őket, mélységesen elszomorította. Renée szíve az utolsókat ütötte, amit a kislány is hallott. Mert habár még csak három napos volt rendkívül gyorsan fejlődött. Érdeklődve figyelte anyja testét mindaddig, míg Charlie az egyik szobában biztonságba helyezte. Visszatért szerelméhez és várta, hogy felébredjen. Innen már te is tudod. – Mondta mire bólintottam.

- Te honnan tudod mind ezt? – Kérdezte Aro miközben felállt a székből, majd lassan elindult Alan felé.

- Onnan hogy mindvégig ott voltam és természetesen Hamon naplójából.

- Hogy lehet az, hogy mindvégig ott voltál, és nem segítettél. – Dühösen néztem Alanre és tudtam, hogy nem szabad magam túlságosan felizgatni. – Hogy hagyhattad, hogy Hamon elvigyen egy gyermeket, aki nem az övé?

- Mégis mit kellet volna tennem? Hisz Hamon jóval erősebb volt nálam és csak megölt volna. Ő mindig eléri a célját, és ebben sosem lehet megállítani. Téged akar, most már egyedül csak te vagy neki fontos, senki más, az, hogy a szüleid még életben vannak, csupán csak annak köszönhető, hogy téged akar megszerezni, de amint ez sikerült neki, megöli a szüleidet. Tekintetében olyan kegyetlenség volt, mint amilyet csak Hamon szemeiben láttam. Tudtam, hogy igazat mond és ez megrémisztett. Én sosem lehetek Hamoné és félek, ha ez kiderül a szüleimnek nincs több esélye. Képtelen lennék még egyszer elveszíteni őket. Fejemben egy olyan terv kezdet kibontakozni, ami megrémített, de az, hogy kiszabadítsam a szüleimet sokkal fontosabb volt, mint a félelmem.

Mindennek ára van, és tudom, hogy ez most sem lesz másképp.

Edward szemszöge:

Szemeim végig szerelmemen voltak. Minden egyes apró mozdulatát figyeltem, így pontosan tudhattam, hogy mit érez, vagy éppen mit gondol. És habár a gondolatai mindig is elfedve voltak előlem, arcáról és szemeiből rá tudtam jönni mit is gondol. Már amikor megismertem Bellát tudtam, hogy sokoldalú és érdekes személyiség, ám csak most jöttem rá, hogy mennyire is színes. Egyik pillanatban még gyenge és sebezhető, de ha a helyzet megkívánja kemény és célratörő. Áhítattal néztem kedvesemet, ahogy kemény arccal hallgatja Alant. Története még engem is megrázott, néhány helyen mégis Bella arca mindvégig sima és érzelem mentes maradt, csupán csak egy-egy ránc jelent meg a homlokán vagy a száján.

Minden egyes percben szerettem volna odamenni hozzá és védelmezően a karjaimba vonni, el nem engedni soha többé, de kényszerítettem magam, hogy a helyemen maradjak és onnan figyeljek. A gondolatok a fejemben csupán csak halk suttogások voltak a saját gondolataim mellett. Az aggodalmam és a lelkiismeret furdalásom egy pillanatig sem hagyott békén. Fejemben folyamatosan az kavargott, hogy nem tudtam Bellát megvédeni, és ezt a hibát többé nem követhetem el. Habár tudtam, hogy a teremben jelenlévők mindegyike kész arra, hogy bármelyik pillanatban Bella elé ugorjon és megvédje, mégis a fekete köd körülvette az eszemet és olyan harcra késztetett saját magammal, mint eddig még soha. Szívem és eszem egymás ellen küzdött ebben a csatában.

 Pár évszázada még nem sejtettem, hogy egyszer lesz majd valaki, aki mindennél többet jelent majd nekem, és akiért képes lennék bármire. Mégis itt vagyok egy olyan nő oldalán, aki a menyasszonyom,  aki a gyermekünket várja és kit mindénél jobban féltek. A történet egy részét nem hallottam, ám ez mit sem gátolt abban, hogy pontosan tudjam mi is a történet. A gondolatok a teremben csak úgy kavarogtak, ám egyetlen mondat minden gondolatot elűzött a fejemből, hogy átvegye a teljes hatalmat.

„Mikor megkezdődött a szülés Renéenek nagy fájdalmai voltak, hisz a baba kirágta magát a burkon, mi olyan kemény volt, hogy csak így tudott kijutni.”

