20. Fejezet

Sziasztok. Itt a 20. Fejezet.

Jó olvasást!

Puszi

Beky

20. Fejezet.

Néztem a kezemben lévő papírt, melyen látszott az erőltetet írás. A levél megremegett kezem által, majd leesett a földre. Meredten néztem magam elé és arra gondoltam, hogy ismét megtalált.

Nincs menekvés előle. Lassan 50 éve már, hogy menekülök és nincs kiút. Bármerre járok, megtalál.

A jövőd elöl, nem menekülhetsz, ahogyan a haláltól sem. Nem tudod megváltoztatni a múltat, de talán javíthatsz a jövőn, ha szerencsés vagy. Az én esetemben ez kilőve. Nem tudni, hogy mi lesz a végzeted és ez jobb is így.

Én már beletörődtem és azért is próbálom élvezni az életemet, mert, tudom, hogy vége lesz. Meg kell ismernem az igaz szerelmet, mert e nélkül nem tudok meghalni. Talán önzőség, de lehet, hogy más lehetőségem nem lesz és nem is szeretném.

Nekem csak Edward lesz, akit egész életemen keresztül szeretni fogok.

Másnap reggel vidáman, egy mosollyal az arcomon öltöztem fel. El kell felejtenem, vagy legalábbis nem szabad kimutatnom azt, amit érzek mióta megláttam a levelet.

Mivel már idejét láttam, hogy felkeljek, ezért bementem a fürdőszobába és elvégeztem minden reggeli teendőt, majd a gardróbomhoz mentem.

Egy csőszáru farmert és hozzá egy kockás inget vettem fel. Nem sűrűn szoktam így öltözködni, de valahogy most lazábban akartam. Felvettem a cipőmet, majd összekötöttem a hajam és már mentem is le a többiekhez.

 Bella ruhája

 Majdnem mindenki lent ült a nappaliba és valószínűleg már csak rám vártak

-          Jó reggelt – mondtam.

-          Jó reggelt. Kérsz valamit reggelire?- kérdezte meg kedvesen Esme.

-          Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. – mondtam egy mosollyal az arcomon. Nem szeretek senkit sem becsapni, de ha muszáj, akkor nem tudok ellene mit tenni. Valójában egy falat sem menne le a torkomon.

-          Menjünk – pattant fel Alice, majd elkezdte kifelé húzni Jaspert is. Csak mosolyogva csóváltam a fejem. Oldalra pillantva láttam Edwardot, amint engem néz. Rámosolyogtam, majd kimentem az autómhoz.

-          Rosalie nem lenne kedved suli után eljönni velem Seattle-be? - néztem rá kérdőn.

-          De, persze, szívesen elmegyek. De hova is megyünk?

-          Tudod, imádok száguldozni és nagyon hiányzik a motorom, úgyhogy veszek egyet. – mondtam.

-          Neked van motorod? – Kérdezte meglepetten Emmett.

-          Igen – mosolyogtam.

-          És milyen?

-          Egy Yamaha YZF – R1 2009 – es- mondtam büszkén. – Fekete és egy kevés piros is van benne.

 Bella motorja

-          Aszta. Egyszer, majd meg kell mutatnod. – mondta nagy mosollyal a száján.

-          Nekem is. – csatlakozott Jasper. – Bella esetleg én is elmehetnék veletek? – kért meg.

-          Persze gyere csak.

-          De ha Jasper mehet, akkor én is megyek. – vágta rá azonnal Emmet.

-          Rendben, de most már menjünk. – mondtam, majd mindenki beszállt a kocsiba és már mentünk is a suliba.

Szokás szerint mindenki megbámult minket. A sulihoz érve ismét megtapasztalhattam azt, hogy az emberek szemében milyen csodálatosak is vagyunk. Pedig ha tudnák, hogy egy könnyed mozdulat és az életüknek vége.

Csendben sétáltam a teremig, ahol órám volt kivételesen egyik Cullen, vagy semelyik másik velem egy lakásban élő személy nem tartózkodott ebbe a terembe.

Kicsit megnyugtatott ez a tény, mert itt legalább nem kell annyira vidámnak és felhőtlennek tűnöm.

A tanár beszéde csak háttérzajként hatott, mivel gondolataim a múlt felé irányultak. Már régóta menekülök előle. Még nagyon fiatal lehettem, amikor egyszer találkoztam vele. Éjszaka egyedül a szobámban voltam és nem bírtam aludni.

