szombat

28. Fejezet


 Sziasztok. Sajnálom hogy ilyen soká hoztam, de siettem ahogy csak tudtam. Végre leérettségiztem így most már semmi akadálya annak hogy tudjak folyamatosan írni. Nagyon szépen köszönöm Timinek, Orsy-nak, Noci-nak, Sziszy-nek, Lexy-nek és Ati-nak a komikat. Valamint köszönöm a pipákat is. A másik két blogomra is hamarosan hozom a fejezeteket azokat is már elkezdtem írni és sietek vele. Nagyon hálás lennék ha írnátok ehhez is komit. Higgyétek el rengeteget segít a szöveg alakulásában :) Mert lassan elérkezünk egy nagy döntéshez amin nagyon sok minden múlik de legfőképpen két ember boldogsága.
Puszi
Beky



28. Fejezet.

Boldogan ballagtam Edward mellet emberi tempóban, belé karolva. Olyan nyugodt és békés volt az egész. Teljesen hétköznapi. Mintha nem is vámpírok lennénk, hanem emberek.

- Min gondolkozol? – Szólalt meg Edward halkan. Hangja nyugodt volt, akárcsak a körülöttünk lévő fák. Mintha az erdő is tudta volna, hogy semmi veszély nincs benne, mely bárkit bánthatna. 

- Azon, hogy milyen hétköznapi és nyugodt minden. Mintha nem is vámpírok lennénk – osztottam meg vele, ami gondolataimban is jelen volt. Valószínűleg már megszokta, hogy nem hallja gondolataimat, ami néha felemelő számomra. Nem azért, mert titkolok előle valamit, hanem csupán csak ezért, mért én is nő vagyok és nekünk kell, hogy a gondolataink szabadon szállhassanak anélkül, hogy azt bárki is láthatná. 

- Milyen jó lenne, hogyha te is csak egyszerű ember lennél – mosolyodtam el halványan. 

- És te is. Én minden nap mennék dolgozni – mosolygott. 

- Igen. Reggel felkelnénk, én csinálnák neked reggelit – mondtam miközben szemem előtt láttam ez egészet. 

- Nekem és a kislányunknak – mondta miközben hátamon végigsimított, majd szorosabban ölelt magához. Egy percre lesokkoltam, hisz milyen szép kislány lenne, biztosan sok mindent örökölne az apukájától. Pajzsomat Edwardra is kiterjesztettem, hogy ő is láthassa gondolataimat. Léptei lelassultak, majd teljesen megállt engem is megállásra kényszerítve. 

- Tudod az én szemeim zöldek voltak emberkoromban. Nem hiszem, hogy ha emberek lennénk, akkor aranybarna szemei lennének – kuncogott fel ezen az apró tévedésemen. Kijavítottam és tovább néztem a képzeletembe elénk táruló képet. Edward a kislányunk mellet ült és éppen palacsintát ettek, amit én sütöttem. 

- Miután pedig reggeliztünk, elvisszük a kislányunkat az oviba és megyünk dolgozni. Mint egy átlagos napon. És ez így menne minden nap. Elmennénk nyaralni és mindannyian boldogok, lennénk  – Edward minden egyes mondatát beleszőttem a képekbe. 

- Születne még egy gyerekünk – vetettem fel.

- Vagy még egy tucat – mondta, majd mindketten felnevettünk. 

- És lenne sok unokánk.

- És boldogan öregedhetnénk meg a családunk mellett – tette még hozza. A mosoly nem hervadt le arcomról, hisz ez egy csodálatos élet, csak nem a mi számunkra. Nekünk nem ez a sorsunk, ez valaki másé és nem is bánom. Ugyan jó volt egy kicsit beletekinteni abba milyen is lehetett volna az életünk, ha emberként ismerkedünk meg. 

- Nekem is ez a véleményem. És ami valós az nem más, mint az hogy szeretlek – csókolt meg lágyan. Boldogan viszonoztam. Visszahúztam a pajzsom így már nem tudta a gondolataimat figyelni. 

- Hé... Igazán hagyhattad volna még, hogy olvassak a gondolataidat. Olyan ritkán engeded meg – nézett rám kiskutya szemekkel. 