Lelki szemeim előtt láttam, ahogy Bella egy műtőágyon fekszik, és éppen szül. Nem szerettem volna szenvedni látni, ám most már tudom, hogy ez elkerülhetetlen lesz. Kezeimet szorosan ökölbe szorítottam és magamra parancsoltam, hogy egy helyben tudjak maradni. Nem tudom, hogy meddig állhattam behunyt szemekkel. Bella hangja ébresztett fel, ami megtörte a beállt csendet a teremben.

- Vigyétek a zárkába. – Szerencsére előbb láttam, mint, hogy megtehette volna, így már Bella előtt voltam, amikor Alan nekünk rontott. Alex, Demetri és Felix azonnal lefogták Alant, Emmett, Jasper és Carlisle pedig közelebb jöttek hozzánk.

- Az alku az volt, hogy elengedsz, ha elmondok mindent.

- Tisztán emlékszem minden egyes elhangzott szavamra. Az alku rád eső részét betartottad, ahogy én is befogom tartani az enyémet. De kénytelen vagyok addig bezárva tartani téged, míg ki nem szabadítom a szüleimet. Nem sodorhatom veszélybe őket azzal, hogy szabadon engedlek és, hogy mindent elmondasz Hamonnak. Nem feledem amit mondtam, és be fogom tartani, csupán csak később.

- Felix, vigyétek az egyik fogdába. – Aro felénk lépkedett miközben kiadta a parancsot. Bella szorosan hozzám bújt és mélyet szippantott számára megnyugtató illatomból.

- Nos azt hiszem ma elég sok mindent megtudtunk. – Állt fel Marcus a trónszékből.

- Valóban. Ám azt hiszem ezt még alaposan át kell beszélnünk. A sok információ amit ma megtudtunk igencsak hasznosnak bizonyul, ám nem felejthetjük el azt a tényt, hogy Hamon rendkívül okos vámpír, így minden eshetőségre számít. Olyan valamit kell kigondolnunk, amivel meg tudjuk lepni, és ki tudjuk szabadítani a szüleidet. – Caius tekintete Bellára vándorolt.

- Jól mondod fivérem. Azt hiszem jobb, ha most mindenki félrevonul és pihen egy kicsit. Bella drágám kérlek te is pihenj és habár tudom, hogy nem kérhetem ezt tőled, mert úgy sem tudnád, de egy kicsit próbálj meg ne a szüleiden gondolkodni és pihenni. – Aro lágyan végigsimított Bella arcán. Arra számítottam, hogy Bella ellenkezni fog, ám mégsem tette. Halványat bólintott, majd hozzám bújt. Arora pillantottam, majd karjaimba vettem Bellát és elindultam a szobánk felé.

- Szeretlek. – Fontosnak éreztem, hogy e percben közöljem ezt vele, ugyanis rájöttem, hogy nem mondom elégszer. Szeretném ha tudná, hogy minden egyes percben szeretem és szeretni is fogom.

- Örökké. – Halvány, ám annál őszintébb mosolya elvarázsolt, így nem csoda ha alig találtam meg a szobát, ám mégis mikor sikerült Bellát letettem az ágyra, majd a fürdőbe rohantam és megnyitottam a csapot. Visszaérve szerelmemhez levettem róla a cipőt majd a nadrág gombjaival kezdtem el bíbelődni, ám Bella megállított. Arcomat megfogva húzott közel magához, hogy ajkainkat összeillessze. Lágyan mégis teljes szerelemmel csókoltam őt. Keze bekúszott a felsőm alá és hátamat kezdte el simogatni.

- Pihenned kell. – Suttogtam fülébe szenvedélytől elfolyatott hangon. Csupán pár érintés is elég, hogy fellobbantsa vágyamat, de neki most pihennie kell, így bármennyire is nehéz volt leállítottam szerelmemet, aki bánatos szemekkel nézett fel rám, de csupán csak pár percig, ugyanis tekintete ellágyult, majd valamiféle különös csillant meg bennük.

- Rendben van. Megyek fürödni. – Az állam leesett és tátott szájjal bámultam a fürdőszoba ajtaját. Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen hamar feladja, hisz nem ilyennek ismertem meg, mégis belül valami azt súgja szerelmem nem adta fel, és forral valamit a fejében.

Bella szemszöge:

Amint a hatalmas kád tele lett vízzel már bele is szálltam, hogy ellazulhassak. A fürdőszobát belengte a jázmin illat, amit annyira szerettem. A levegő egyre párásabb lett a meleg víztől, ami ugyan nem volt olyan meleg, mint amennyire szerettem volna, de annyira hideg sem. Kezemet a hasamra simítottam, amit elfedett a víz. Milyen furcsa, hogy egyre jobban várom a kis jövevény születését. Vajon milyen lesz az arca, a haja és a szeme és melyikünktől fog többet örökölni? Arcomra mosoly ült a gondolattól, hogy egyszer majd a kezemben foghatom a fiunkat.