Egyszer csak ott termett sikítani akartam, de befogta a számat és azt mondta, hogy nem fog bántani és én hittem is neki ezért elengedte a számat. Elmondta, hogy ő kicsoda és hogy nem kell félnem, mert nem fog bántani. Azt mondta, hogy róla nem beszélhetek senkinek sem és én így is tettem.

Azóta a nap óta csak párszor láttam, de ahogy nagyobb lettem rájöttem arra, hogy ő gonosz és csak magának akar ezért sem bántott sohasem. Kivárja a megfelelő pillanatot és akkor elkap. Tudom, hogy mi lesz a végzetem és azt is, hogy ki által.

A sok év alatt amióta megtudtam volt időm beletörődni, de még mindig nehéz szívvel gondolok arra a képre, amelyen a saját halálomat láttam.

Az első pár órám olyan gyorsasággal eltelt, hogy arra eszméltem fel, hogy a menzáról jövünk kifelé.

-          Menjünk, nem szeretnék elkésni az óráról. – mondta Edward, amire meglepődve néztem rá. Nem is tudtam, hogy ennyire szeret tesizni. Edward rám nézett, de a szemeiben volt valami furcsa, amit nem értettem. Mosolya olyan széles volt, mint még soha.

-          Akkor menjünk. – mondta Alice is. A tesi óra olyan kivételes, amelyen elég sokan ott vagyunk mármint a Cullen házban élők közül és mivel Emmett is ott van, így elég viccesen szoktak sikerülni.

Éppen a folyosón haladtunk kivételesen csendben, amikor Emmett hirtelen felkiáltott mellettem.

-          Bella.

-          Emmett ha halkabban mondod, akkor is hallom, nem kell ordibálni, mert a végén olyan süket leszek, mint egy 80 éves. – mondtam

-          Bocsi. Ezt nézd – mutatott egy lapra. Közelebb mentem majd elolvastam a rajtalevő szöveget. – Fogadjunk.

-          Jaj Emmett már megint. – mondta Rosalie, de még Emmen és rajtam kívül senki nem látta a lapot. A többiek értetlenül néztek minket.

-          Emmett azt szeretné, hogyha táncolnánk és fogadni szeretne, hogy ő győz. – mondtam

-          Végre valami értelmes fogadás. – mondta Rosalie miközben közelebb bújt szerelméhez. Valójában azt hittem, hogy majd Rosalie fogja legjobban ellenezni, hisz általában ő issza meg Emmett fogadásait. Értetlenül néztem rájuk, amire Jasper meg is adta a választ.

-          Tudod Emmett és Rosali a legjobb táncosok.

-          Akkor már meg is nyerted a fogadást – mondtam.

-          Azért nem a legjobbak. Tudod mi sokat jártunk versenyekre, de volt egy lány és annak a párja, akiket sohasem lehetett leverni és bevallom, de csak így közöttünk, hogy valóban nagyon jól táncoltak, de az arcukat sohasem láttuk mivel mi is csak ilyen versenyekre jártunk, mivel vámpírok vagyunk. – mondta Rosalie.

-          Értem. De nekem nincs is párom.

-          Nem baj, ott van Edward ő biztos hogy szívesen táncol veled. –kacsintott rám. Néha úgy fejbe tudnám, vágni ezt a mamlaszt.

-          Edward tud táncolni? – néztem meglepetten, ezt nem tudtam róla.

-          Igen tud és nagyon ügyes, habár nem manyira, mint mi. – mondta Rosalie büszkén szerelméhez bújva.

-          Nem nagyon tudok, én inkább azt mondanám. – mondta szerelmem.

-          Ugyan Edward, ne szerénykedj, nagyon jól táncolsz szóval nincs vita, te leszel Bellával. – mondta Alice ellent mondást nem tűrve. Valójában csak mosolyogni tudtam.

-          Várjatok. És mikor lesz a verseny, mert ne feledd Bella, hogy már nem sok ideig vagyunk itt. – mondta Jane. Ismét emlékeztetve arra, hogy valóban már milyen kevés időm is van.

-          Nyugi Jane, holnap lesz a verseny. – mondta Alice miközben odapattogott Jane mellé. - És annyit elárulok, hogy nagyon jó lesz. – mosolygott barátnőm. A fejemben egy ravasz vigyor ült ki a számra, de ezt a valóságba nem kivitelezhettem még…

-          Viszont most már tényleg menünk kellene. – hívta fel a figyelmünket Jasper, miszerint el fogunk késni, hogyha nem, sietünk gyorsan.

-          Jó, de még meg sem beszéltük, hogy mi a fogadás tétje. – mondta kicsit elszontyolodva Emmett. Majd megbeszélitek, hazafelé de nyomás.

