Novella

Sziasztok mint már azt mondtam indultam egy versenyen az Október-versenyen. Bejutottam a második fordulóba viszont elszomorított a tény, hogy csak néhányan azok is a barátaim akik írtak véleményt a blogomról. Tudom, hogy nekem kellene hálásnak lennem amiért egyáltalán olvassátok a történetemet amit írok és higgyétek el nagyon is hálás vagyok a komikért és a pipákért de én direkt megírtam nektek kettő fejezetet és így sem irtatok. 

A második fordulóba novellát kelet írni amitől nagyon féltem hisz még sohasem írtam ilyet. Remélem, hogy azért majd tetszeni fog nektek. 

Kérlek szavazatok Tisztinél a novellámra. Nagyon hálás lennék érte. 

Puszi Beky 

Főszereplők

Mellék szereplők.

Döntések ára

  Minden attól függ, hogy hogyan döntesz. Egy rossz döntés megváltoztathatja a jövődet és te még csak nem is tudsz róla. Csak egy döntés, ennyi kell ahhoz, hogy talán minden elvesszen, mi oly’ fontos számodra. Valóban így volna, csak ennyi kell ahhoz, hogy minden megváltozzon és a boldogsá, mit eddig éreztél, elvesszen? Talán.

- Lana – szólt valaki, miközben kopogott az ajtón. Rögtön tudtam, hogy ki az.

- Gyere – szóltam, nem túl hangosan, majd az ajtó felé fordultam. Az ajtó kinyílt, és ott állt Ronnie, a legjobb barátnőm. Már kiskorom óta ismerem, azaz 20 éve.

Hosszú szőke haja egyenesen lógott vállaira. Szemei fényesen csillogtak. Vékony testalkatú, éppen ezért a rajta lévő ruha roppant jól állt neki. Rámosolyogtam, közben megannyi vidám emlék jutott eszembe a gyerekkorunkból. A vidámpark, ahova a szüleink vittek el. Akkor még Ronnie édesapja is élt. Vagy a park, ahol gyerekek lévén a galambokat hajkurásztuk, olyan nagy élménnyel, hogy a tóban kötöttünk ki. Persze a szüleink majdnem szívrohamot kaptak, de mi csak nevettünk.

- Hát te hova öltöztél ki ennyire? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Tudod, nem rég hívott Jeremy és megkérdezte, hogy volna-e kedvünk lemenni? – mosolygott folyamatosan. Jeremyvel, már vagy két hónapja ismerik egymást, de még mindig nem járnak. Pedig biztos vagyok benne, hogy mindketten többet éreznek egymás iránt a puszta barátságnál.

- Szóval, akkor kezdjek el öltözködni? – kérdeztem, de valójában már tudtam rá a választ.

- Igen – mondta határozottan. Én csak mosolyogva csóváltam a fejem, majd Ronnie-val a nyomomban a szekrényemhez léptem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mit vegyek fel. Végül a választás egy szoknyára esett és egy mélyen kivágott fehér felsőre. A hajamat kiengedve hagytam. Miután mindennel elkészültem, elköszöntünk anyától, majd Ronnie autójába ülve indultunk le a partra. Lévén, hogy nem laktunk messze, hamar odaértünk. Meglepően sokan voltak. A zene hangosan dübörgött, a fiatalok már kicsit sem voltak józan állapotban. Ugrándoztak, ami szerintem táncolás akart lenni. Ronnie meg sem állva ment a pulthoz, ahol egy 1000 wattos mosollyal Jeremy várta a barátnőmet. A tömegen áthaladva azonban egy olyan embert pillantottam meg, akitől a szívem hevesebben kezdett el verni. Ezt a férfit elég rég óta ismerem. Eleinte nagyon jóba voltunk, de pár éve valami megváltozott, egyre kevesebbet találkoztunk és sokszor láttam a város rosszfiúival együtt lógni. Végül ott lyukadtunk ki, hogy már nem is beszélgettünk. Sokan tudták, hogy miket csinál a bandával együtt, de eddig még nem kapta el őket a rendőrség. Szerencséjükre. Wen Miller-nek hívják őt, aki már jó pár éve meghódított. Viszont az, ami történt ráébresztett arra, hogy talán jobb is, hogy nem alakult ki semmi a mi kapcsolatunkból. Ami azonban meglep, hogy körülbelül egy hónapja már mindig körülöttem legyeskedik. Bevallom, ez belül tetszik is, azonban nem szeretnék egy olyan pasival járni, aki bűnöző. Gondolatmenetemből Jeremy szakított ki.