Nem sokáig ábrándoztam, ugyanis minél előbb szerettem volna cselekedni, így miután megtörölköztem a szobába mentem. Edward az ágyon feküdt és olyan nyugodt volt, mintha csak aludt volna. Lassan odalépkedtem hozzá, mire elmosolyodott. Imádtam ajkainak lágy ívét és csupán ez a kis mosoly olyan boldoggá tudott tenni, hogy úgy éreztem, bármire képes vagyok. Lassan leültem mellé, majd kezemet az arcára tettem, amire ő lágy csókot hintett, de szemeit nem nyitotta ki.

Lassan hajoltam oda hozzá, hogy édes csókot adhassak ajkaira, amit viszonzott is. Kezét arcomra tette, így vont magához a lehetetlennél is közelebb. Csókunk közben keze lecsúszott a nyakamra, majd onnan a vállamra. Kulcscsontom vonalát követve haladt le egészen a törölközöm széléig. A gondolatba, hogy mi fog történni, ha a törölköző lekerül rólam, a testem beleremegett. Féltem, hogy Edward megáll, és nem folytatja tovább, éppen ezért én magam bontottam ki a törölközőt miközben Edwardhoz simultam. Csókunk csupán kis időre szakadt meg. Kezem a mellkasára siklott, majd elkezdtem kigombolni az ingét  Edward továbbra sem tiltakozott, így most már biztos voltam benne, hogy nem is fog. Kezem továbbcsúszott a csupasz mellkasán egészen a nadrág gombjáig, amit fél kézzel próbáltam meg kigombolni, de Edward nem hagyta. Testünket megfordította, így felém magasodva nézett le rám csillogó szemekkel, majd hirtelen lehajolt hozzám és a nyakamba harapott, lágyan és vággyal telien. Újaimat hátába vájtam az inge alatt, mire belőle is feltört egy hangos morgás. Hangosan felkacagtam a kiváltott reakcióra, majd a nyakánál megfogva rántottam le magamhoz, hogy egy minél édesebb és forróbb csókban részesítsem.

A törölköző másodpercek alatt került le rólam, de Edward ruháinak sem kellet több. Gyengéden simítottunk végig egymás testén, úgy ahogyan már régen nem. Szerettem volna a leggyengédebben bánni Edwarddal úgy, ahogyan ő mindig is teszi velem. Edward lassan vont magához, hogy összeolvassza testünket. Semmi másra nem vágytunk csak arra, hogy együtt legyünk olyan közel egymáshoz, ahogyan csak lehet. Lassan kezdtem el mozgatni a csípőmet mire Edward hátravetette a fejét és halkan felmorgott. Egyre gyorsuló lökései és csókjaival együtt repítettek a csillagok felé, hogy egymás karjaiban érjük el a mennyországot.

- Szeretlek. – Suttogtam fülébe elgyengült hangon.

- Örökké


Sziasztok hát ez lett volna a 40. fejezet. Remélem tetszett nektek és megtudtatok belőle egy-két fontos ám eddig ismeretlen dolgot. Próbáltam érdekesre írni és habár ez most nem volt annyira élménydús remélem, hogy tetszett. 
Tudom, hogy régóta nem hoztam fejezetet és nem is kérhetem tőletek de örülnék pár darab kominak igazán jól esne. 
Nemsokára hozom a kövi fejezetet addig is legyetek jók. 
Puszi
Beky 

B.U.É.K.

Szeretnék mindenkinek nagyon Boldog Sikerekben Gazdag Újévet Kívánni!!!!!

Boldog Karácsonyt :)

Szeretnék minden kedves olvasómnak és itt megforduló embernek Kellemes Ünnepeket és Boldog Karácsonyt kívánni. Legyen olyan boldog a karácsonyotok mint amilyen az enyém is.

Karácsonykor emlékezzen mindenki arra, hogy mennyi mindent kapott egész év alatt. Nem a tárgyi értékek a legfontosabbak hanem azok amelyeket kézzel megfogni nem tudunk de szívünkkel megérezzük.Szeretnék mindenkinek még egyszer Boldog Karácsonyt kívánni.

Puszilok mindenkit.
Beky

Közérdekű :)

Sziasztok.

