szerda

40. Fejezet





40. Fejezet.


Bella szemszöge:

A székemben ültem fent a trónuson, míg Alan előttem állt. A többiek mind a terem szélén voltak, kivéve Edwardot, aki mellettem állt óvva mindentől, amitől csak lehet. Alan beleegyezett abba, hogy elmondja nekünk, amit tudni szeretnénk, cserében szabadon távozhat. Habár szemeiben kétely volt, szavamat illetően belement az alkuba. Izgatott várakozás lepte el testemet és egyben a félelem is, hogy valami olyan szörnyűséget tudok meg, amit nem szeretnék.

A teremben csend volt, senki sem moccant meg, mindenki várta, hogy Alan elkezdje. Szemeimet le sem vettem róla, így minden egyes rezdülését láthattam. Szemei nem azt látták, amit mi itt mindannyian, ő valahol egészen máshol járt.

- Amikor megismertem Hamont még egészen más volt. Emberléte elvesztését nem sajnálta, és új esélyként tekintett a vámpírlétre. Élvezte minden egyes velejáróját a vámpírságnak. Vágya a vér iránt óriási volt, de mindez csak pár hónapig tartott. Olyan akarata volt, mely meglepett volna mindenkit. Sokan olyan csodának tartották a képességét mely nagyon ritka, ám Hamon sosem tartotta magát különlegesnek. Képességei sokáig nem mutatkoztak, de ez, mint a legtöbb vámpírt, őt nem érdekelte. Egyetlen célja volt, hogy olyan valakit találjon, akivel eltöltheti az örökkévalóságot, amit új esélyként kapott. Megszállottként kereste azt, akit boldoggá tehet, és aki felolvassza rég halott szívét. Reménytelen kereséssel teltek el az évszázadok. De ő nem adta fel. Volt idő mikor több évig is eltűnt. Mindig reménykedtünk benne, hogy megtalálja azt, akire vágyik, és a reménykedésekkel eltelt évek végre visszatérülnek. De sajnos ez nem következett be. A keresést végül feladta és mikor már a legreménytelenebbnek látszott minden belebotlott egy olyan nőbe, akibe első látásra beleszeretett.  – Hangja meglágyult, ahogyan kemény szemei is feljebb engedtek és valamivel lágyabban tekintett maga elé, de még midig a régmúltban járt. Mindenki azt gondolná, hogy innentől kezdve az élete jól alakult. Mi is ezt hittük…

Alan egy kopott régi könyvet vett elő majd szétnyitva azt, olvasni kezdte.


1927. Február 21.
Hamon
A balsors, mi üldözött oly sok éven át most véget érni látszik. Testem több évszázada halott, mint lelkem is, ám mégis újraéledni látszik minden. Szerelmem iránta mérhetetlen mértéket öltött. Mert tudom, hogy ő az, kit a sors szánt nekem. Szemébe nézve oly bűvöletbe estem, amiből kiút aligha volt. Szeretném megismerni, tudni, hogy mi okoz neki örömet, hogy megadhassak, neki mindent mire csak vágyik. Halott szívem megdobbanni látszik, már ha csak a közelébe kerülök. Érinteni akarom, ujjam köré tekerném finom selymes haját, végigsimítanám puha selymes bőrét, és a karomba vonnám, hogy tudjam mindez a valóság és nem csak álom.


1927. Február 26.
A napok telnek és én csak még jobban beleszeretek. Úgy érzem, már az égész világom őkörülötte forog, senki sincs, e földön kit jobban szeretnék, mint azt a nőt ki ellopta rég halott szívemet. Nem telt el úgy nap, hogy ne láttam volna és hangját ne hallottam volna. Éjszakánkét a mennyezetet bámulom és magam elé képzelem arcának lágy íveit, szemei halvány csillogását és tündöklő mosolyát. Találkozásunk óta még élénken él bennem rózsa illata és mintha mindig velem volna. Annyiszor készültem bevallani neki, hogy mit érzek, de mégsem tettem meg. Féltem, hogy talán elriasztom magamtól. Félek attól, hogy megtudja, mi vagyok. Félek, hogy szörnyetegnek tekint majd és félek, hogy gyűlölni fog. Az élet apró dolgai nyomtalanul suhannak el mellettem, mert nem tudok semmi másra sem figyelni, csak őrá, ki körül elmém forog.