- Szia Lana, jó téged is látni – kacsintott rám, de szemei már vissza is tértek Ronnie-ra, aki csak zavartan lesütötte a tekintetét amint ezt meglátta.

- Mit adhatok a szép hölgyeknek? – mosolygott tovább.

- Én egy koktélt kérek. Rád bízom, hogy milyen legyen. – Mondtam.

- És te Ronnie?

- Én is azt, amit Lana.

Jókat beszélgettünk. Az alkohol kezdett a fejünkbe szállni, és meghozta a hatását. Egyre felszabadultabbak lettünk. Mire feleszméltem, a barátnőmmel már a táncparketten álltunk és csak úgy, mint a többiek, mi is ugráltunk és a csípőnket ráztuk. Néha Jeremy-re néztem, aki vággyal és szerelemmel teli szemekkel bámulta Ronnie-t. Ő is elég sűrűn nézett felé. Szerintem én lennék a legboldogabb, ha összejönnének. Azonban, ahogy a pult felé néztem megláttam Went és a bandát. Ő persze engem nézett. Nem értem, hogy akkor most mit is szeretne tőlem.

- Látom Wen megint megtalált – próbálta túlordítani a hangos zenét barátnőm. Én csak rámosolyogtam.

- Igen, meg – mondtam.

- Miért nem beszélsz vele? - nézett rám kíváncsian.

- Tudod jól, hogy miért nem.

- Gyere – ragadta meg a kezem majd elkezdett kifelé húzni a tömegből. Még Wen-re néztem, aki szintén engem nézett. Szívem felgyorsult és egy furcsa érzés járta át a testem, amit nem lehetett megmagyarázni.

Ronnie még mindig húzott maga után, egészen le a partig, ahol már nem volt olyan nagy zaj így nyugodtan tudtunk beszélgetni.

– Tudod, szerintem mielőtt ítélsz meg kellene vele beszélned a dolgokat.

- De te is jól tudod, hogy miket csinálnak – néztem rá és láttam az arcán, hogy pontosan érti, mire gondolok.

- Tudom, de szerintem jobb lenne, hogyha beszélnél vele, ahogy ezt már az előbb is mondtam. Ha jól tudom, már pedig jól, akkor te még mindig szereted – nézett rám mindentudóan. Valóban így van, még mindig szeretem. Amikor megismerkedtünk teljesen más volt. Egyetemre járt, besegített a családi cégnél, aztán egyik napról a másikra megváltozott. Már nem jártunk el sehová és egyre ritkábban találkoztunk. Belekeveredett egy bandába, ahová nem kellett volna neki tartoznia, hisz ő nem bűnöző, aki kocsikat lop és kifoszt különböző boltokat. Elváltunk, én próbáltam őt hívni, de már fel sem vette. Elmentem nyaralni és mindvégig abban reménykedtem, hogy mire visszajövök, minden megváltozik és ugyanolyan lesz, mint azelőtt. De nem így történt. Visszatérve szembesültem csak azzal, hogy az a Wen akit én ismertem már nem létezik. De még mindig szeretem, az érzéseim cseppet sem múltak el, és még mindig felgyorsul a szívem, hogyha meglátom, az a furcsa érzés is elárasztja testem. Talán, ha akkor lezártam volna magamban mindent, akkor már el tudtam volna engedni és nem fájna ennyire a hiánya akkor, ha meglátom. 

- Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. - Néztem magam elé miközben az újammal a homokba rajzolgattam.

Egy döntés mely, nagy teherrel bír. Egy döntés mely megváltoztat mindent. Ilyenkor azt kívánjuk, bár látnánk a jövőt, hogy tudjuk, hogyan döntsünk, de ez lehetetlen. Nincs más lehetőség, csak az, ha a szívemre hallgatok és reménykedem abban, hogy jól döntök. Ekkor még nem is sejtettem, hogy e- döntésen mennyi minden múlik.

– Csak adj neki egy esélyt – mosolygott rám barátnőm. Most már tudom, hogy mit fogok csinálni.

 – Köszönöm - öleltem át Ronnie-t. Annyi mindent köszönhetek neki, ha ő nem lenne, nem tudom, hogy én most hol lennék. Néha még jobban ismer, mint én saját magamat.

- Nincs mit – ölelt ő is vissza.

 – Na gyere, menjünk vissza bulizni. – Felálltunk, majd miután leporoltuk magunkat visszamentünk a pulthoz, Wen már nem volt ott, nagy sajnálatomra, de lehet, hogy a sors is azt akarja, hogy ne találkozzak vele.