Sajnos ez még nem a friss, de szeretném valamire felhívni a figyelmeteket. Dory és kedves ismerőse nemrég nyitottak egy blogot, amin novellaíró-, kép-, fejléc- és blogversenyeket terveznek indítani, amin mindenkit sok szeretettel várnak. Sajna nekem nem sok időm van, de remélem, azért akadtok páran, akik részt vesznek a versenyen. Nekik előre is sok sikert. Csak bátran.

 http://versenyek-palyazatok.blogspot.hu/

A fejezettel, ahogy tudok, sietek, de még kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam. Remélem, még tudtok egy kicsit várni. A következőkben olyan titkokra derül fény, ami talán megváltoztatja a szereplők eddigi életét. És ha ez sem volt elég ahhoz, hogy kibírjátok, a következő fejezetig akkor írjatok nekem kérdéseket, amikre őszintén fogok válaszolni legyen az az elkövetkezendő történésekkel vagy bármivel kapcsolatos . A kérdéseiteket szívesen várom akár itt a blogon is vagy az e-mail címemen beky499@freemail.hu . Ahol nektek jobb, kérdezzetek bátran. 

Puszi

Beky

Magyarázat

Sziasztok.
Tudom, hogy már rég nem volt fejezet és hogy már várjátok. Higgyétek el én is alig várom, hogy megtudjam írni, de nincs időm sajnos. A legőszintébben mondom, hogy nagyon szeretném hozni mert egyre izgalmasabb és már a történet vége felé is közeledünk. Ígérem, hogy amint lesz időm megírom a fejezetet és megpróbálok hosszú fejezetet hozni, hogy kicsit kárpótoljalak titeket. Remélem nem haragudtok rám és még egy kicsit türelmesek lesztek.
Puszi
Beky

39. Fejezet

39. Fejezet

Bella szemszöge:

Sajnos sosem voltam az, aki meg tud ülni egyhelyben, még akkor sem, ha az a saját életét is veszélyeztetheti. Ám ennek most meg kellett változnia, de csupán csak egy részének, mert habár még most sem voltam az az egyhelyben ülő fajta, már óvatosan csináltam mindent. Volt egy kis időm arra, hogy elgondolkodhassak. Mert ugyan volt két családom is, de az a tény vagy jobban mondva esély hogy visszakaphatom a szüleimet sok mindent elindított bennem, mert mind amellett hogy őket biztonságban akartam tudni minden másra is gondolnom kellett. A kisfiamra, akit a szívem alatt hordtam. Edwardnak és senki másnak sem mondtam el azt, amit velem törtét. Valahogy jobbnak láttam, hogyha senki sem tud róla. Aro megtiltotta, hogy bárhová is menjek egyedül és a várból kimennem konkrétan tilos volt. Teljesen mindegy, hogy mennyien jöttek volna velem, mert Aro akkor sem engedett volna ki. Először nagyon dühös voltam Arora, ám később megértettem, hogy miért teszi ezt.

Elhatároztam, hogy mostantól nem fogok aggódni vagy ideges lenni, hisz a legfontosabb most a pici kisfiam. És mindez csupán csak pár óra alatt történt. Edward végig mellettem volt és szorosan magához ölelt, aminek most nagyon örültem. Már hiányzott, hogy egy kicsit minden olyan nyugodt legyen, mint régen. 

Kezem hasamon nyugodott, miközben arcomon hatalmas mosoly terült szét. Miután beszélhettem a kicsi Edwardal azóta valahogy még közelebb érzem őt magamhoz. Egy olyan kötelék alakult ki, amit megmagyarázni nem tudok, és igazából még megérteni sem. Csupán csak azt tudom, hogy szeretem, mindennél jobban és bármi áron, de meg fogom védeni. Edward nem hitt abban, hogy fiú. Mivel nem beszéltem arról, amit láttam, így pontosan megérteni sem tudta, hogy miért vagyok ebben olyan biztos, ám biztosított róla hogy bármi is lesz, ő szeretni fogja, ahogy engem és nem fogja hagyni, hogy valami bajunk essen, így az ágyamban fekve kellet töltenem még jó pár órát. Adam próbált elszökni, de nem tudott kijutni a kastélyból. Kétségbe volt esve és könyörgött, hogy engedjük szabadon, de nem tehettem. Ő a testvérem, akit még csak most kaptam meg és nem engedhetem, hogy valami baja essen. Biztos voltam abban, hogy Hamon nem fogja őket bántani. Lett volna rá ötven éve, ám még sem bántotta.

Adam feltett nekem egy kérdést, ami igazán bántotta vagy jobban mondva nem értett. A kérdés az volt, hogy hogyan tudok ilyen nyugodt maradni? Egyetlen kérdést tett fel ám mégis több volt ez egynél. Pontosan tudtam, hogy mit nem ért és mit szeretne tudni. 