- Sajnálom da ma nincs gyereknap. Hidd el, eljön az a pillanat, amikor engedem, hogy olvasd a gondolataimat – kacsintottam rá, majd elindultam, de nem igazán jutottam mesze, mert két kar fonódott a derekamra. Edward visszarántott magához, majd már a földön kötöttünk ki hangosan nevetve. 
Edward alattam volt én pedig rajta feküdtem. Szemébe néztem és csak mérhetetlen nagy vágyat láttam ott. Ajkaimmal azonnal az övéit kezdtem el ostromolni. Semmi lágyság vagy gyengédség nem volt a csókunkban. Már csak pár napom van, amit ki szeretnék használni. Kezeim ismét pólója alá csúsztak ma már másodjára. Vágytam rá nagyon is. A csókjaira, az érintésére és arra, hogy együtt legyünk. Vadul téptem ajkait, de egyszer csak eltolt magától, majd felült így én az ölében voltam vele szemben. Értetlenül néztem fekete szemeiben, amikben szintén csak a vágy tükröződött vissza.

 Igaz talán nem ez a legjobb hely arra, hogy vele legyek. De az nem számít, hogy hol. Az a lényeg hogy együtt legyünk, hisz mindennél jobban szeretjük egymást. Erre a gondolatra el is pirultam, mire Edward szemeiben a vágy mellett megjelent a kíváncsiság is. Fejemet lehajtottam és a pólója alját kezdtem el babrálni. Vágytam Edwardra nagyon is, még ha tudom, hogy nem is szabad akkor is meg fogom tenni.  Ő életem szerelme és rajta kívül nem lennék képes mást szeretni. Ismét bátorságot merítettem, majd fejemet felemelve néztem szemeibe.

- Mi a baj? – Kérdezte kedvesen miközben megfogta az államat, hogy még véletlenül se tudjak másfelé nézni. 

- Te nem akarsz engem? - Kérdeztem félénken szemébe nézve. Edward először megdöbbent, majd szemei ellágyultak és szája mosolyra húzódott. Nem értem mi olyan vicces ebben. 

- Kis butus. Már miért ne akarnálak. Ha tudnád mennyire is…- mondta, de az utolsó mondatot mintha csak magának szánta volna. – De nem ez a legalkalmasabb időpont és nem szeretném, ha mindent csak úgy elsietnél. Habár már csak két napunk van, szeretném annak minden egyes percét kiélvezni. Hidd el két nap is tűnhet soknak. Az is igaz, hogy belőled egy élet is kevés – mosolyodott el féloldalasan – Bella, Te nagyon különleges vagy. Főleg nekem és szeretném, hogy az, amikor együtt leszünk, különleges legyen, amire mindig emlékszel majd – hangján érződőt hogy egy cseppet zavarban van. Közelebb hajoltam hozzá, majd egy puszit nyomtam ajkaira. 

- Szeretlek – suttogtam édes ajkai közé. 

- Én is szeretlek téged. 

- Ugye ezt a két napot együtt fogjuk tölteni? – néztem rá kérdőn és szinte biztos voltam a válaszban.
- Hát persze – válaszolta mégis valami furcsa volt benne, ahogy kimondta. 

Edward szemszöge:

Nem is tudom, hogy mégis hogyan gondolhatja, hogy nem akarom őt. Bella egy gyönyörű nő, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Ez a két nap nagyon gyorsan elfog telni, még annak ellenére is, hogy mást mondtam Bellának. Belőle nem elég két nap. Rá kell vennem valahogy, hogy itt maradjon. Tisztában vagyok azzal, hogy el kell mennie hiszen Aro ünnepséget szervezett Bellának, amin mi is ott leszünk, de vissza kell velünk jönnie. 

Tanya már nem jelent többet barátnál. Egy vámpír csak egyszer választ párt és én most megtaláltam az enyémet. Az utóbbi pár napban már valahogy Tanya sem úgy viszonyul hozzám, mint eddig. Valahogy soha sincs otthon és már nem is annyira érdekli az, hogy pontosan merre is vagyok. Néha még rákérdez, de különösebben nem érdekli. Megváltozott nagyon. 

Mikor Bella megkérdezte, hogy ezt a maradék két napot együtt fogjuk e tölteni nem akartam hazudni, de muszáj volt, csak így vállhat be a tervünk. De félek, mert ha mégsem válik be a terv, akkor elvesztegettem egy napot nélküle. Olyan felszabadító érzés volt Bellával az ölemben csak ülni és beszélgetni. Nem törődve a családjainkkal vagy a gondjainkkal és az, amit Bella mutatott olyan csodálatos volt.