– Jó a buli, nem? – kérdezte Jeremy, miközben odakönyökölt a pultra. Ronnie csillogó szemekkel bámulta. Látszik rajta, hogy szerelmes belé és hogy teljesen odavan érte.

 – Tényleg jó – mondtam, amire Ronnie csak bólintott egyet, minthogyha itt sem lenne.

 – Kértek valamit? – kérdezte meg Jeremy, de szemét le sem vette barátnőmről. Milyen jó lenne, hogyha ők is összejönnének és én is Wen-nel, akkor mehetnénk dupla randira. Te jó ég, miken gondolkodok én, jobb lesz, hogyha leállítom magam. De az valóban jó lenne, hogyha megosztanák egymással az érzéseiket.

 – Igen azt, amit az előbb mondtam - Ronnie is azt kért, amit én, majd elszakítva pillantását Jeremy hátsó fertályáról fülembe súgta, hogy mindjárt jön, csak kimegy a mosdóba. Én mosolyogtam ezen. Mindig is jó tanácsokat tudott adni, de magának valahogy ez sosem sikerült. Ideje, hogy most én segítsek rajta.

- Hát Ronnie hova tűnt?  - kérdezte Jeremy az italainkkal a kezében.

– Mosdóba ment. - Mondtam majd beleszürcsöltem a most már előttem levő koktélomba.

 – Tudod valamit nem értek. Látszik rajtad, hogy többet érezel iránta, mint barátság, akkor miért nem közelítesz felé? – Kérdésem valószínűleg meglepte, mert igen csak megdöbbent arcot vágott, majd pár percnyi halogatás után megszólalt.

– Mi van, ha ő nem érez irántam semmit? – nézett rám.

– Ha nem kérdezed meg, akkor sohasem fogod megtudni, legyél bátor. – mondtam neki, de a végét szinte már a táncparkett közepéről. Jeremy csak értetlenül nézett rám, én viszont csak rámosolyogtam, majd tovább lépkedtem. Csakhogy mindez háttal történt, valakinek nekimentem. Hogyha az a valaki nem kap el, akkor a földön kötöttem volna ki. Persze a poharam tartalma a ruhámon kötött ki, amitől egy kicsit pipa is lettem, azonban én voltam a hibás és amint megláttam, hogy ki tart meg, a maradék dühöm is elszállt és helyét boldogság, meglepettség és legfőképpen szerelem vette át. Ugyanis Wen kezei között voltam nagyon is közel az arcához. Barna szemei elkábítottak és egy percre azt sem tudtam hogy hol vagyok.

– Sa..sajnálom próbáltam meg kinyögni egy értelmes szót, miközben Wen talpra állított.

– Semmi baj – mosolygott rám, istenem a mosolya...

– A francba - mondtam miközben a ruhámra néztem, majd elindultam a mosdó felé. Ha kiöblítem, akkor biztos, hogy nem marad benne, legalábbis remélem. Ez a kedvenc felsőm. Beszaladtam a mosdóba és mivel senki nem volt bent lekaptam a felsőmet, majd gyors a víz alá dugtam, csak arra nem számítottam, hogy Wen utánam jön. Nem voltam előtte szégyenlős, hiszen látott ő már ennél kevesebb ruhában is, de az arcomon mégis megjelentek a piros rózsák.

 –  Sajnálom - jött oda mögém és szinte a fülembe súgta ezt az egy szót, amitől megborzongtam. Megfordultam, csakhogy ő szinte már a testemnek simult, egyik kezét a falnak támasztotta a fejem mellett, majd így hajolt közelebb hozzám. Volt még annyi erőm, hogy a csapot elzárjam, de szemeimet nem vettem le róla. Egyre közelebb hajolt és én nem tudtam, hogy most mit csináljak, az lenne a helyes, hogyha ellökném magamtól és elmennék, de ezt nem tudom megcsinálni. A bűvkörében voltam, amiből nehéz kiszabadulni. Szája már szinte súrolta az enyémet, legszívesebben már rég megcsókoltam volna, de mi lesz azután?

Mielőtt ez megtörtént volna kinyílt az ajtó és belépett rajta az egyik bulizó kicsit sem józan állapotban. Wen, amikor kinyílt az ajtó hátrább lépett, így volt időm előkapni a táskámban tartott tartalék felesőm. Rájöttem, hogy soha sem árt, ha van egy tartalék. Belegyűrtem a vizes pólót, majd már rohantam is ki.