- Talán kívülről úgy tűnik, hogy nem érdekel az, hogy a szüleink élnek, de ez nem így van. A világon én vagyok a legboldogabb ember. Tudni azt, hogy mindaz, ami történt ötven éve azon a réten csak egy gonosz vámpír képzeletének szüleménye volt felemelő és megnyugtató érzés, de a képek továbbra is bennem fognak élni egész életemen át. Szeretnék elmenni és kiszabadítani őket. Mindent feladnák értük, csupán csak egyetlen dolgot nem. A kisfiamat. Talán önző vagyok, és belül majd szétszakadok, de nem rohanhatok bele egy olyan csapdába, ami sok ember életét tönkretenné. Azon a délutánon ott az ő szobájában az én kisfiam megmentette az életünket. De most én vagyok az, akinek meg kell menteni minket. Sosem adnám fel a harcot, ebben olyan biztos lehetsz, mint ahogy itt ülsz és nem is fogom. De meg tanultam ésszerűen cselekedni.

Adamot sikerült meggyőznöm, még ha csak nagy nehezen is. Nagyon szerettem volna találkozni a szüleimmel, hogy ismét a karjaik közé bújhassak és érezhessem csodás illatukat, a szeretet, amit magukból árasztanak. De vajon lehette majd minden olyan, mint régen volt? Eltudnak e majd mindent felejteni? Sajnos a válaszok a jövőben rejtőznek. 

A Carlisle által előírt ágyban töltési idő lejárt és én már alig vártam, hogy felkelhessek, de ezzel Edward már kevésbé volt így. 

- Attól még maradhatsz többet is az ágyban. A pihenés nem árt. – Próbált meg rábírni kevéske sikerrel. 

- De nekem árt, ha továbbra is itt kell feküdnöm. Edward, nem lesz semmi baj sem, hidd el. – Simítottam végig az arcán nyugtatás képen. - Tudom, hogy aggódsz, de nincs miért. Vigyázok magamra és itt senki sem tud bántani. – Simultam hozzá. Nagyon szerettem volna megnyugtatni, de ez sehogy sem ment. Tudom, hogy miért ilyen és nem is hibáztatom hisz az utóbbi időben, mikor azt hitte biztonságban vagyok, nem volt igazat. Nem tudta magának megbocsájtani, hogy elraboltak és ő képtelen volt megállítani. Én nem haragudtam rá egyáltalán, de ő nem tudott megbocsájtani megának és ez egy darabig még nem is fog megtörténni, éppen ezért szerettem volna mindig úgy alaktani a dolgokat, hogy tényleg ne lehessen semmi bajom sem. 

Kezei valahányszor csak testemet érintették – ami mióta visszajöttem mindig így volt – mindig óvóan simultak testemre. Sosem volt fájdalmas az érintése, nem szorított a kelleténél sosem jobban magához, mert mindig is lágy és szeretetteljesen érintett csak valami újfajta védelem is költözött bele. Teljesen megértettem és jól esett. A két hónap ugyan a vámpíroknak nem sok, de nekünk mintha évszázadokat jelentett volna. Edward nem emlegette fel és én sem. Talán jobban elősegítette a gyógyulást, ami nem fizikai, hanem lelki fájdalom volt. Amennyiszer csak lehetett elmondtuk egymásnak, hogy mit is érzünk egymás iránt így a szeretlek szó már olyan alapvetővé vált, mint a köszönés, csak sokkal több tartalommal mögötte. Mert habár pontosan tudtuk, hogy a másik mit érez irántunk az, hogy kimondtuk valahogy megnyugtatott. 

Az ágy mellett állva bújtam Edwardhoz. Fejemet mellkasára tettem miközben elmerültünk a szoba csendjében, ami olyan nagy volt, hogy egy szívdobogás mellett egy nagyon halk apró szívverést is lehetett hallani. Edward ugyan arra gondolhatott, mint én, ugyanis kezünk egyszerre indult el a pocakom felé. Még nem volt olyan nagy, de már nagyon is észrevehető volt. Carlisle még pontosan nem tudta, hogy a kicsi mikor is fog megszületni, hisz őbenne sokkal kevesebb volt a vámpír, mint bennem így valószínűleg hosszabb volt a terhesség ideje, mint az anyámnál, de sokkal kevesebb egy teljes embernél. Carlisle arra tippelt, hogy körülbelül hat hónap, így én most léptem be a második trimeszterbe. 