 Milyen más lenne, ha csak egyszerű emberek lennénk és nem pedig vámpírok, akiknek minden egyes percben küzdeniük kell a vérszomj ellen. Bárcsak megvalósulhatna az, amit Bella gondolataiban láttam. Ha lehetne gyerekünk. Ha lehetne egy boldog családunk. Azonban annak ellenére sem vagyok boldogtalan, hogy ez mind nem adatott meg nekünk. Van egy nagy családunk, akik szeretik egymást.

 Számomra mégis a legnagyobb boldogságot az jelentené, ha Bella velem maradna. Mert ha ő nincs mellettem csupán csak fél vagyok ahhoz, hogy egész legyek Ő is kell.
Két napon múlik egy egész élet. Minden azon múlik, hogy Bella hogy dönt. A szerelmet választja vagy a családját. A szív és az ész harca ez. 
 
Nézem csodás hold világította arcát és nem tudom, hogy hogyan fog dönteni. Remélem, hogy velem marad, de sajnos a jövőt nem látom és most Alice sem tudja megmondani mi, lesz. Próbáltam már elképzelni vajon milyen is lesz az, ha velem marad és milyen az, ha nem, de egyik sem ment. Egyik lehetőség mérhetetlenül nagy boldogságot hozhatna a másik pedig nagy fájdalmat. Azonban jobb lesz, ha a jelenre gondolok, és tényleg kiélvezek minden egyes pillanatot, amit csak vele tölthetek. Mert szeretem.

Jane szemszöge: 

Habár a szerelmet még nem éreztem, milyen is valójában, látni már volt lehetőségem. De a kettő mégsem hasonlítható össze. Ismerem Bellát és szeretem is, Ő már az én testvérem, még ha valójában nem is az. Nem a vérünk dönti el azt, hogy testvérek vagyunk e vagy sem, hanem az hogy szettjük egymást. Olyan lelke van, amit mindenki megirigyelne. Kijár neki a boldogság. 

Másokkal törődik maga helyett, ami nem jó. Éppen ezért fogunk Edwardnak segíteni abban, hogy rá tudja venni a maradásra. Ők azok, akik igazán összeillenek. Nem számítottam rá hogy talán ez az a család, aki vissza tudja Bella szívébe hozni azt a melegséget, amit egy család adhat. Talán egy kicsit fáj, hogy ezt Volterrában mi nem adhattuk meg neki, de nem bánom, hogy legalább itt megtalálta, amit ott nem sikerült. 

Szobám ablakán néztem ki, mint általában oly sokszor. Ennek is köszönhetem, hogy olyan titkot tudok, ami sok mindent megváltoztat, de még nem jött el az ideje, hogy mások is megtudják. Kopogásra lettem figyelmes, gyorsan oda mentem az ajtóhoz, majd már ki is nyitottam azt. 

Az ajtóban ott állt mindenki, aki tudott a tervről, ami elég sok vámpírt jelentett. Körülbelül a család felét azonban Alice és Jasper nem volt itt a Bella által szervezett meglepetés miatt. Mind észrevettük, hogy Bella változott. Valami történt, ami miatt sok időt töltött Jasperrel. Mindenki úgy tudta, hogy Bella az egyik nap kiakadt a szülei miatt és Jasper képességére volt szüksége, hogy le tudjon higgadni. De nekem valami mégis furcsa volt. Valami nem stimmelt, de erre nem tudtam rájönn
i.
- Minden rendben van akkor. Holnap kezdődik minden. Tudjátok, hogy mit kell tennetek – mondtam, hisz mindenki tudta, hogy mi a dolga. 

- Naná, a kiscsajszi, el sem akar majd menni innen – mondta Emmett a már megszokott szöveget. Talán ő az egyetlen vámpír, aki nemcsak hogy külsőleg nem változik, de belül sem. 

- Remélem, hogy tényleg beválik a tervünk – néztem a többiekre. Esme reménykedve nézett és a szemeiben ott volt az anyai reménység, hogy a fia végre tényleg boldog lehet majd. Carlisle akit Esme avatott be szintén azokkal az érzésekkel, melyekkel Esme ült itt közöttünk. Emmett habár viccelődött szemei komolyságot tükröztek. Ő is ugyanúgy reménykedett, ahogy mi is.