1927. Március 16.
Sok találkozás és gondolkodás után végre döntöttem és tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Az ajtóban állva, kezem a csengő felett, tekintetem pedig megakad az ablakon. Halott szívem nagyot dobban szerelmem láttára, az arcom az egyre megszokottabb formába húzódott és mosolygok.  Testemben kavarog egy furcsa érzés, amit csak nem régóta ismerek, a szerelem.  Minden megváltozott egy szempillantás alatt. A szeretett nő elmosolyodott, mosolya azt hiszem, nekem szól, de rá kell, hogy jöjjek, nem én vagyok az a személy, kit mosolyával kitüntet. Egy férfi lép oda hozzá, miközben karjai közé szorítja. Halott szívem összetört milliónyi darabkára, eszem még fel sem fogta, mégis már messze jártam a háztól.


1927. Április 20.
Már több mint egy hónap telt el az óta, hogy megtudtam életem szerelme nem az enyém. Mikor azon a napon elhagytam a házat oly messzire futottam amennyire csak bírtam. Úgy éreztem az életem, amit igazából sosem éltem, hiábavalóvá vált. Még egyszer látni szerettem volna, hogy biztos legyek abban, amit láttam. Mintha több száz vasat kötöttek volna a lábamra, lépkedtem a ház felé, mit úgy szerettem. Reményem viszont nagyobb volt, mint a nehézség a lábaimon. S míg a ház felé tartottam, oly mértékig elhitettem magammal, hogy mindaz, amit láttam csak egy illúzió, hogy amit egy hónappal ezelőtt láttam az csak egy álom volt. Mégis csalódnom kellet. Az ajtó kinyílt csengetésemre, ám nem a szeretett nő állt ott hanem a férfi, ki elvette szerelmemet tőlem. Megannyi ötlet futott végig a fejemben, hogy miként végezhetnék vele, ám magamat is meglepve mégsem tettem semmit. Mélyen a férfivámpír szemébe nézve halvány mosolyra húzódott arcom és minden eddigi gondolatomnál jobb ötletem támadt, hogy hogyan is éreztessem velük fájdalmamat. Azon a napon megfogadtam, hogy oly nagymértékben fogom éreztetni velük fájdalmamat, amibe belehalnak. Életem új célja nem más lett, minthogy tönkretegyem Charliet és Renéet.

Hamont attól a naptól kezdve egyetlen cél vezette, méghozzá az, hogy tönkretegye őket. A szüleidet. – Alan tekintete mélyen a szemembe égett. Bennem pedig megannyi érzelem dúlt. A szüleim múltja immár nem titok, senki számára sem. Olyan dolgokra is fény derült, melyre nem is számítottam sosem.

Edward megszorította a kezem miközben felpillantottam rá. Lassan felálltam a székből majd jobbnak láttam, ha sétálok. Edward nem szólt egy szót sem, szemeiben mégis ott volt az aggodalom. Fejemben már megvolt a terv, hogy mit is kezdjek a folytonos aggodalmával, de jelenleg most más fontosabb volt. Minden szempár rám tapadt, ahogy elkezdtem sétálni a nagyteremben. Fejemben mégis valami sokkal fontosabb, a szüleim kiszabadítása járt. Alan az, aki kulcs a lakathoz, mi bent tarja őket, de én kinyitom a lakatot ebben biztos vagyok.

- Hamon ez után mit csinált? – Hangom meglehetősen feszült volt, kezem hasamra simítottam majd mély levegőt vettem és megpróbáltam megnyugodni.