- Rendben van. – Szólalt meg nagyon halkan Edward, szinte suttogva, mintha nem szerette volna hangjával elfedni az aprócska dobogást. Hatalmas mosollyal néztem fel rá. Sokkal nyugodtabb voltam attól, hogy nem bánja, ha már nem fekszem. Talán azért is mondta, mert ismert már és tudta, hogy nagyon is makacs tudok lenni. 

- Köszönöm – nyújtózkodtam fel, hogy puszit tudjak nyomni az ajkaira, de Edward többet szeretett volna ezért a puszi kicsit elmélyült és be kell vallanom én sem elégedtem volna meg csak egy puszival. Kezemet hajába túrtam miközben ő csípőmet markolászta, hogy aztán keze kicsit lejjebb csúszhasson pontosan a fenekemre. Belenyögtem a csókunkba. Edward torkából is morgás szabadult fel. Vigyázva hasamra vont közelebb magához már amennyire tudott. Testem felhevült és még többet akartam testéből és érintéséből, de mint ahogy az lenni szokott valaki ismét megakadályozott vágyaim beteljesülésest. Az ajtó hangos robajjal csapódott ki. Az ajtóban Emmett, Jasper, Alice és Rosalie állt kezükben szatyrokkal. Edward egy percre sem engedte el testemet, lassan mögém lépett, majd hátulról átkarolt. 

- Ugyan tubicáim csak folytassátok nyugodtan, mint ha itt sem lennénk. – Támaszkodott a falnak Emm, várva a műsor fojtatását, ám e helyett egy nagy taslit kapott Alicetől, majd még egyet Rosalietól. Jasper arcára hatalmas mosoly ült ki, de csak úgy, hogy a lányok ne lássák. Annyira jó volt újra ilyennek látni őket. 

- Nos, minek köszönhetjük a látogatásotokat? – Kérdezte Edward hangján hallatszott, hogy mosolyog. Kezét hasamra simította, mire az én arcomra is mosoly ült. Tekintetem ismét a többiekre tévedt, aki egymásnak dőlve néztek minket szótlanul. Szemeik csillogtak mintha csak valami csodát látnának. 

- Hahóó – legyeztem a kezemmel előttük mire magukhoz tértek. 

- Olyan jó ilyen boldognak látni titeket. – Ugrándozott be a szobába Alice kezében rengeteg szatyorral, amiket le is tett az asztalra. A többiek követték a példáját. 

- Mivel Aro nem enged ki a kastélyból ezért hoztunk neked ruhákat. Annyira jó mindegyik és pont jók. Direkt kismamaruhákat vettünk. – Mondta miközben kipakolt a szatyrokból. Volt ott minden nadrágok, ingek, felsők, cipők és minden, ami kell.

- Na nem. Nem engedem, hogy ilyet vegyen fel. – Emelte fel Edward ez egyik magas sarkút. Alice értetlenül és egyben dühösen nézett a bátyára. 

- Mi az, hogy nem veheti fel? – Alice hangja hisztérikusan hangzott.

- Úgy hogy Bella nem veheti fel. Még a végén elesne, és azt nem hagyom. – Edward szemeiben határozottság csillant. 

- Ugyan Edward nem esne semmi bajom hisz félig vámpír vagyok, ha nem emlékeznél. – Simítottam kezem az arcára. 

- Nem, nem felejtettem el, ahogy azt sem hogy a gyermekünket várod. 

 - Edward…

- Nem Bella, nem tudsz meggyőzni. És most megyek és beszélek Adammal. – Gyors csókot nyomottaz arcomra, majd már ott sem volt. Szomorúan néztem utána.

- Ne szomorkodj- Lépett mellém Rosalie – Edward tudod milyen- kezét a vállamra tette.

- Tudom, csak bánt, hogy haragszik. 

- Ő nem rád vagy éppenséggel ránk haragszik. – Lépett hozzám Jasper. – Hanem csak fél. –Értetlen arcom láttán folytatta. – Fél attól, hogy ismét bajod esik, és ő nem tud megvédeni téged. Fejem Jasper vállára hajtottam, aki átkarolt és magához ölelt. 

- Én azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen és Edward sem marcangolná magát többet. – Jasper a hajamat simogatta. 

- Sajnos Bella ez nem lehetséges. Ami megtörtént az megtörtént és nem tudjuk csak úgy elfelejteni, mert ez ott fog élni bennünk, mindvégig. – Emmett hangjára felemeltem a fejem és a szemeibe néztem. – Mindannyiunk emlékezni fog rá. 