- Lana… Lana várj – halottam a hátam mögül Wen hangját, de lépteimet csak még jobban megszaporáztam. Majd eszembe jutott az, amit Ronnie mondott. Lehet, hogy meg kellene hallgatnom. Megálltam, majd vártam, hogy beérjen.

– Beszélnünk kell – nézett rám kérlelően. A szemeiben valami olyasmit láttam, amit már régen nem. Lehet, hogy nem kellene vele beszélnem hisz ő egy tolvaj, de a szívem azt súgta, hogy most itt az alkalom és ezt meg kell ragadnom. Csak bólintottam egyet mire megfogta a kezem, majd elkezdett húzni. Keze nyomán a bőröm bizsergett és egy kicsit gyorsabban kezdtem el venni a levegőt. Értetlenül néztem, de mivel ezt nem látta ezért megkérdeztem.

– Mégis hová megyünk? – de válasz helyett csak tovább húzott. A parkolóban jártunk, amikor meg állt egy nagy kocsi előtt, majd kitárva az ajtaját finoman betessékelt. Miután ő is beült, becsukta az ajtót. Ismét értetlenül néztem, hiszen nem tudtam, hogy mit is keresünk a kocsijában. De valahol örültem is, hisz ismét olyan közel kerülhettem hozzá, mint már régen.

 – Lana meg szeretném magyarázni azt, hogy mi miért történt. – Nem akartam hallani hangosan is, amit gondolatban már tudtam, nem akartam hallani, hogy nem vagyok elég jó neki, és hogy már nem szeret. Tudtam, hogyha ezeket meghallom, akkor már minden elveszett.

- Ne, kérlek, nem akarom hallani, hogy mennyire nem vagyok hozzád való, és hogy utálsz és azért hagytál el. Kérlek, ne mond ki hangosan, akkor inkább ne is beszéljünk egymással úgy min...- mondtam volna tovább, de kezét számra téve hallgattatott el. Szemei ragyogtak és mélyen az enyémbe nézett, ezzel mindent elfelejtetve, amit eddig mondani akartam neki.

- Ilyenről szó sincs, olyan buta vagy – mondta majd kezeit lecsúsztatva számról egyre közelebb hajolt. Bennem az izgalom a tetőfokára hágott. Oly régóta vártam már ezt, hogy újra érezhessem ajkai ízét. Majd minden megszűnt létezni, amikor ajkai megérintették enyémet, ezzel lassú táncba hívva azt. Mintha megannyi tűzijáték durrogna az égen, szívem egyre gyorsabban kalimpált. Kezeim bátortalanul hajába túrtak, s reménykedtem benne, hogy ez nem csak egy álom, amiből mindjárt felébredek. De ez nem így történt és meggyőződtem arról, hogy ez a valóság és most tényleg itt ülök Wen-nel a kocsiban. Ő elhúzódott hisz már szinte levegőt se kaptunk, habár engem ez sem zavart. Bár tudtam jól, hogy van mit megbeszélnünk.

– Habár nehéz erről beszélnem mégis tudom, hogy el kell, hogy magyarázzam neked mit miért is tettem – nézett mélyen a szemembe. – Amikor minden megromlott az azért volt, mert kiderült, hogy anya rákos. – A szemeibe csak fájdalmat láttam. - Úgy éreztem, hogy nem bírom ki. A szüleim mondogatták, hogy minden rendben lesz, de még ők maguk sem hitték el. Tudtam, hogy mi lesz és egyszerűen valahogy nem tudtam felfogni. Ekkor kezdtünk el eltávolodni. Nem akartam, hogy így láss, egy szenvedő gyenge embernek. Belekeveredtem olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna, de valahogy muszáj volt elnyomnom magamban. Egyik nap azonban apa hívott, hogy anya meghalt – mondta és a szemei csak úgy, mint az enyémek könnyesek voltak. Hogy lehet az, hogy én erről nem tudtam? Csak magamra gondoltam, egy önző alak vagyok.

– Én erről miért nem tudtam? – kérdeztem.

- Ha jól tudom, te akkor éppen nem voltál a városban - mondta miközben letörölte a könnyeimet.

– Melletted kellett volna lennem. Én meg önző módon magamra gondoltam.

– Kérlek, ne hibáztasd magad. Akkor lehet jobb is, hogy nem voltál ott, hisz csak rajtad vezettem volna le a feszültséget még akkor is, ha még mindig szeretlek. – Az utolsó szó az, amire vágytam, amiről álmodtam, és amiről reménykedni se mertem, hogy hallom még a szájából. És mégis halottam. Szemeim felcsillantak és boldogan néztem rá.

– Most ezt komolyan mondtad? – néztem reményteljesen.