- Olyanná változott, mint egy barát. Senki nem sejtette, hogy valójában teljesen más. Érzéktelenné vált a sok fájdalomtól, mert minden nap végig kellet néznie, ahogy élete szerelme valaki mást szeret, de megtette mert tudta, hogy a bosszú édes lesz. Olyan közel került a szüleidhez, ahogyan senki más nem. Minden rendben haladt, mígnem egy nap kiderült, hogy Renée teherbe esett. Charlie ideges lett, hisz szerelmes volt Renéebe, és az ő élete mindennél többet jelentett a számára. Félt, hogy egy olyan teremtmény növekszik szerelme méhében, aki megöli majd őt. Kétségbeesetten kutatott. Hamon mellettük állt mindvégig, csupán csak pár hétig nem volt jelen, míg Charlie-ék egy kis időre elmentek. Hamon mindent kitervelt pontosan, és mikor eljött a szülés pillanata ő ott volt fejében a tervel, amit meg is valósított. – Tekintetem Adamra siklott, aki rögtön mellettem termett és megfogta kezemet. Mind a ketten tudtuk, hogy végre minden kiderül, és végre tudni fogjuk az okát, hogy miért nem ismertük egymást.

- Kérlek, mond el nekünk, hogy mi történt. – A termen izgatott várakozás lett úrrá. A tekintetek hol minket, hol pedig Alant tüntették ki.

- Charlie rettentessen aggódott Renée-ért. Mikor megkezdődött a szülés, Renéenek nagy fájdalmai voltak, hisz a baba kirágta magát a burkon mi olyan kemény volt, hogy csak így tudott kijutni. Charlie egyre biztosabb volt abban, hogy gonosz lény az, amit teremtett, mindaddig, míg meg nem látta a csöppnyi teremtményt ki az életéért, és ahogy később kiderül a húgáért küzdött. Charlie kivette a gyermeket Renée hasából és Hamon kezébe adta, aki betakargatta a gyermeket. Charlie kétségbeesetten küzdött a felesége életéért amit Hamon ki is használt. Kezében a fiúgyermekkel eltűnt a házból és az országból is. Tudta, hogy Renée mennyire szerette a gyermekét mindazok ellenére, hogy Charlie mit gondolt. Tudta, hogy a legnagyobb fájdalom amit nekik okozhat az, ha elviszi a gyermeket. Hamon nem tudta, hogy azon az éjszakán nem csak egy gyermek született. Renée világra hozott még egy gyermeket, aki egy kislány volt. – Alan szeme rám villant. – Renée az életéért küzdött majd még mielőtt meghalt volna egy utolsó pillantást vetett lányára. Charlie megharapta Renéet reménykedve benne, hogy még nem túl késő. Charlie nem tudott haragudni a lányára, mert a szemeiben lévő csillogás olyan volt akár az édesanyjáé. Három napon keresztül nem mozdult szerelme és a lány mellől. Védte őket bármi áron, de az elkeseredés, hogy a fia eltűnt és, hogy az, akit barátjuknak hittek elárulta őket, mélységesen elszomorította. Renée szíve az utolsókat ütötte, amit a kislány is hallott. Mert habár még csak három napos volt rendkívül gyorsan fejlődött. Érdeklődve figyelte anyja testét mindaddig, míg Charlie az egyik szobában biztonságba helyezte. Visszatért szerelméhez és várta, hogy felébredjen. Innen már te is tudod. – Mondta mire bólintottam.

- Te honnan tudod mind ezt? – Kérdezte Aro miközben felállt a székből, majd lassan elindult Alan felé.

- Onnan hogy mindvégig ott voltam és természetesen Hamon naplójából.

- Hogy lehet az, hogy mindvégig ott voltál, és nem segítettél. – Dühösen néztem Alanre és tudtam, hogy nem szabad magam túlságosan felizgatni. – Hogy hagyhattad, hogy Hamon elvigyen egy gyermeket, aki nem az övé?

- Mégis mit kellet volna tennem? Hisz Hamon jóval erősebb volt nálam és csak megölt volna. Ő mindig eléri a célját, és ebben sosem lehet megállítani. Téged akar, most már egyedül csak te vagy neki fontos, senki más, az, hogy a szüleid még életben vannak, csupán csak annak köszönhető, hogy téged akar megszerezni, de amint ez sikerült neki, megöli a szüleidet. Tekintetében olyan kegyetlenség volt, mint amilyet csak Hamon szemeiben láttam. Tudtam, hogy igazat mond és ez megrémisztett. Én sosem lehetek Hamoné és félek, ha ez kiderül a szüleimnek nincs több esélye. Képtelen lennék még egyszer elveszíteni őket. Fejemben egy olyan terv kezdet kibontakozni, ami megrémített, de az, hogy kiszabadítsam a szüleimet sokkal fontosabb volt, mint a félelmem.