- Igaza van Emmettnek. De majd kárpótol titeket a kis csöppség és segít abban, hogy mindez egy rossz emlék legyen. – Alice is hozzánk lépett. Hálásan néztem rájuk.

- Köszönöm nektek, nagyon hálás vagyok, hogy mellettem vagytok. 

- Ugyan Bella. Mi mindig itt leszünk, de most fiúk nyomás kifelé ugyanis Bellának még fel kell öltözni. – A fiúktól kaptam egy puszit az arcomra, majd kimentek a lányokkal hagyva engem.

A lányok, mint mindig most is kitettek magukért. Miután lezuhanyoztam már az ágyon várt a ruhám. Egy rózsaszín hosszujjú blúz, egy fekete nadrág és egy magas sarkú. Tetszett az összeállítás kivéve egyetlen dolgot. 

- Nagyon tetszik, de kérlek, a magas sarkút cseréld ki valami másra. – Alice már éppen nyitotta volna a száját amikor Roselie egy csízmát tett a magas sarkú helyére. 

- Köszönöm. – Amikor felöltöztem leültem a székre, ami a sminkasztal élőt volt. A szememre csak szempillaspirál került, míg a hajam csak simán fel lett kötve. 

- Nagyon csinos vagy. 

- Köszönöm lányok, és ha nem gond, akkor végre kimennék ebből a szobából. 

- Ugyan. Dehogy gond. – Nevetett fel Rosalie, mire boldogan léptem ki az ajtón. A folyosón végighaladva mindenki rám mosolygott és kedvesen köszönt. A trónterem felé vettem az utamat ahová a lányok is velem tartottak. Aro, Marcus és Cairus a szokott helyükön ültek, mint ahogy mindig is. A terem semmit nem változott mióta elraboltak mégis valahogy másképp érzetem magam. Sokkal otthonosabb volt, mint azelőtt. A székem ugyan ott volt ahol eddig és furcsa módon alig vártam, hogy ismét odaülhessek. Kezem hasamon nyugodott, mint ahogy mindig is majd mosollyal az arcomon fellépkedtem a lépcsőn. A trónon ülő személyekre mosolyogtam majd elfoglaltam a fejem. A nyaklánc, amit az elrablásom napján kaptam a nyakamban lógott. 

Jobban körülnéztem és csak most tudtam igazán észrevenni, hogy milyen sokan is vannak itt. Aro arcára pillantottam, amin aggodalom volt. Nem szerettem, ha aggódik ezért elmosolyodtam így az ő arca is ellágyult és viszonozta a mosolyt. 

- Ahogy látom éppen időben érkeztem. – Jane azonnal mellettem termett, de semmit nem csinált csak állt és mereven előre bámult. 

- Igen lányom éppen időben. Azon tanakodtunk, hogy miképpen is szabadítsuk ki a szüleidet és már csak Edwardra, valamint a testvéredre várunk. 

- Nemrég megtudtuk, hogy van egy vámpír, aki ismeri minden titkát Hamonnak. 

- És ti idehozattátok. – Találtam ki mire Cairus bólintott. 

- És hogy sikerült a nyomára akadni? – Kíváncsiskodtam. 

- Kicsit kérdezősködtünk. – Válaszolta Marcus, de pontosan tisztában voltam azzal, hogy nem csupán ennyiről van szó, de megelégedtem ezzel a válasszal is. Az ajtó kinyílt és ott állt Hidi, mögötte Alec és Demetri fogott közre egy férfit, aki átváltozása előtt a 30-as éveiben járhatott. Arca jóval világosabb volt az emberéhez képest, minden vámpír tulajdonsága megvolt. Ruházata nem éppen a legtisztább volt, hanem olyan, mint aki élete nagy részét kint tölti, mindig más helyen vándorolva. Bajsza volt és kevéske szakálla is, de csak éppen annyi, amennyi még jól néz ki. Sötét haja, ami a vállát súrolta nem a legtisztább volt. Szemei vérvörösen csillogtak, ahogy körbekémlelte a termet, majd a tekintete megállapodott rajtam. 

Szemeiben éhség megcsillant, ahogy végigmért. Külön-külön megnézve nem volt rémisztő, de ha így egyben néztem volt benne valami, ami azt sugallta, hogy meneküljek ám még sem mentem sehová sem. Meglehet, hogy babát várok, de nem lettem olyan, aki fél és megfutamodik. Demetriék a trónok elé tolták a férfit, aki szemeivel még mindig engem tüntetett ki. 