– A legkomolyabban - mosolyodott el. – A nyakába ugrottam, amitől az ajtónak nyomódott és úgy csókoltam tovább ott, ahol értem. Annyira boldog voltam, és mindezt Ronnie-nak köszönhetem. Ha ő nincs, akkor talán ezeket még mindig nem tudnám.

– Szóval, akkor már nem haragszol? – nézett rám félve, de szerintem már tudta a válaszomat.

- Persze hogy nem, szeretlek – csókoltam meg ismét. El sem tudom hinni.

– Tudod nagyon hiányoztál már és talán én vagyok a legszerencsésebb férfi, hogy még nem találtál valakit helyettem. – Nézett rám. Egyszerűen nem tudtam betelni  vele. Olyan furcsa, hogy most itt van velem.

– Ki fogok lépni a bandából és soha többé nem fogok őrültséget csinálni. – Ölelt át szorosan. Odabújtam hozzá és az arcom a nyakába fúrtam, beszippantottam édes illatát.

– Szerettelek volna én is megkérni erre, de úgy gondoltam, hogy nincs hozzá jogom. Én szeretlek úgy, ahogy vagy és nem érdekel semmi más. – Néztem fel az arcára.

– Ezentúl szeretném, ha elmondanád a véleményed, te mostantól az életem része vagy. – nézett rám. Jól estek a szavai és tényleg úgy éreztem, hogy az, amit mond igaz is.

– Ha kilépek a bandából, akkor minden olyan lesz, mint régen volt. – Lelkesedett fel és öröm volt nézni, hogy boldogságtól csillog a szeme. Éppen mondani szerettem volna valamit, amikor bekopogtak a kocsi ablakán. Elhúzódtam Wen-től, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból. Amikor kiszálltam öt idegen fiú állt előttem.

– Á haver, már mindenhol kerestünk – szólalt meg egy igen furcsán kinéző srác, olyan 24 éves lehetett. Szemei pirosak, haja fekete, arca borostás. Az biztos, hogyha egy sötét utcán ő jönne velem szembe, visszafordulnák, de most, hogy itt van Wen nincs félni valóm.

– És ki ez a szépség? – nézett rám – hangjából lehetett hallani, hogy nem józan. Mielőtt azonban Wen vagy én válaszolhattunk volna egy másik szólt közbe.

– Már értem, hogy miért tűntél el. – Mért végig egy szőkés-barnás hajú fiú. Valamivel jobban nézett ki, mint a másik, de rajta is lehetett látni, hogy nem józan, ahogy a többieken is.

– Srácok had mutassam be nektek Lana Gray – t, ő a barátnőm. –Mosolyodott el, majd összekulcsolta a kezünket. Melegség járt át és az a furcsa megmagyarázhatatlan érzés. Lana ők itt Tim – ő volt az aki először megszólalt – Chris – ő volt a második aki hozzánk szólt – Kevin – mutatott egy szintén szőke kékszemű fiúra. – Zack és végül Jack.

– Sziasztok – mosolyogtam, miközben intettem.

– Szia – köszöntek egyszerre. Idegesített, hogy mindenki engem bámul, de nem nagyon tudok mit tenni ellene.

– Tim, valamit meg kell beszélnünk – nézett rá komolyan Wen.

– Mond csak – de még beszéd közben is engem nézett. Valószínűleg ezt Wen is észrevette, mert elém ált.

– Kilépek a bandából. –Ahogy ezek a szavak elhagyták Wen száját úgy változott meg minden. A fiúk mind Timre néztek, valószínűleg ő lehetett a bandavezér és minden tőle függ. Tim, tekintetét Wen-re kapta, majd egyenesen a szemébe nézett. Szemei szikráztak. – Nem! Nem lépsz ki. – mondta határozottan.

 – Ezt nem te döntöd el, ha ki akarok lépni, akkor kilépek – vált egyre dühösebbé Wen is.

- Azt mondtam, hogy nem -  lépett egyet előrébb Tim, amire a fiúk is léptek egyet. Wen viszont jobban magamögé húzott. Érzem, hogy ebből nem sül ki semmi jó.

 –Wen nem léphetsz csak úgy ki, amikor megjelenik valami liba. – mondta Kevin. Szerintem itt szakadt el Wen-nél a cérna. Mint egy oroszlán úgy támadt rá Kevinre, a ruháját megfogva húzta közelebb magához.

– Még egyszer ne merj ilyet mondani. És nem érdekel, hogy ki mit gondol vagy mond, én kiléptem.