A lányokkal mi a lányöltöző felé vettük az irányt, míg a fiuk a másik öltözőbe. Már nagyon várom, hogy holnap táncolhassak. Boldoggá tett az a tény hogy Edwarddal táncolhatok. Valójában reménykedtem benne, hogy Edward majd táncol velem, csak nem tudtam, hogy tud e egyáltalán.

Amint beéretünk az öltözőbe tapasztalhattuk, hogy egy kicsit valóban elkéstünk, hisz az már teljesen üres volt. Gyorsan átköltöztem, és amikor végig néztem magamon Alicet meg tudtam volna ölni, hogy tehetett be ilyen ruhát tesire?

Pontosan tudja, hogy milyenek a fiúk. És hogy már így is állandóan bámulnak. Ahogy a tettesre néztem, csak elmosolyodott kedvesen.

-          Alice, muszáj volt? – kérdeztem magamra mutatva.

-          Hidd el én csak jót tettem. – mosolygott.

-          És mégis kivel? - néztem rá kérdőn, amire csak kacsintott. Minden a helyére kattant az, hogy miért volt Edward olyan lelkes a tesiórával kapcsolatban.

-          Ugyan már Bella, nagyon csini vagy. – mondta Jane.

-          Igaza van Janenek – helyeselt Rosalie is.

Felkötöttem a hajamat, majd a tükör elé álltam, ami az öltözőben volt, majd megcsodáltam magamon az Alice által választott ruhát.

Egy igencsak rövid nadrág, ami szinte mindent látni hagy és igencsak ki emeli az alakomat és hozzá egy lila topp, amit nem kell mondanom szintén sok mindent mutat, ez is rám simul. Na, majd adok én neked Edward Cullen.

A lányokkal elindultunk a tesiteremhez és meglepődve tapasztaltam, hogy csak öt percet késtünk. Amint beléptem a terembe minden szempár rám szegeződött és nem kellet csalódnom a fiúkban, akik szinte már nyál csorgatva tátott szájal néztek.

Láttam Edwardot, amint megpillant és talán még az ő szja is tátva maradt majd két másodperc után felmordult, valószínűleg meghalhatta a fiuk gondolatait. Elindultam feléjük, de közben egy kicsit rá is játszottam és riszáltam magam. Halottam ahogy Emmett felröhög. Edward szikrázó szemekkel nézett a tőlem balra lévő fiú kupac felé és szerintem itt helyben megtudta volna őket ölni.

Bevallom ez egy kicsit jól is esik, hogy ilyen féltékeny tud lenni.

-          Köszönjük Miss Swan hogy megtisztel a jelenlétével. Csakúgy, mint a Cullen hölgyek. mondta gúnyosan a tanárúr.

-          Elnézést, hogy késtünk. –mondtam.

-          Nem baj, de most hat kör futás, mondta, majd tapsolt kettőt mire mindenki futni kezdett.

Érdekes módon most egyik fiú sem bírta a tempót, mert valahogy mindegyikőjük mögém került. Kuncogva futottam tovább, amikor hirtelen Jasper termett mellettem.

-          Bella megértem én hogy húzni akarod Edward idegeit, de ezzel engem is húzol úgyhogy légyszi’ ha már az öltözékedet az én kedves feleségem így alakította ne játssz rá. – mondta kedvesen és mégis elgyötörtem. El is felejtettem, hogy habár ez én érzéseimet nem érzi másokét még igen és Edward érzelmei valahogy nem lehetnek nyugodtak.

-           – Tudod, az egyik percben meg tudnám ölni az összes fiút a másikban pedig legszívesebben, leteperném itt mindenki előtt Alicet. – mondta Jasper, amire elpirultam. Szóval ezek Edward érzelmei.

-          Bocsánat. –néztem rá sajnálkozva. Sejtem, hogy milyen lehet.

-          Semmi baj. Csak először furcsa volt ilyet érezni Edward felöl. Tudod nem sokszor ilyen intenzívek az érzelmei. – kacsintott rám majd tovább futott.

Ezek után hamar vége lett az órának és már alig vártam, hogy szabaduljak a bámuló emberek közül.

Épphogy csak kiléptem a teremből két kéz ragadt meg, majd húzott be egy raktár szerűségbe. Amint becsukódott mögöttem az ajtó, hirtelen a hátam nekicsapódott, majd édes ajkak vették birtokba az enyéimet.

Azonnal tudtam, hogy ki a tulajdonosa már akkor, amikor megragadta a kezem. Ezt a csodálatos napfény illatot nem lehet összekeverni senkiével.

