hétfő

27. Fejezet.

Sziasztok! Igaz egy kicsi késéssel meghoztam a fejezetet. Remélem hogy jó lett ez a fejezet és tetszeni fog nektek. Ez most rövidebb lett a szokottnál de remélem azért tetszik. Sajnos ezen a héten még tanulnom kell de utána hosszú fejezetek lesznek. Köszönöm Lexynek és Atinak a komit. Kicsit elszomorodtam hogy csak ketten írtak és nem értem hogy miért. Talán rossz lett a fejezet? Ha igen akkor azt is írjátok meg mert úgy tudok javítani. Na mindegy remélem, hogy egy kicsit több komit kapok.
Puszi
Beky




27. Fejezet

Már az autóban ültünk és az árvaház felé tartottunk, amikor hirtelen megszólaltam. 

- Alice nagyon haragszik rám? – kérdésem meglephette mivel értetlen arccal pillantott rám. 

- Bella, Alice nem haragszik csupán nem érti mi történt és pontosan miért vagy ennyit velem. Néha már éreztem az érzelmei között a féltékenységet és olyankor mindig mosolyoghatnékom támadt.

- Akkor amint hazaérnek beszélek vele. Ha az kell hozzá, hogy ne rontsam el az életetek, akkor elmondom neki, amit neked is – néztem ki az ablakon a mondatom végén. 

- Bella erre semmi szükség, megoldom én egyedül is, hidd el, nagyfiú vagyok már – mondata mire csak felnevettem.

- Azt látom –azonban akkor sem fogom feladni. Amit tönkreteszek helyre is hozom. Az árvaházhoz érve már ott állt egy fekete autó, amiben a kicsik szülei voltak. Legalábbis nemsokára a szüleik. Kiszálltunk az autóból és rögtön feléjük vettem az irányt. 

- Jó napot. 

- Jó napot Bella.

- Sajnálom, hogy késtünk – szabadkoztam rögtön.

- Ugyan nem késtetek, mi jöttünk előbb.

- Nos, akkor mehetünk, ha akarják. A kicsik már biztos, hogy nagyon várják önöket. 

- Rendben. Már én is nagyon várom, hogy hazavihessük őket – mondta lelkesen. Jasper a férfivel kezdett el beszélgetni, míg én Susannal. 

- Olyan izgatott vagyok. Tudod már nagyon vágytam a gyerekekre. És amikor a baleset történt akkor úgy éreztem, hogy ezt már nem kaphatom meg, de neked hála újra részem lehet az anyaságban – nézett rám – már rég berendeztük a szobájukat. Remélem, hogy tetszeni fog nekik.

- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog – mondtam, de már oda is értünk az ajtóhoz. Minden nagyon jó volt. A kicsik boldogan mosolyogtak, amikor meglátták az új szüleiket és ez viszont is így volt. Jasperrel együtt mosolyogva figyeltük, ahogy egy új család jött létre.

 Elkezdődött nekik egy új közös élet számukra és nagyon remélem, hogy jól sikerül az életük és egy ilyen tragédia után végre boldog életük lesz. Elköszöntük tőlük, majd Jasperrel együtt beültem a kocsiba és hazafelé indultunk. Telefonomat elővettem a zsebemből majd egy sms-t írtam Alicenek. Amint azzal végeztem Edward jött.  

- Mi ez a nagy érdeklődés a telefonod iránt? – Nézett rám Jasper mosolyogva – még sosem láttalak ennyit a telefonnal a kezedben. 

- Néha ezt is kell csinálni – mosolyogtam vissza. Hamar haza értünk, amit nem is csodálok. Jasper talán a második ember (Edward után) aki imádja a száguldozást, habár ez nálunk vámpíroknál nem is olyan ritka. A fiúk már otthon voltak, és ahogy hallom nagyon is vidámak. 

- Ahogy hallom jó sikerült a vadászat – néztem végig rajtuk. 

- De még mennyire. Látnotok kellet volna, ahogy Ien megpróbált egy nyulat becserkészni – röhögött Emmett. 

- Csak nem egy újabb fogadás? - Kérdeztem felvont szemöldökkel mosollyal az arcomon. 

- Hát igazából ez egy olyan „úgy sem mered megtenni” dolog volt. A fogadásnak nem volt tétje. – mondta Ian. – Meglepődnétek, ha megkóstolnátok, hogy milyen finom a nyuszi vére. 

- Akkor egyél sokat – mondta Dave 

- Meghagyjuk neked – nevetett fel Williem. 

 - Köszi – nagyon kedvesek vagytok – mondta Ian. Inkább hagytam őket had beszéljék meg. Edwardra néztem, aki csak bólintott. Gondolatban elmondtam neki mindent, majd kezdetét vette a tervem. 

- Jasper eljössz velem vadászni? – néztem rá kérdőn és most nagyon reméltem, hogy igent mond. Csak mosolyogva bólintott majd elindultunk. Mostantól nem fogok mindig a nyakán lógni. Nem lehetek, mindig vele, hisz van saját élete, amibe én nem lehetek folyton benne. Mostantól mindig csak Edwardra fogok koncentrálni. Hisz már csak két napom van. Két nap alatt kell bepótolnom azt, amit embere sokasága egy életen próbál.

 Lassan mentünk és már nagyon bent jártunk az erdőben és a nap is lement már így nagyon sötét volt persze ez nekünk meg sem kottyant. Már majdnem ott voltunk a tervem helyszínénél, amikor megszólaltam. 