- Tudod jól, hogy nem léphetsz ki, tartozol ennyivel, mi befogadtunk a bandába, te meg egy hülye tyúk miatt kilépsz. - Ragadta meg Tim is Went, majd a kocsinak nyomta. – Wen ellökte magától majd behúzott neki egyet. Megijedtem. Nem akarok verekedést, még a végén megsérülne, de ez elkerülhetetlen volt. Tim nem hagyhatta ezt szó nélkül, ezért ő is megpróbálta megütni Went. Valószínűleg nem csak én gondoltam úgy, hogy nem kéne verekedni. Ha jól láttam Kevin és Zeck megragadta Tim-et míg a másik három Went. Én közéjük álltam.

- Elég legyen. Wen gyere. Még csak meg sem érdemli, hogy rá pocsékold az időt. – Látszott, hogy kezd kitisztulni a feje.

- Igazad van. – Nézett még mindig dühösen, majd kézen ragadt és elkezdett maga után húzni.

– Ezzel itt még nincs vége. Ezt nem úszod meg csak így. – Mondta fenyegetően Tim, de mi nem álltunk meg, hanem tovább haladtunk. Wen-re néztem, akin látszott, hogy nagyon fel van dúlva. Mikor már kellő távolságban voltunk a többiektől megalítottam őt, majd magam felé fordítottam.

– Jól vagy?

– Nem, senki nem mondhat rád ilyet. – Nézett és a szemeiben ott csillogott a harag, a féltés és a szerelem.

– Semmi baj, nyugodj meg, most már kiléptél. Ennyi volt, majd elkerüljük egymást. – közben tovább haladtunk a part felé, majd amikor odaértünk, leültünk. Olyan gyönyörű volt, ahogy a hold fénye megvilágított mindent.

– Tudod, Tim nem adja fel és mindig eléri a célját. Félek, hogy valami baromságot fog csinálni és valaki megsérül - nézett rám jelentőségteljesen.

– Engem ne félts, én tudok magamra vigyázni. – Mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Elfeküdtünk a homokban és úgy öleltük és csókoltuk tovább egymást. Elmondhatatlan az-az érzés, amikor van valakid, akit szeretsz, aki mindennél fontosabb számodra, és akiért mindet odaadnál.

–Szeretlek. – mondtam miután ajkaink elváltak egymástól.

– Én is – ölelt meg, majd újra elfeküdtünk a homokba. Éreztem, hogy feszült és tudtam, hogy Tim miatt ilyen és lehet, hogy nem is ok nélkül. Majd hirtelen eszembe jutott valami és felpattantam.

– Elfelejtettem. Gyere – ragadtam meg a kezét majd elkezdtem húzni.

– Mégis hova megyünk? – nézett rám értetlenül.

– Ronnie-nak még el sem mondtam, hogy kibékültünk és, hogy együtt vagyunk. Tudod, ezt neki köszönhetjük. – Mondtam, mire értetlenül nézett rám. – Ha ő nem beszél a fejemmel, akkor most nem lennénk együtt.

– Akkor ezt nekem is meg kell köszönnöm neki. – Mondta, majd átkarolta a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra. – Visszaérve a pulthoz még mindig ugyan olyan sokan voltak, ha nem többen, mondjuk még csak fél 11 van.

– Szia Jeremy. Ronnie hol van? – kérdeztem vidáman.

- Szia. Éppen téged keres, mert már elég régen eltűntél és aggódott, azt hiszem a parkoló felé indult. – mondta miközben rám mosolygott.

– Ú akkor megyek és megkeresem. – mondtam, majd Wen-nel együtt elindultunk. Valahogy rossz érzésem támadt, ezért gyorsabban kezdtem el szedni a lábam. Pár perc keresés után meg is láttam a barátnőmet amint éppen felém közelít. Már majdnem odaért hozzánk, amikor egy kocsi jelent meg mögötte. Reflektora bevilágított mindent. A rossz érzésem csak még erősebb lett. Ronnie elkezdett gyorsabban jönni felénk, amikor meglátta, hogy Wen-nel kézen fogva sétálunk. Arcára kiült a mosoly és boldogan szaladt felénk.

Az autó egyre gyorsabban jött és nem akart lefékezni. Tudtam, hogy mi fog következni mégsem tehettem semmit, arcomról lefagyott a mosoly.

– Ronnie vigyázz! - kiáltottam, de már késő volt, Az autó nem fékezett, nem kerülte ki, hanem egyenesen nekiment. Lesokkoltam, fejemben csak a mosolya volt, ahogy szaladt felénk boldogan. Az elhaladó kocsiban mellettünk, aki elütötte Ronniet nem más volt, mint Tim.

