3. Fejezet

 3. Fejezet 

50 Évvel később

Már majdnem ötven éve vagyok a Volturinál. Az a bizonyos  nap óta sok minden megváltozott. Nagyon sok barátra tettem szert ittlétem során. Jane a legjobb barátnőm, vele mindent megosztok. Először nagyon nehezen indult a kapcsolatunk, nem igazán kedvelt, mert úgy gondolta, hogy elveszem a helyét Aro mellől. Később viszont belátta, hogy nem szándékosan teszem, és hogy mégiscsak én vagyok Aro rokona. Ő úgy tekint rám, mint a saját lányára. Nagyon vigyáz rám habár nem értem, hogy miért, hiszen valószínűleg én vagyok a legerősebb vámpír. Legalábbis szerintük, mégis minthogyha hímes tojás lennék, nem mehetek sohasem egyedül sehova sem, és még a küldetésekre is csak nagyritkán enged el. Aro megengedte, hogy állatvéren éljek, és sikerült még pár embert is átszoktatni, köztük van Jane, Alec, Demertri, Heidi és Aro is nagy meglepetésünkre. Felixet még nem sikerült rávenni, de ami késik, nem múlik. A Volturik közül az összes vámpírnak a képessége megvan. Mint már mondtam a legerősebb vámpír vagyok és ez viszont néha átok, mivel így még értékesebb lehetek, habár tudom hogy Aro nem ezért félt. Azon kiváltságok közé tartozok, hogy engem a három mester tanított meg harcolni, így valószínűleg a legjobb harcos is. A köpenyem színe pont ugyan olyan, mint a három vezérnek, és a többieknek kötelességük velem tisztelettel beszélni és hercegnőnek szólítani. Ami bevallom, hogy nagyon idegesítő ugyanis nem szeretem ha a barátaim másként tekintenek rám mint ami vagyok. Viszont hogyha nincs ott egyik vezér sem, akkor csak úgy kezelnek, mint a egy átlagos „embert”, aminek nagyon is örülök. Gondolataimból egy halk kopogtatás ébresztett fel. 

- Szabad – mondtam halkan, (hiszen úgyis halja) majd kinyílt az ajtó és Jane lépett be.

- Á, kedvesem. Lenne neked egy feladatom. El kellene - Bella! Aro hívat –mondta, majd elindultunk a nagy terem felé. Az úton végig csendben voltunk. Majd elértünk a nagy faajtóhoz, ami ki is nyílt és mindketten beléptünk. Én rögtön Arohoz mentem.

menned egy régi jó barátomhoz Carlisle Cullenhez és a családjához.

- És miért pont én? Hisz eddig sohasem mehettem sehová sem. - Mondtam kicsit flegmán, hisz nem értettem, hogy miért pont nekem kellene odamennem. Hiszen eddig sehova sem engedet, nem mintha nem örülnék, csak nem értem.

- Kedvesem, épp ezért szeretnénk téged küldeni, mert mi is rájöttünk, hogy nem tilthatunk el csak azért, mert féltünk, no meg persze mivel nagyon jó barátainkról van szó.  Szeretnénk, ha megismerkednél velük - mondta Caius. Eléggé érdekesnek találtam, hogy pont most, ennyi év után jöttek rá, hogy nem tarthatnak a várban egész életemben.

- Rendben, de van valami, amit róluk tudnom kell? - kérdeztem, hiszen nekik nem mondtam el, hogy már régebbről ismerem a Cullen családot.
- Csak annyit, hogy vegetáriánus vámpírok, pont mind te - ennél a mondatnál megköszörültem a torkom, és úgy néz ki, már rá is jött a hibájára - bocsáss meg úgy értem, hogy vegetáriánusok mint mi, és heten vannak. - Mondta Aro, de ezt már tudtam róluk.

- Van valamilyen különleges képességük?

- Nos igen.

- És mi volna az?

- Alice látja a jövőt, Jasper érzi az érzelmeket és Edward, ő gondolatolvasó - Mondta Marcus.

- Két hétre mész, de elkísér Felix, Demetri, Alec, Renata és Jane, de az utóbbi  ott is marad veled. - Komolyan mondom annyian leszünk, minthogyha harcolni mennénk pedig csak látogatóba megyünk.

- Tudok magamra vigyázni, és így ki marad itt titeket megvédeni akkor? – tudtam, hogy ez valamennyire hat rá, hisz a feleségeiket meg kell védeniük.

- Rendben, de Felix és Demetri akkor is elkísérnek, és Jane ott is marad veled,  ebből nem engedek. - mondta határozottan, és tudtam, hogy ebből már nem fog leadni, így inkább beletörődtem.

- Most már viszont menj és pakolj össze. Carlislenek már szóltam róla. - mondta és én már mentem is. Vajon emlékeznek még rám? Mondjuk nem valószínű, hiszen akkor még kicsi voltam. Kilépve a teremből a folyosón Demetrit, Janet, Felixet, és Heidit láttam meg.