- Tudom, hogy nem szereted, ha beleszólnak a dolgaidba, de jóvá kell tennem az, amit elrontottam. Nagyon sajnálom, hogy folyton rád akaszkodtam. Ne, had folytassam – szóltam rá hisz tudtam, hogy mit szeretne mondani – Te vagy az, aki már mindent tud rólam és azért a sok mindenért, amit segítettél nagyon hálás vagyok csak sajnos az a te károdra ment. Remélem, hogy jól fogjátok magatokat érezni – mondtam majd kiléptünk a rétre, ami gyönyörű lett, mint ahogy szerettem volna. 

Gyertyák voltak elhelyezve mindenhol és a rét közepén egy kis sátor volt. A rét túloldalán pedig ott állt Edward és Alice. Alice szemén kendő volt és blokkoltam a kepeségét is így teljes meglepetés lesz ez számára. Hallottam, ahogy bosszankodik azért, hogy semmit nem lát. Bólintottam Edwardnak, hogy engedje el, majd már ott sem voltunk.

 Kicsit távolabb álltunk meg és figyeltük, ahogy Jasper leveszi, Alice szeméről a kendőt majd meglepetten körülnéz és boldogan megcsókolja Jaspert. Lelkem egy kis része boldog lett. Legalább egy dolgot, amit elrontottam. Edwardra néztem és ő is felém fordította fejét. Mélyen a szemeibe néztem.

- Köszönöm és szeretlek. 

- Szívesen és én is szeretlek – csókolt meg és én boldogan viszonoztam édes csókját.

14 megjegyzés:

  1. ez nagyon cuki volt , alig várom a folytatást
    szupi volt ez a rész
    pusszancs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Köszi a komit. Reméltem, hogy jó lesz :) Amint a kezemben van az érettségim a következő dolog az lesz hogy elkezdek írni és akkor hozom is a fejezetet. :D
      Puszi :)
      Beky

      Törlés
  2. Szia!
    Ez a feji is jó lett!
    Már csak két nap?? :(
    Valahogy rákell venni Bellát hogy maradjon!!
    Várom a kövit!
    Orsy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Köszönöm a komit. :)Igen már csak két nap. Hát meglátjuk, hogy hogyan sikerül ez majd nekik :)
      Puszi

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon jó lett a fejezet. Gyorsan eltelt az idő amíg Cullenékkel volt. Kíváncsi vagyok mi lesz Edwardékkal.

    Nóci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Köszönöm és örülök, hogy tetszett. Igen gyorsan eltelt, de még nem kell félnie senkinek a történetnek itt még nem lesz vége sok mindent tervezek még. :) Köszönöm a komit :)
      Puszi

      Törlés
  4. Szia mia :)
    Kicsit rövid volt a feji sajnáltam mert már alig vártam a folytatást :) de tanulni kell és majd kárpótolsz minket :) ez végülis egy aranyos rész volt biztos most jönnek majd az izgalmak :) puszika Sziszy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa :)
      Sajnálom, de most csak ennyit sikerült írnom viszont tényleg kárpótolni foglak érte majd titeket megígérem. :) Ahogy mondod most fognak majd jönni a történet fő dolgai amit már én is nagyon várok :)
      Puszika :D

      Törlés
  5. Szia Beky!
    Júj de ari volt Bellától, hogy így meglepte Alicékat. Kedves gesztus.
    Örülök, hogy végül a két kisgyerek jó szülőkhöz került, és, hogy boldogan nőhetnek fel.
    Két nap? Beky! Mond, hogy a többiek maradásra tudják még bírni! Még olvasgatnám ezt az együtt vagyunk meg nem is dolgot. :D
    Már alig várom a kövit. De tudom, hogy a tanulás most fontosabb.
    Puszi: Lexy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa Lexy
      Igen szerintem is az volt. A két kisgyereknek is kijárt a boldogság :)
      Igen már csak két nap. Azt majd meglátjuk hogy hogyan sikerül nekik Bellát maradásra bírni. Annyit mondhatok hogy egy kicsit még élvezheted ezt a se veled se nélküled sztorit. Viszont van egy olyan hírem hogy lassan elérkezünk ahhoz a ponthoz ahol kiderül hogy Bella Edwardal marad e együtt vagy sem. :)
      Nemsokára hozom. És igen a tanulás fontos. Te meg már csak tudod. Te unszolsz mindig. :) :)
      Puszi. :)

      Törlés
  6. Várunk mi az érettségihez egy kalappal :) nem olyan nehéz az :D nekem is ment :D :P de drukkolok :) :*

    VálaszTörlés
  7. Hali!
    :)Hjaaaj :D Nagyon kilátástalan itt minden egyszerűen na :D Imádom a történeted tényleg de kicsit beárnyékolja a fejezeteket ez a kétségbeesés hogy mi lesz?:D Nah mind1 A kicsiknek végre lehet eg boldog családjuk ahol szeretetben fognak felcseperedni ez nagyon jó:) Bella jó kis meglepit talált ki Alicéknek :) Köszi kíváncsian várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Köszönöm hogy írtál komit :)
      Nemsokára eltűnik ez a kétségbeesett érzés. Biztos lehetsz benne. Ugyanis pár fejezet múlva kiderül hogy pontosan mi lesz. Bella marad Edwardékkal vagy megy. De az is lehet hogy egyik sem!!?? Nemsokára kiderül :D
      Nem sokára hozom a következő részt:)
      Puszi

      Törlés