Az ajtó még be sem tudott csukódni mire újra kinyílt. Adam és szerelmem lépett be a terembe. Edward tekintete először a férfit pásztázta, majd hangosan felmorgott és a következő pillanatban már előttem állt. Edward kiolvashatta gondolataiból mindazt, amit én a szemeiben láttam színtisztán az éhséget. Bal kezemmel megfogtam Edward könyökét, majd arrébb húztam. Lassan ügyelve minden lépésemre lépkedtem egyre lejjebb a lépcsőn, nyomomban Edwardal és Janel. Nem mentem túl közel a férfihoz, hisz nem vagyok őrült. 

- Bella… - Edward nem szerette volna, ha túl közele kerülök ehhez a vámpírhoz, hisz kiszámíthatatlan és kitudja mióta nem evett. A teremben visszafojtott lélegzettel várták, hogy mi fog történni, ami akár eltarthatott volna órákig is hisz úgy sem lett volna semmi bajuk. 

- Engem Izabella Swan Volturinak hívnak, és igazán örülök, hogy megismerhetem, de ha nem haragszik, akkor nem nyújtanák kezet. – Udvarias szerettem volna lenni, hisz annak ellenére, hogy nem vagyunk emberek, állatok sem. 

- Én Alan Cruel vagyok – hajolt meg, habár ez inkább gúnyosan hatott. Száját összezárta és szemeiben még mindig az éhség csillogott. Mélyen állati szemeibe néztem és próbáltam tanulmányozni. Szerettem volna megtudni mindazt, amit arról a féregről tud, hogy aztán megölhessem, de még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, felém mozdult, azzal a szándékkal hogy kiszívja a vérem. 

  

Alan Cruel

Bőröm egyetlen centiméterét sem volt képes megérinteni bármennyire is szerette volna és még mielőtt bárki megmozdulhatott volna Alan már a terem túlsó végében volt a porfelhőben, ami a téglák közül tört elő a nagy becsapódás hatására. 

Képességeim ugyan eltűntek, de helyettük lett egy másik, ami a baba képessége lehet. Még nem mondtam el senkinek, sem hogy képességeim elhagytak. Ha megtudnák, valószínűleg még ennyire sem járkálhatnák szabadon. Bájosan mosolyogtam a földön fekvő vámpírra, aki ismét támadásnak indult ám most nem nekem kellett visszatartanom.

- El ne engedjétek. Bella te pedig ne provokáld. Szólt rám Aro. Elmosolyodtam egyenesen Alan szemébe nézve. – Ha még egyszer valamelyikünkre rátámadsz, élve nem hagyod el ezt a helyet. – Aro hangja veszélyesen csengett és a férfi helyében biztosan fülem-farkam behúztam volna ám ő még sem így gondolta. 

- Csakugyan? Hisz így sem hagyom el élve az épületet, legalább mielőtt meghalok, had lakjam jól. – Hangja cinikusan hangzott, mint aki pontosan tudta, ha idejön, akkor többet nem megy el. Nem hiszem, hogy van családja vagy valakije. 

Attól, hogy Hamon barátja, még nem feltétlenül kell megölnünk és nem is fogom engedni, mert nem védhetnek folyton és nem ölhetnek meg senkit sem, csupán azért mert ismeri azt a személyt,aki bántani akart. 

Elléptem Edward ölelő karjaiból, hogy ismét a férfi elé állhassak. 

- Honnan veszi, hogy megöljük. Hisz nem tett semmit sem. – Kérdeztem vidáman. 

- Ugyan, hisz ez a nagy Volturi, miért is kímélné meg az életemet. A barátom bántotta az egyik tagot és nem is akárkit. Mindannyian tudjuk, hogy nincs senkim, aki észrevenné, hogy hiányzok. 

- Ez mind csupán csak feltételezés. Mit szólna, ha elmondana nekünk mindent és cserébe sértetlenül távozhatna innen? – Senki nem szólt közbe és reméltem, hogy nem is fog. Alku a titka mindennek és lehet, hogy egy alku az, amin minden függ. Alan felemelte a fejét és hitetlenül szemeimbe nézett. Reméltem, hogy mindent megtudunk és kiszabadíthatom a szüleimet anélkül, hogy valakinek baja esne, ám erre csekély esély volt. Mert valaki biztosan meg fog halni csak az a kérdés, hogy ki lesz az...

Ekkora Bella hasa

Sziasztok. Remélem, hogy tetszett. Bocsánat hogy csak most hoztam. Reménykedhetek komikban??? Az előző fejezetnél pedig köszönöm a komikat és a pipákat. Természetesen nemsokára válaszolok rájuk.

Puszi, Beky