- Na végre, legalább lesz egy kis nyugtunk tőled - vigyorgott rám Felix.

- Na igen, most, hogy én elmegyek nem is tudom, hogy mi lesz nélkülem veletek – mondtam, majd látványosan felsóhajtottam.

- Én megmondom, hogy mi lesz: nyugtunk - mondta Demetri fülig érő szájjal.

- Na szép – mondtam megjátszott sértettséggel

- Ugyan Bella tudod, hogy csak viccelünk – mondta Heidi, majd megölelt. - Nagyon fogsz hiányozni.

- Na jó, de most már menjünk pakolni, ha végeztetek a trónteremnél találkozunk – mondtam, majd elindultam a szobám felé, hogy összecsomagoljak. Nem sok holmit pakoltam. Miután ezzel is végeztem még volt egy kevés időm, ezért leültem az ágyamra és elővettem a kedvenc könyvemet, az Üvöltő Szeleket. Már vagy ezerszer kiolvastam, de még mindig nem tudtam megunni. Egy órája olvastam, amikor észrevettem, hogy ideje lenne mennem. Így hát megfogva a holmimat elindultam a trónterem felé. Szembejött az egyik őr, aki elvette a cuccaimat és a többiekéhez vitte. Miután megköszöntem, folytattam utamat a trónterembe. Amint beléptem észrevettem, hogy mindenki ott van, amit egy kicsit furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.

- Á Bella! Már csak rád vártunk. – mondta Aro

- Sajnálom, kicsit megfeledkeztem az idő múlásáról. – ilyet is csak én tudok!
- Semmi baj, de most már induljatok, és ha lehet vigyázz magadra míg távol vagy. - mondta majd megölelt. Caius és Marcus csak mosolyogva bólintott, tudtam nagyon jól, hogy csak azért nem jönnek ide hozzám megölelni, mert nem akarnak mások előtt gyengének látszani. Én csak visszabólintottam, majd Felixel, Demetrivel és Janel az oldalamon elindultam Forks felé.

Carlisle szemszöge

Boldog vagyok, amiért ilyen családom lehet, hiszen nem sok vámpírnak adatik meg.

Mióta elhagytam a Volturit egy nagy családra tettem szert.

Először Edwardot változtattam át 1918-ban, aki spanyolnáthában szenvedett. Nem sokra rá következett életem szerelme Esme, aki 1921-ben lett vámpír általam, azóta a feleségem és fogadott gyermekeink édesanya. Egyik nap munkából hazafele jövet egy gyönyörű lányt láttam meg, akit bántalmaztak, és már a halálán volt. Nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért megharaptam, majd hazavittem. Azt szerettem volna, hogy Edwardnak is legyen egy társa, és ne egyedül éljen. De ez sajnos nem jöhetett létre, ugyanis nem volt vonzalom köztük. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Emmett, akit egy vadászat során hozott haza Rosalie, mert megtámadta egy medve, és már majdnem meghalt. A lány megkért rá, hogy mentsem meg, így hát kétségek közepette ugyan, de megtettem neki amit kért. Itt már azt hittem, hogy teljes a családunk, de ezt is megcáfolta a sors, ugyanis egy nap két idegen vámpír állított be hozzánk és a nő, akit úgy hívnak, hogy Alice közölte velünk, hogy ők mostantól velünk fognak lakni. Így alakult mag a kicsinek nem mondható családunk. Edward egészen eddig egyedül élt pár nélkül, mígnem az egyik barátom családjából nem csatlakozott hozzánk Tanya Denali. Aki most már Edward párja. A gondolataimból egy kopogtatás ébresztett fel.

- Szabad - mondtam nem túl hangosan, de erre nem is nagyon van szükség.

- Apa! Egy perc múlva Aro fog hívni. - mondta Alice, amin egy kicsit meg is lepődtem, hiszen Aro nem nagyon szokott telefonálni nekünk.

- Rendben, megyek. Köszönöm, hogy szóltál – majd elindultam le a nappaliba, ahol természetesen már ott volt mindenki. Ők is kíváncsiak voltak arra, hogy mit szeretne Aro mondani. Amint leértem már csörgött is a telefon.

- Halló. Itt Carlisle Cullen.

- Á, Carlisle drága barátom.

- Üdv Aro miben segíthetek? – kérdeztem udvariasan

- Egy szívességre szeretnélek megkérni téged, vagyis inkább titeket. – mondta, amin egy kicsit meg is lepődtem, és ahogy a családomra néztem, nem vagyok ezzel egyedül.

- És mi lenne az?

- Tudod, az unokahúgomnak szeretnénk tartani egy bált, de ez meglepetés lenne, és hogyha itt marad akkor biztosan megtudná. Amit nem nagyon szeretnénk, éppen ezért arra kérnélek, hogy nem e lehetne ott nálatok a bálig? – Ez igazán meglepett, hiszen nem is tudtam, hogy van unokahúga.
- Ezt meg kell beszélnem a családommal is, ha nem bánod.

