péntek

Fontos

Sziasztok.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Amikor elindítottam ez a blogot úgy reméltem, hogy majd sokan lesztek és olvassátok én meg folyamatosan hozom a fejezeteket, de ez még sem így lett.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés egy hét is arra, hogy egy fejezetet megírjak ennél gyorsabban pedig jelen pillanatban nem tudnám gyorsabban hozni őket. Én egyszerűen ha lehet ilyet mondani imádom ezt a történetet és a következő fejezetekben csak még jobban fokozódna minden de kevés időm van nagyon.
Nem akarom azt, hogy kéthetente hozzak csak fejezeteket és egy egy komit kapjak meg talán pár pipát.
Bevallom ez eddigi komiknak és pipáknak nagyon örülök. Minden nap, amikor feljövök és meglátom, hogy valaki írt komit izgatottan kezdem el olvasni, hogy vajon mi a véleménye a fejezetről. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ennyi embernek tetszeni fog az amit én írok.
Most mégis azt kérem, hogy adjatok egy kevés kis időt. Ez alatt az idő alatt én tudnák írni pár fejezetet és akkor hamarabb tudnám majd őket hozni.
Sajnálom és remélem, hogy megértitek. :(
A másik blogra fognak felmenni fejezetek, de nem olyan sűrűn. Remélem, hogy azért azt még olvasni fogjátok.
Nagyon sajnálom. 

Puszi
Beky.

4 megjegyzés:

  1. szia :)
    mielőtt bármi rosszra gondolnál, nem azért jelöltem a borzalmasat, mert nem volt jó a történeted, csak most sajnos szomorú vagyok
    nagyon szerettem a töridet és sajnálom, hogy ilyen problémáid vannak, de megértem és továbbra is olvasni foglak
    pusszancs

    VálaszTörlés
  2. Szia !
    Nekem nagyon tetszik a történeted, igaz nemrég kezdtem el olvasni de nagyon megfogott .Nagyon várom a következő fejezettet .De megértem hogy idő kell hozzá, így izgatottan várom a folytatást . Pussz

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen.
    Most így, hogy lesz egy kis időm legalább több fejezetet is megtudok írni, és amikor érettségizek akkor is, majd tudok feltenni legalábbis remélem.
    Sietni fogok és amint tudom ismét fogom hozni a fejezeteket. :)

    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Szia!!!!

    Ne aggódj a történeted nagyon jó,és ezt te is nagyon jól tudod :) és ne aggódj mindneki megérti hogy egy kis idő kell a folytatáshoz. :):) biztos hogy ha egy kicsit várni kell abba senki sem fog belehalni esetleg csak akkor ha halálra izgulja magát a folytatás megjelenése előtt xD
    Nyugi.....de azért érettségi alatt TANULJ is!!!

    Puszi Hajnesz!! :) <3

    VálaszTörlés