17. Fejezet

Sziasztok! Ismét megjöttem egy következő fejezettel.

Kérlek írjatok komikat.
Jó olvasást!

Puszi Beky

 

17. Fejezet.

Jó volt, sőt az a szó, hogy jó, nem elég kifejező ahhoz, amit éreztem Edward karjaiban.

Szorosan tartott, én meg próbáltam még közelebb bújni hozzá.

Felnéztem Edwardra, aki pont abban a pillanatban nézett le rám, majd megajándékozott azzal a csábos mosollyal, amitől még a szívem is kihagy egy ütemet, majd belépett velem a házba.

-          Valami baj történt? – kérdezte rögtön Rosalie, amint beléptünk. Láttam, hogy mindenki aggódva és egyben kíváncsian néz ránk.

-          Mi történt? - kérdezte rögtön Carlisle.

-          Nincs semmi baj és minden a legnagyobb rendben ment. Edward, kérlek tegyél le.

-          Nem neked most feküdnöd kell, fel is viszlek a szobádba – mondta majd már el is indult volna, de közbeszóltam.

-          Nem szeretnék egyedül lenni a szobába, esetleg nem maradhatnék itt lent? - néztem rá kiskutya szemekkel.

-          Persze drágám, nyugodtan maradj lent – mondta Esme kedvesen, majd Edward letett a kanapéra.

„A te karjaidba jobb volt lenni.” – néztem az arcát, hogy mit reagál és megérte, olyan aranyosan rám mosolygott.

„Szívesen lennék a kanapé helyében” – üzente vissza, annyira aranyos.

-          Bella mondtam, hogy ne terheld túl magad. – Jött ide Carlisle. – Adok neked fájdalomcsillapítót – mondta majd már el is ment.

-          Na, hogy sikerült? – kérdezte kíváncsian Alice. Szegénynek biztos rossz lehet, hogy van, amit nem lát.

-          Jól ment, mindenki nagyon kedves volt, főleg Lili. Olyan aranyos, egyszer meg kell ismerkednetek. – mondtam mosolyogva. A farkasok biztos, hogy majd megengedik. Velük kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy nagyon jóba leszünk.

-          Nagyon szívesen megismerném biztosan aranyos. –  Mondta Esme.

-          Igen az. –  Tanya-ra pillantottam, aki csak gúnyosan nézett rám. Támadt egy ötletem, így a pajzsom alá vettem és belehallgattam a gondolataiba. Edward éppen kiment a konyhába.

-           

„ Én kinyírom ezt a nőt, ha még egyszer így néz az én Edymre. Semmi joga nincs hozzá. Edy mostanában meg már nem, hogy lefeküdni, de még megcsókolni sem akar. Ez mind annak a nőszemélynek a hibája.”

 Igencsak felhúztak Tanya gondolatai, de ugyanakkor az a tény, hogy Edward egyre kevesebbet nyúl hozzá boldogsággal töltött el.

-          Bella - szakított ki a gondolataimból Jane, aki idejött hozzám. – Beszéltem Aroékkal. – Mondta, amire rögtön minden figyelmemet neki szenteltem.

-          Mit mondott? Visszafordultak? – kérdezte.

-          Igen vissza. De azt mondta, hogy ezen túl mindig veled kell lennem.

-           Valahogy sejtettem, hogy ez lesz.

-          De még így is ez a jobbik megoldás. Ide akarta Demetrit és Felixet küldeni, hogy vigyázzanak rád. – Ezért nagyon hálás lehetek egész életemben Janenek. Ő mindig mindent meg tud oldani. Olyan nekem mintha a kishúgom lenne.

-          Köszönöm - öleltem meg.

-          Ugyan nincs mit, tudod, hogy érted bármit megtennék. – Mosolyodott el és ez valóban így is volt

-          És én is érted. - Majd megöleltem.

Alice szemei hirtelen elhomályosultak és rögtön tudtam, ahogy mindenki más, hogy látomása van. Jasper azonnal odament hozzá és megfogta a kezét.

-          Drágám mit látsz? - kérdezte, de szemeit mindvégig Alicen tartotta. Jasper igazán és mélyen szerette Alicet, náluk nem a testiség volt a fontos, mint Emmettnél és Rosalienál, akik persze szerették egymást nagyon is, de voltak, amik igen csak fontosnak bizonyultak.

Jasper és Alice képes akár egy hétig is csak feküdni az ágyon és egymást nézni. Bármit megtettek volna a másikért csakhogy az boldog legyen. Épp úgy, ahogy az itt jelenlévő párok mindegyike is. Habár Tanya nem hiszem, hogy ebbe beletartozna.