- Persze nyugodtan. Akkor  várom a hívásod – mondta, majd letette a telefont. A családom felé néztem, akik mind meglepetten néztek engem.

- Nos, gondolom hallottátok, amit beszéltünk, így nem kell elmondanom újra. – bólintottak. – Akkor szavazunk.

- Esme?

- Szerintem nyugodtan jöhet, tehát igen.

- Rosalie?

- Szerintem nem jó ötlet, hisz mégis csak egy Volturi, de nincs jogom az előtt ítélni, hogy megismernénk, tehát én igennel szavazok. – Rosalie szavazatára senki sem számított. Hiszen ő utálja a Volturit. Csak bólintottam egyet majd Emmett felé fordultam.

- Emmett?

- Én is ugyanarra szavazok, amire Rose bébi. Tehát igen!

- Alice?

- Én nem láttam semmi rosszat, sőt nagyon meg fogjuk kedvelni. Szóval igen.

- Jasper?

- Szerintem nem jó ötlet ideengedni egy Volturit. Az én válaszom nem.

- Rendben.

- Edward?

- Igen

- Tanya?

- Még szép hogy nemmel szavazok. Minek jönne ide egy Volturis? Menjen máshová. – Sohasem kedveltem Tanyat, de mivel Edward párja,  így nem tudtunk mit tenni.

- Én is igennel szavazok. Akkor a szavazatok alapján sajnálom Tanya és Jasper, de az igenek száma többségben van. Hívom is Arot. - Majd a telefont felvéve elkezdtem tárcsázni. Az első csörgésre fel is vette.

- Halló?

- Itt Carlisle! Döntöttünk!

- Igen?  És, hogy döntöttetek? – kérdezte reménykedve.

- Jöhet.

- Rendben akkor este már indulnak is. Ha nem bánod, akkor ott maradna veletek Jane is, tudom, hogy ti nem bántanátok, de jobban örülnénk annak, hogyha ott lenne.

- Persze, nyugodtan itt maradhat.

- Köszönöm Carlisle. És kérlek, nagyon vigyázzatok rá. Igaz, hogy megtudja magát védeni, de ha valami baja esik, akkor én az nem élem túl. - mondta elgyötört hangon.

- Ne aggódj Aro, vigyázunk rá.

- Köszönöm - majd már le is tette a telefont. Visszafordultam a családom felé és én is leültem a kedvesem mellé.

- Úgy hallatszott, hogy nagyon fontos neki az unokahúga. Úgy beszélt róla mintha csak a saját lánya lenne. – szólalt meg kedvesem ezzel megszakítva a beállt csendet.

- Igen. Még sohasem hallottam így beszélni Arot. Ezek után mindenki nagy izgalommal várta őket…

Bella szemszöge:

Repülőn ülve csak azon gondolkodtam, hogy vajon milyenek lehetnek, sokat változtak? Mondjuk ez lehetetlen, hiszen vámpírok. Már nagyon várom, hogy láthassam mindannyiukat, de a legjobban mégis Edwardot várom. Utoljára, amikor találkoztam a Cullen családdal akkor még anyáék éltek és elég kicsi is voltam, de Edwardal már akkor is közel álltunk egymáshoz.

- Bella mindjárt megérkezünk. – Szólt Jane

- Rendben. – Már csak pár óra és láthatom őket. Úgy döntöttem, hogy ameddig nem jönnek rá, hogy ki is vagyok, addig nem szólok nekik. Miután a gép leszállt bérelt kocsi várt ránk a reptéren, amit Aro intézett el nekünk. Én vezettem, bár Felixel volt egy kis vitánk, mert ő szertett volna, de ebből is én jöttem ki jól. 240-el száguldottam Forks felé. Egyszerűen imádtam a gyorsaságot. Egy óra autókázás után letértem a főútról egy kis mellékútra, majd azon haladtam egyenesen tovább. A távolból már lehetett látni a ház fényeit, majd ahogy egyre közeledtünk elkezdett kirajzolódni a ház alakja. Semmit sem változott.

- Ez lenne az? – Kérdezte meglepetten Jane

- Igen – Felelem, majd leparkoltam a ház előtt.  Ahogy leállítottam már szálltunk is ki. Mindannyian csak csodáltuk a házat. Mindaddig, míg el nem indultam az ajtó felé, persze a többiek követtek. Bekopogtam az ajtón, ami már nyílt is. Egy magas, középkorú, szőke hajú férfi állt ott, azaz Carlisle.

- Üdv. Fáradjanak beljebb. – Mondta tisztelettel Carlisle, majd szélesre tárta előttünk az ajtót. Először Felix lépett be, de nem azért, mert udvariatlan, hanem azért hogyha valami veszély várna rám, akkor meg tudjon védeni. Aro néha már túlságosan is véd. Ahogy beléptem a világ leggyönyörűbb szempárját láttam meg…