Mindennek ára van, és tudom, hogy ez most sem lesz másképp.


Edward szemszöge:

Szemeim végig szerelmemen voltak. Minden egyes apró mozdulatát figyeltem, így pontosan tudhattam, hogy mit érez, vagy éppen mit gondol. És habár a gondolatai mindig is elfedve voltak előlem, arcáról és szemeiből rá tudtam jönni mit is gondol. Már amikor megismertem Bellát tudtam, hogy sokoldalú és érdekes személyiség, ám csak most jöttem rá, hogy mennyire is színes. Egyik pillanatban még gyenge és sebezhető, de ha a helyzet megkívánja kemény és célratörő. Áhítattal néztem kedvesemet, ahogy kemény arccal hallgatja Alant. Története még engem is megrázott, néhány helyen mégis Bella arca mindvégig sima és érzelem mentes maradt, csupán csak egy-egy ránc jelent meg a homlokán vagy a száján.

Minden egyes percben szerettem volna odamenni hozzá és védelmezően a karjaimba vonni, el nem engedni soha többé, de kényszerítettem magam, hogy a helyemen maradjak és onnan figyeljek. A gondolatok a fejemben csupán csak halk suttogások voltak a saját gondolataim mellett. Az aggodalmam és a lelkiismeret furdalásom egy pillanatig sem hagyott békén. Fejemben folyamatosan az kavargott, hogy nem tudtam Bellát megvédeni, és ezt a hibát többé nem követhetem el. Habár tudtam, hogy a teremben jelenlévők mindegyike kész arra, hogy bármelyik pillanatban Bella elé ugorjon és megvédje, mégis a fekete köd körülvette az eszemet és olyan harcra késztetett saját magammal, mint eddig még soha. Szívem és eszem egymás ellen küzdött ebben a csatában.

 Pár évszázada még nem sejtettem, hogy egyszer lesz majd valaki, aki mindennél többet jelent majd nekem, és akiért képes lennék bármire. Mégis itt vagyok egy olyan nő oldalán, aki a menyasszonyom,  aki a gyermekünket várja és kit mindénél jobban féltek. A történet egy részét nem hallottam, ám ez mit sem gátolt abban, hogy pontosan tudjam mi is a történet. A gondolatok a teremben csak úgy kavarogtak, ám egyetlen mondat minden gondolatot elűzött a fejemből, hogy átvegye a teljes hatalmat.

„Mikor megkezdődött a szülés Renéenek nagy fájdalmai voltak, hisz a baba kirágta magát a burkon, mi olyan kemény volt, hogy csak így tudott kijutni.”

Lelki szemeim előtt láttam, ahogy Bella egy műtőágyon fekszik, és éppen szül. Nem szerettem volna szenvedni látni, ám most már tudom, hogy ez elkerülhetetlen lesz. Kezeimet szorosan ökölbe szorítottam és magamra parancsoltam, hogy egy helyben tudjak maradni. Nem tudom, hogy meddig állhattam behunyt szemekkel. Bella hangja ébresztett fel, ami megtörte a beállt csendet a teremben.

- Vigyétek a zárkába. – Szerencsére előbb láttam, mint, hogy megtehette volna, így már Bella előtt voltam, amikor Alan nekünk rontott. Alex, Demetri és Felix azonnal lefogták Alant, Emmett, Jasper és Carlisle pedig közelebb jöttek hozzánk.

- Az alku az volt, hogy elengedsz, ha elmondok mindent.

- Tisztán emlékszem minden egyes elhangzott szavamra. Az alku rád eső részét betartottad, ahogy én is befogom tartani az enyémet. De kénytelen vagyok addig bezárva tartani téged, míg ki nem szabadítom a szüleimet. Nem sodorhatom veszélybe őket azzal, hogy szabadon engedlek és, hogy mindent elmondasz Hamonnak. Nem feledem amit mondtam, és be fogom tartani, csupán csak később.

- Felix, vigyétek az egyik fogdába. – Aro felénk lépkedett miközben kiadta a parancsot. Bella szorosan hozzám bújt és mélyet szippantott számára megnyugtató illatomból.