Nem törődve semmivel kiszakítottam kezem Wen kezéből. Meg sem állva szaladtam hozzá. Múlandó az élet és sohasem tudhatjuk, hogy mikor lesz vége, ezért minden napot úgy kell megélni mintha az az utolsó lenne. Könnyáztatta szemeimtől szinte már semmit sem láttam. Letérdelve mellé, úgy kezdem szólongatni.

 – Ronnie, Ronnie hallasz? Kérlek, mondj valamit. – elkezdtem zokogni, de nem szólalt meg, csak lassan kinyitotta a szemeit. – Kérlek Ronnie tarts ki, mindjárt jön a mentő.

- Valaki hívja a mentőket! - néztem fel és láttam, hogy nagyon sokan gyűltek körénk. Kétségbeesetten néztem vissza Ronnie-ra.

– Kérlek, tarts ki, nem hagyhatsz itt. - Szorítottam magamhoz. – Kérlek, tedd meg értem.

– Nem bírom már, fáj a fejem és álmos vagyok. – mondta alig hallhatóan. – Kérlek vigyázz magadra. – Már nem bírtam és hangos zokogásba kezdtem.

– Nem Ronnie, minden rendben lesz és felépülsz, majd megyünk négyes randira, és a vidámparkba csak kérlek, tarts ki. – Könyörögtem. – Nekem kellene most a helyedben lennem, minden az én hibám - szorítottam magamhoz.

– Lana ez nem a te hibád. Legyél boldog Wen-nel. És mond meg anyának és Jeremynek, hogy szeretem őket és hogy.. hogy majd vigyázok rájuk odafentről. Ígérd meg – nézett rám immáron könnyes szemekkel.

– Majd te megmondod - suttogtam a fülébe.

– Kérlek, mond meg. 

– Megteszem, de erre úgy sem lesz szükség minden rendben lesz – hol vannak már azok a nyavalyás mentők?

– Nem Lana, itt már nem lesz semmi rendben. Köszönöm, hogy mindig jó barátnőm és hogy testvérem helyett testvérem voltál – mondta, de a szemei elkezdtek lecsukódni. - Vigyázz magadra – mondta még, majd szemeit lehunyta.

– Nem Ronnie nem hagyhatsz itt, kérlek, maradj velem. – De nem válaszolt, szemei csukva maradtak és élettelenül feküdt az ölemben. Már hallottam a mentők hangját. Talán még van remény. A mentők amint megérkeztek, szaladtak ide hozzánk. Wen megpróbált elhúzni onnan.

– Ne, hagy, nem hagyom őt egyedül! – mondtam még mindig zokogva és Ronnie testét szorongatva.

– Így nem tudnak neki segíteni – próbált elhúzni ismét, de rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Felálltam, majd szorosan Wen-hez bújtam. Szorosan ölelt magához és most erre volt szükségem, hogy valaki velem legyen.

– Ssss nyugodj meg minden rendben lesz – dörzsölgette a hátam. Ronnie-ra néztem, akit a mentősök vizsgáltak. Élettelen teste ott feküdt és még a szívem is belesajdult a látványba. A rendőrök is megjelentek és kikérdeztek minket. Nem akartam elválni barátnőmtől egy percre sem, de tudtam, ha meg akarom bosszulni azt, ami vele történt, akkor mindent el kell mondanom, amit láttam. Miután ezzel is végeztünk rohantunk be Ronnie-hoz a korházba, ahol rögtön a recepcióhoz szaladtam.

– Jó napot, hol találom Ronnie Harrison-t? – szemeim valószínűleg vörösek lehettek és eléggé szétfolyhatott rajta a smink is, mert amikor felnézett a hölgy, elégé ijedt arcot vágott.

– Egy pillanat – mondta majd elkezdte nézni a gépét. Türelmetlenül doboltam a lábammal.

– Nyugodj meg! – súgta a fülembe Wen.

– Az intenzíven van – mondta azt a szót, amit a legkevésbé sem akartam hallani. Wen kézen ragadott, majd elkezdett felfelé húzni. Fent már vagy fél órája vártunk. Nagyon hálás vagyok Wennek amiért itt van mellettem és segít, nélküle nem tudom, mi lenne velem. Szorosan ölelt magához és vigasztalt. A könnyeim csak hullottak, amikor visszaemlékeztem a közös perceinkre, ami valójában mindkettőnk eddigi élete. Azokra a csínytevéseinkre, amiket a szüleink ellen követtünk el.