 Szerette mindkettőjüket hisz Edward volt az, akivel mindig is eltudott szórakozni, és Bellát is már a húgának tekintette. Rosalie, aki Emmett ölében ült messze révedő tekintettel nézett maga elé. Gondolatban valahol egész máshol járt, mégis amikor a tervről volt szó teljes egészében támogatta Edwardot. Számára is fontos Bella és az ő boldogsága. Sok mindent hallottam Rosalie Hale-ről mégis örömmel vettem észre hogy azok, amiket hallottam hamisnak bizonyultak. A mindig rideg és hiú vámpír, akit csak a saját boldogsága érdekel teljesen más. 

Az ő szíve sem fagyott teljesen. Látja az igaz szerelmet és a családja boldogsága számára a második legfontosabb dolog az életben. Tisztem, és ha mondhatok, ilyet talán még szeretem, is mintha csak a nővérem lenne. Kate az egyetlen a három Danelli lány közül, akit kedvelek, és akit kedvelni lehet hisz ő mindig mások érdekét nézi és bármiben segítene Edwardnak még annak ellenére is, hogy Edward a testvérével járt. És végül Williem, akit nem tudunk, hogy honnan is tudta meg pontosan azt, ami Bella és Edward között zajlik, de ő is szeretett volna nekünk segíteni. 

Arcán ugyan az tükröződött, mint a többiekén. A remény hogy Edwardnak a segítségünkkel sikerül meggyőznie Bellát. Mindannyian tudjuk, hogy egymás nélkül ők nem létezhetnek, nem lehetnek boldogok. Két fél csak úgy egész, ha egymás mellet vannak, mert csak úgy tudnak működni. 

Bella szemszöge:

Reggel egy kicsit kómásan keltem fel az ágyból. Már rég nem aludtam ilyen jót. A tegnap este, amit Edwarddal töltöttem nagyon jó volt. Mosolyt csalt az arcomra a tegnap este történtek. Olyan jó volt felszabadultnak lenni. Annyira szeretem őt. 

Lassan felkeltem, majd a fürdőszoba elé mentem. Ma minden olyan szép és csodálatos. Mivel ma szombat van, ezért iskolába sem kell mennem, ez a tény pedig valahogy még vidámabbá tette a napomat. A reggeli teendőim után a gardróbba mentem és kiválasztottam a ruhámat. Egy szürke csőnadrágot egy hozzá illő szürke trikót vettem fel. 

A cipő most egy magas sarkú lett. Amint felöltöztem hajamat kifésültem és kiengedve hagytam. Egy kevés sminket tettem fel majd már mentem is le a nappaliba. Nagy meglepetésemre mindenki ott volt. A hangulat cseppet sem volt nyomott. Mindenki vidáman beszélgetett, sakkozott, és nevetgélt. 

- Jó reggelt – köszöntem vidáman. Felém fordultak, majd mosolyogva köszöntek nekem.
 
- Gyere kicsim, készítettem reggelit – nézet ki.

- Rendben, megyek – válaszoltam, majd már el is indultam felé. Edwardot kerestem a tekintetemmel és meg is találtam. Ő is engem nézett. Rámosolyogtam és ő viszonozta is. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy megcsókolhassam, de sajnos nem mehettem. Így inkább gyorsan bementem a konyhába. Esme palacsintát készített nekem, ami valami fantasztikus lett.

 Gyorsan megettem, majd miután megköszöntem már mentem is ki a nappaliba. Épphogy kiértem, amikor valaki nekem csapódott és a földön kötöttem ki. Sejtettem, hogy ez nem jól fog elsülni.
Kábultan néztem fel az illetőre ki rajtam feküdt és szorosan ölelt. A tettes nem más volt, mint Alice.

- Jaj Bella köszönöm, köszönöm, köszönöm – szorongatott. 

- Nincs mit meg köszönnöd - öleltem vissza én is szorosan barátnőmet. Jó volt őt boldognak látni. 

- Kicsi a rakás – hallottam meg Emmett hangját. Már vártam, hogy ránk ugorjon, amikor egy nagy csattanás hangzott fel. 

- Hé cica, ezt most miért kellett? – Kérdezte felháborodva Emmett. Alice leszállt rólam és felsegített, majd egyszerre néztünk a felháborodott Emmetre. 

- Azért mert te minden pillanatot el tudsz rontani a gyerekes viselkedéseddel – mordult rá Rosalie. Vámpír sebességgel Emmet mellet termettem majd átkaroltam a derekát, már amennyire tudtam és Rosalire néztem.

- Ugyan ne bántsd – vettem védelmembe melák bátyámat és már láttam is magam előtt azt a nagy vigyort, ami elterült az arcán.