- Nos azt hiszem ma elég sok mindent megtudtunk. – Állt fel Marcus a trónszékből.

- Valóban. Ám azt hiszem ezt még alaposan át kell beszélnünk. A sok információ amit ma megtudtunk igencsak hasznosnak bizonyul, ám nem felejthetjük el azt a tényt, hogy Hamon rendkívül okos vámpír, így minden eshetőségre számít. Olyan valamit kell kigondolnunk, amivel meg tudjuk lepni, és ki tudjuk szabadítani a szüleidet. – Caius tekintete Bellára vándorolt.

- Jól mondod fivérem. Azt hiszem jobb, ha most mindenki félrevonul és pihen egy kicsit. Bella drágám kérlek te is pihenj és habár tudom, hogy nem kérhetem ezt tőled, mert úgy sem tudnád, de egy kicsit próbálj meg ne a szüleiden gondolkodni és pihenni. – Aro lágyan végigsimított Bella arcán. Arra számítottam, hogy Bella ellenkezni fog, ám mégsem tette. Halványat bólintott, majd hozzám bújt. Arora pillantottam, majd karjaimba vettem Bellát és elindultam a szobánk felé.

- Szeretlek. – Fontosnak éreztem, hogy e percben közöljem ezt vele, ugyanis rájöttem, hogy nem mondom elégszer. Szeretném ha tudná, hogy minden egyes percben szeretem és szeretni is fogom.

- Örökké. – Halvány, ám annál őszintébb mosolya elvarázsolt, így nem csoda ha alig találtam meg a szobát, ám mégis mikor sikerült Bellát letettem az ágyra, majd a fürdőbe rohantam és megnyitottam a csapot. Visszaérve szerelmemhez levettem róla a cipőt majd a nadrág gombjaival kezdtem el bíbelődni, ám Bella megállított. Arcomat megfogva húzott közel magához, hogy ajkainkat összeillessze. Lágyan mégis teljes szerelemmel csókoltam őt. Keze bekúszott a felsőm alá és hátamat kezdte el simogatni.

- Pihenned kell. – Suttogtam fülébe szenvedélytől elfolyatott hangon. Csupán pár érintés is elég, hogy fellobbantsa vágyamat, de neki most pihennie kell, így bármennyire is nehéz volt leállítottam szerelmemet, aki bánatos szemekkel nézett fel rám, de csupán csak pár percig, ugyanis tekintete ellágyult, majd valamiféle különös csillant meg bennük.

- Rendben van. Megyek fürödni. – Az állam leesett és tátott szájjal bámultam a fürdőszoba ajtaját. Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen hamar feladja, hisz nem ilyennek ismertem meg, mégis belül valami azt súgja szerelmem nem adta fel, és forral valamit a fejében.


Bella szemszöge:

Amint a hatalmas kád tele lett vízzel már bele is szálltam, hogy ellazulhassak. A fürdőszobát belengte a jázmin illat, amit annyira szerettem. A levegő egyre párásabb lett a meleg víztől, ami ugyan nem volt olyan meleg, mint amennyire szerettem volna, de annyira hideg sem. Kezemet a hasamra simítottam, amit elfedett a víz. Milyen furcsa, hogy egyre jobban várom a kis jövevény születését. Vajon milyen lesz az arca, a haja és a szeme és melyikünktől fog többet örökölni? Arcomra mosoly ült a gondolattól, hogy egyszer majd a kezemben foghatom a fiunkat.

Nem sokáig ábrándoztam, ugyanis minél előbb szerettem volna cselekedni, így miután megtörölköztem a szobába mentem. Edward az ágyon feküdt és olyan nyugodt volt, mintha csak aludt volna. Lassan odalépkedtem hozzá, mire elmosolyodott. Imádtam ajkainak lágy ívét és csupán ez a kis mosoly olyan boldoggá tudott tenni, hogy úgy éreztem, bármire képes vagyok. Lassan leültem mellé, majd kezemet az arcára tettem, amire ő lágy csókot hintett, de szemeit nem nyitotta ki.