– Ne sírj, minden rendben lesz – törölte le Wen a könnyeimet. Hiába is szerettem volna optimista lenni mégis mindig ott lebegett szemeim előtt Ronnie élettelen teste.

 – Félek, mi van akkor, hogyha már..már.. – nem tudom kimondani. Egyszerűen az nem lehet. Megfizet az a rohadék mindenért.

– Sss nyugodj meg, ne is gondolj ilyenre, Ronnie erős és nem lesz semmi baja. – Épp hogy befejezte a mondatot, megjelent a doktor. Felpattantam Wen öléből, majd szaladtam is a dokihoz.

 – Hogy van Ronnie?

– Maguk a hozzátartozói?- nézett ránk kérdőn

 – Igen mi vagyunk azok.

 – Nos, amikor behozták leállt a szíve. –Ekkor nem bírtam tovább és sírva fakadtam. Wen-hez bújtam és úgy zokogtam. Nem.. az nem lehet.. Hiszen ő mindig olyan erős volt. Lehetetlen hogy nem élte túl… - A műtőben viszont mindent megtettünk, hogy visszahozzuk és sikerült is. Viszont sajnos Eltört a jobb lába, kisebb agyrázkódása van és a jobb kezén is megrepedt a csont. Most bevisszük az egyik kórterembe és akkor bemehetnek hozzá - Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és öleltem meg Went.  Pár perc múlva valóban hozták Ronnie-t és egy terembe tolták. Amint lehetett be is mentünk hozzá. Amikor bementünk még aludt, így csak leültünk az ágyára és vártuk, hogy felkeljen. Fél óra múlva elkezdte nyitogatni szemeit. Boldogság töltött el, hogy nincs semmi baja. Elmeséltük, hogy mi történt, mert nem nagyon tudta.  Beszélgetés közben csörgött Wen telefonja. A rendőrök voltak és azt mondták, hogy elkapták Timet és a bandáját. Boldogok voltunk. Jeremy is bejött Ronnie-hoz miután hallotta, hogy mi történt. Azonban mindketten meglepődtünk, amikor megcsókolták egymást. Boldogan bújtam oda Wen-hez és nézem őket. Ha valaki reggel azt mondja nekem, hogy még ma összejövök Wen-nel, akkor valószínűleg kiröhögtem volna. De mégis együtt vagyunk habár nem ment minden simán és Ronnie majdnem meghalt, mégis boldogok vagyunk, hiszen egy olyan ember van mellettem, akit imádok.

– Szeretlek – súgta a fülembe Wen, amire jólesően megborzongtam.

Én is téged. Mondtam majd még jobban hozzá bújtam és tovább figyeltük Ronnie-t és Jeremy-t ahogy boldogan ölelik egymást.

Egy héttel késöbb:

-Wen, ezt még visszakapod. – töröltem le orromról a Wen által rám kent fagylaltot, miközben Ronnie és Jeremy mellettem nevettek. –Ti meg ne nevessetek ki, mert ti is kaphattok a bosszúmból – mosolyogtam rájuk gonoszan.
- Beteget nem illik bántani – mutatott Ronnie a járógipszére.
Meg amúgy is nem rajtad nevettünk csak.. éppen egy viccet meséltem Ronnie-nak – mondta Jeremy
-Aha, persze, én meg Szűz Mária vagyok.
Hát azt nem tudom, hogy Mária vagy e, de hogy szűz nem az biztos – Mondta Wen miközben hátulról átölelt és ajkaimhoz közelített.

-Ühüm.. – mormoltam miközben közelebb hajolt, majd mikor mál elég közel volt, a kezemben lévő fagyit az arcához nyomtam. Először döbbenet látszott az arcán, majd mind a négyen nevetésben törtünk ki. Jó, hogy tudunk nevetni a múlt hét szörnyűségei után. Pont ma van egy hete, hogy Tim elütötte gyerekkori barátnőmet, hál Istennek azonban nem történt komolyabb baj, Ronnie már egészen felépült, csak a lába van begipszelve, aminek azért van előnye is, legalábbis Jeremy szerint, ugyanis szinte mindig karjaiban cipeli Ronniet arra hivatkozva, hogy nehogy megsérüljön a lába, hiszen még nincs összeforrva a csont.
Ami viszont a leg meglepőbb volt, hogy kiderült, hogy Wen apukája, még a házassága elején egyszer félrelépet, amikor is összevesztek a feleségével, és ebből a félrelépésből aztán született egy gyermek. A gyermek neve nem más, mint Ronnie Harrison, a legjobb barátnőm.