Alice nem válaszolt, hanem helyette kitisztult a szeme, majd boldogan felugrott.

-          Leárazás van a Guccinál. – mondta és ebből már mindenki tudta, hogy mi lesz.

-          Megyünk vásárolni. – mondta boldogan és szájáról levakarhatatlan volt a vigyor.

-          Jó szórakozást csajok. – Mondta Emm teli szájjal vigyorogva, majd leült az egyik fotelba a távirányítót fogva és bekapcsolt a TV-t.

-          Nem nem! – mondta Alice miközben kikapta Emm kezéből a távirányítót. –  A fiúk is jönnek. Mindenki. – Szerintem ma ez a szó volt az, amit mindenki utált. Az Alicel való vásárlás az nem olyan rövid elfoglaltság.

-          Még Esme, Carmen, Carlisle és Eleazar is jön. – mondta vigyorogva a pöttöm Duracell nyuszi. –  Természetesen nagy sajnálatomra Bella nem jön. Neki most pihennie kell, de legközelebb bepótoljuk a mostanit –  kacsintott rám amitől igen csak megnyugodtam.

-          „ Alice nem tudnád valahogy elintézni, hogy Edward itt maradjon velem?” – kértem tőle

-          „ De elintézem nyugi” Kacsintott rám.

-          Na, akkor mindenki a kocsikba és Edward te külön kocsival gyere, mert el kellene nekem intézned valamit. – Edward értetlenül nézett rá, de valószínűleg kiolvasta Alice tervét, mert rám nézett és elmosolyodott.

-          Na, akkor indulás – utasított mindenkit Alice.

-          Valakinek nem kellene itt maradnia Bellával? – nézett rám aggódóan Esme.

-          Nem kell Esme, tudok én magamra vigyázni. – mondtam, de nem úgy tűnt, mint aki megnyugszik ettől a ténytől.

-          Szerintem jobb lenne, hogyha valaki itt maradna vele.

-          Én szívesen vállalom ezt a feladatot – mondta lelkesen Emm.

-          Nem Emm, nem marad itthon senki és nyomás. – mondta Alice majd már itt sem voltak.

Csendben néztem az ajtót várva, hogy Edward visszajöjjön.

Talán már egy jó negyed órája bámultam az ajtót, amikor végre meghallottam bekanyarodni egy kocsit az útra.

A kocsi nagyon gyorsan jött és tudtam, hogy ez nem lehet más csak Edward. A kocsi lefékezett a ház előtt, és talán nem telt el egy másodperc, de Edward már előttem volt.

Boldogan és csillogó szemekkel nézett rám és én is ugyanígy rá.

-          Tudod ez egy nagyon gonosz és rafinált ötlet volt ám, emellett hálás is vagyok, amiért az unalmas vásárlás helyett inkább veled lehetek. – Mondta, majd a karjaiba kapott és emberi tempóban indult meg felfelé a lépcsőn.

-          Nem kell vinned. Tudok én egyedül is menni – néztem azokba a csodálatos szemekbe.

-          De én szeretnélek vinni.

-          Akkor miért nem mész vámpír gyorsasággal? – néztem rá kíváncsian.

-          Azért mert addig is, amíg felérek, a karjaimban tarthatlak.

-          De ha felértünk, akkor is ott tarthatsz. – néztem rá csábosan, de nem sietett, hanem szép lassan felvitt majd letett az ágyra mindezt persze óvatosan.

-           Amint letett odafeküdt mellém. Óvatosan nehogy bármi is legyen a mellkasára tettem a fejem. Ő elkezdte simogatni.

Olyan jó volt így. Most nem volt senki és semmi, ami közénk és e közé a pillanat közé állhatott volna.

-          Olyan jó így – mondtuk mindketten egyszerre. Ezen elkezdünk nevetni, mert Edward nem látja a gondolataimat, de olyan volt mintha mégis tudná.

-          Igen, ez most így tényleg jó. – néztem fel rá. Szememet nem tudtam levenni az ajkairól

Melyek szinte hívogattak, majd hirtelen elkezdtek közeledni és az enyéimre tapadtak.

Edward ajkai édesek voltak, mint a méz és én mohón kezdtem el falni őket.

Valahogy most minden szépnek és gondtalannak tűnt. Talán egy percig még el is hittem, hogy van arra remény, hogy én örökre velük maradhatok.

Azonban egy vérpezsdítő és szenvedélyes csók mindent kiűzött az elmémből és nem tudtam másra figyelni, csak Edwardra és az ajkaira.

 Nyelvével végigsimított ajkaimon bebocsátást kérve, amit én boldogan megadtam.