Lassan hajoltam oda hozzá, hogy édes csókot adhassak ajkaira, amit viszonzott is. Kezét arcomra tette, így vont magához a lehetetlennél is közelebb. Csókunk közben keze lecsúszott a nyakamra, majd onnan a vállamra. Kulcscsontom vonalát követve haladt le egészen a törölközöm széléig. A gondolatba, hogy mi fog történni, ha a törölköző lekerül rólam, a testem beleremegett. Féltem, hogy Edward megáll, és nem folytatja tovább, éppen ezért én magam bontottam ki a törölközőt miközben Edwardhoz simultam. Csókunk csupán kis időre szakadt meg. Kezem a mellkasára siklott, majd elkezdtem kigombolni az ingét  Edward továbbra sem tiltakozott, így most már biztos voltam benne, hogy nem is fog. Kezem továbbcsúszott a csupasz mellkasán egészen a nadrág gombjáig, amit fél kézzel próbáltam meg kigombolni, de Edward nem hagyta. Testünket megfordította, így felém magasodva nézett le rám csillogó szemekkel, majd hirtelen lehajolt hozzám és a nyakamba harapott, lágyan és vággyal telien. Újaimat hátába vájtam az inge alatt, mire belőle is feltört egy hangos morgás. Hangosan felkacagtam a kiváltott reakcióra, majd a nyakánál megfogva rántottam le magamhoz, hogy egy minél édesebb és forróbb csókban részesítsem.

A törölköző másodpercek alatt került le rólam, de Edward ruháinak sem kellet több. Gyengéden simítottunk végig egymás testén, úgy ahogyan már régen nem. Szerettem volna a leggyengédebben bánni Edwarddal úgy, ahogyan ő mindig is teszi velem. Edward lassan vont magához, hogy összeolvassza testünket. Semmi másra nem vágytunk csak arra, hogy együtt legyünk olyan közel egymáshoz, ahogyan csak lehet. Lassan kezdtem el mozgatni a csípőmet mire Edward hátravetette a fejét és halkan felmorgott. Egyre gyorsuló lökései és csókjaival együtt repítettek a csillagok felé, hogy egymás karjaiban érjük el a mennyországot.

- Szeretlek. – Suttogtam fülébe elgyengült hangon.

- Örökké


Sziasztok hát ez lett volna a 40. fejezet. Remélem tetszett nektek és megtudtatok belőle egy-két fontos ám eddig ismeretlen dolgot. Próbáltam érdekesre írni és habár ez most nem volt annyira élménydús remélem, hogy tetszett. 
Tudom, hogy régóta nem hoztam fejezetet és nem is kérhetem tőletek de örülnék pár darab kominak igazán jól esne. 
Nemsokára hozom a kövi fejezetet addig is legyetek jók. 
Puszi
Beky 

4 megjegyzés:

  1. hali!
    Fhu Alan történet mesélése nagyon tetszett:D Teljesen magával ragadott főleg ez a megoldás hogy emlékeket mesélt + egy naplóból is olvasott szerintem nagyon jó ötlet volt:) Kösziiii

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szép kis feji lett ez is! :) Végre megtudtuk hogy mi történt Bella családjával a multban. Csak azt nemértem, Alanhez hogy került napló? xD Amúgy jó gondolat volt, csak kicsit fura. Nem illik nagyon a képbe...Legalábbis nekem.. De mindegy is. Kíváncsi vagyok mit tervelnek ki és hogy fogják kiszabadítani az ősöket!! Remélem nem lesz senkinek sem baja, csakis az ellenségnek!!
    Várom a kövit!
    Orsy

    VálaszTörlés
  3. Szijja!Nagyon jó lett a fejezet! Nagyon örültem, mikor megláttam. Kíváncsi vagyok mit fognak kitalálni és, hogy sikerül el kiszabadítani a szüleit. .)Várom a folytatást!Jó éjt!
    Virgii

    VálaszTörlés
  4. Sziaa..nagyon szeretem a történetedet és az írásodat is..és ne légy szomorú hogy nem kapsz olyan sok komit..biztos csak azért nem írnak mert nincs mért beleszóljanak..mert annyira jó..és amúgy mikor jön a következő?már nagyon várom..puszi

    VálaszTörlés