Lágyan becézgette ajkaimat, amit én boldogan viszonoztam majd pár perc múlva, amikor elszakadtunk a csendet csak a mi zihálásunk szakította meg.

Kapkodva szedtem a levegőt, ahogy ő is csak neki nem volt rá szüksége.

Szemeibe néztem, amelyek gyönyörűen csillogtak. Ajkai olyan kívánatosak hogy szinte egész nap csak csókolni tudnám.

Szemeimbe nézett, de nem szólt egy szót sem csak néha rám pillantott. Azonban egy idő után megunhatta a csendet, mert megszólalt.

Egyik keze a fejem mellett volt, míg másikkal a derekamat fogta. Jó érzés volt tudni, hogy ilyen közel van hozzám.

-          Tudod, amikor először láttam Alice fejében, hogy milyen ruhát pakolt neked őszintén megmondva nagyon örültem neki. – mosolygott el féloldalasosan, miközben egy kilógó tincset tűrt el a fülem mögé.

-          És már alig vártam, hogy láthassalak is benne. De aztán amikor beléptél és minden hímnemű gondolata tekörülötted forgott akkor már valahogy nem tetszett az ötlet. Tudod fellángolt bennem egy különös érzés, ami eddig mióta meg nem ismertelek soha méghozzá a féltékenység. – mondta őszintén, amitől meg is lepődtem, hisz nem számítottam rá hogy így nyíltan kimond mindent. - Azt szeretném, hogy más ne nézzen téged csak én és azt akarom, hogy csak az enyém legyél mindörökre. – csókolt meg lágyan majd egyre vadabbul miközben derekamon nyugvó keze elindult felfelé egészen a tarkómig, amit megragadott majd még közelebb húzott magához.

Testünk összesimult és átjárt az a bizsergető érzés, mint ami akkor, hogyha ilyen közel vagyok hozzá. Nem akarta abbahagyni ajkaim ostromát, amit nem is nagyon bántam. Oly kevés pillanat van, amikor együtt lehetünk és minden ilyen pillanatot ki szeretnék használni. Amikor elváltunk levegőhiány miatt fejemet mellkasára tettem és próbáltam mellkasomban vadul dobogó szívemet lelassítani.

-          Szeretem hallani a szíved dobogását, az olyan megnyugtató. –mormolta a hajamba.

-          Szerintem a szívem hangja most cseppet sem megnyugtató, amilyen eszeveszetten ver. – néztem fel cseppet fekete árnyalkatú gyönyörű szemeibe.

-          De ez az én érdemem és hidd el, ezt is éppúgy szeretem. – adott egy puszit ajkaimra.

-          Már csak ennyit kapok? - kérdeztem, sértődötten, amire felnevetett majd lehajolva hozzám ismét egy vérpezsdítő csókkal jutalmazott meg.

-          Hidd el, hogy minden percben csak csókolnálak, de nem lehet. - mondta. – Menned kell öltözni, mert nemsokára indultok motort venni.

-          Igen, igazad van. Olyan jó lenne, hogyha te is jönnél. – suttogtam nyakába, majd lágyan megpusziltam. – Mehetnénk együtt kocsival. – haladtam feljebb nyakán, míg el nem értem az állát. Keze derekamat szorosabban fogta és közelebb húzott magához.

-          Ne… nem… nem lehet. – nyögte ki nagy nehezen. Mindenhol megcsókoltam csak a száját nem.

-          Hát jó, ha nem, hát nem. – mondtam majd már a kezem kilincsen volt, amikor hirtelen megadott és magához rántva megcsókolt.

-          Nagyon szeretnék veletek menni, hisz tudod, hogy legszívesebben mindig a közeledbe lennék, de nem lehet. Tanya gyanakodna.

-          Annyira utálom ezt az egészet. De tudom, hogy neked így lesz a legjobb. – mondtam.

-          Miért Bella? Miért hajtogatod ezt mindig? – kérdezte kíváncsi szemekkel, de bennük ott volt a szomorúság és a mérhetetlen nagy szerelem is. – Én elhagynám Tanyat csak egy szavadba kerül. – mondta. Szinte már ott volt a számon az, hogy hagyja el, de nem lehet. Nem sodorhatom még több embert veszélybe.

-          Nem. Kérlek, Edward ne nehezítsd meg még jobban, - néztem rá könyörgően, amire csak bólintott majd adott egy puszit.

-          Szeretlek. – mondta lágyan.

-          Én is szeretlek. – mondtam majd kimentünk, hogy át tudjak öltözni, de előtte még kaptam tőle egy csókot. Majd a tesiöltöző felé mentem. 



Kérlek írjatok komit :)