- Na végre, hogy valaki mellém áll – mondta Emm vigyorogva, kihúzva magát.
- Tudjuk milyen gyerekes, ahogy azt is, hogy már nem fog változni – fejeztem be az elkezdett mondatot, mire a többiek csak elkezdtek nevetni.

- Hé hugi, már te is ellenem vagy? – Nézett rám kérdőn.

- Én? Dehogy is, csak az igazat mondom – mosolyogtam rá. 

- Köszönöm szépen – hangja sértődött volt, majd már nem is állt mellettem csak azt hallottuk, ahogyan hangosan becsapódik a szobaajtó. 

- Megyek, kiengesztelem ezt a nagy medvét – mondta Rosalie, majd már itt sem volt. Lassan oda mentem a kanapéra, majd leültem Will mellé. Nem sok tervem volt mára, csupán csak egy, de ez az egész napomat elfoglalta és ez nem más volt, mint az, hogy végig Edwarddal legyek kettesben. Csak azt nem tudom, hogy ezt hogyan is oldjam meg. Valakit megkell kérnem hogy, segítsen és már tudom is, hogy ki lesz az. Pajzsomat kiterjesztettem Alicere majd elkezdtem hozzá beszélni gondolatban.
„- Alice.” – mondtam mire rám kapta a tekintetét majd, mint akinek leesett, hogy nem szeretném, ha mások megtudnák. 

„- Tudnál nekem segíteni? Szeretném a mai napot Edwarddal tölteni” – talán azért is kértem meg Őt, mert mint legjobb barátnőm biztos voltam benne, hogy segít nekem, ám amikor meghallottam a választ szinte lesokkoltam. 

„- Sajnálom Bella, de nem” – nem tudtam mit gondolni, hisz ő mindig segített nekem. Miért pont most ne tenné?

„ – De hát miért?” –hangom csalódottan hangozhatott fejében, mert a lelkemben is csalódottság volt. 

„- Sajnálom” – üzente vissza, majd megfogta Jasper kezét és felment az emeletre. Értetlenül néztem rá, majd körbe a nappaliban lévő embereken. Senki nem vett észre semmit a mi kis párbeszédünkből. 

Edward az ablaknál ült és éppen Kattel beszélgetett. Edward és Kate talán észrevehették, hogy őket nézem, mert rögtön rám kapták a tekintetüket. Mindketten elmosolyodtak, majd tovább beszélgettek. Felálltam a helyemről, majd a konyhába indultam, hisz ha jól tudom, akkor Esme még mindig ott van. 

Megpillantva őt rögtön hozzá siettem. 

- Esme tudnál nekem segíteni? – kérdeztem. Hangom kétségbeesetten hangozhatott mivel ijedten nézett rám. 

- Persze drágám mondjad. Talán valami baj van? 

- Tudnál nekem abban segíteni, hogy Edwarddal tölthessem a napot? – olyan kétségbeesetten néztem rá, mint még eddigi életem során sohasem. 

- Sajnálom drágám, de nem tudok segíteni – mondta, majd már ott sem volt a konyhában. Most már nem értettem semmit, hisz Esme a legutolsó vámpír a földön, aki ne segítene másnak. Ahogy Esme kilépett az ajtón Ian jelent meg előttem. 

- Ó, szia. Nem láttad Davet?

- Nem. Miért? – néztem rá kíváncsian. 

- Ja, csak azért, mert a fiúkkal elmegyünk vadászni. Már rám fér egy kis kaja elég régen voltam már vadászni – mondta lelkesen. 

- Minden fiú megy?

- Aha, de ha nem baj akkor én megyek is, mert indulunk. Szia – majd már ott sem volt Kétségbeesetten csúsztam le a konyhaszekrény mentén egészen a földig. Ott összekuporodtam és mélyen a gondolataimba merültem. Nem lehet. Muszáj vele lennem ebben a két napban. Muszáj. Lelkemben keserűség volt és szívem majd meg szaladt. 

Fojtogatott a tudat, hogy a két napból csupán csak egyet tölthetek vele. Talán jobb lenne, ha már most hazamennék. Könnyebb lenne, mindenkinek hisz nem kellene akkor elbúcsúznom senkitől sem. Egyik felem, méghozzá az eszem ezt súgta, de  szívem azt, hogy maradjak és még ha csak azt az egy napot is de Edwarddal fogom tölteni. 

Mert ha csak egy napom vagy egy órám esetleg egy percem maradna, akkor is csak vele szeretném tölteni, hogy megmondhassam szeretem, mindennél és mindenkinél jobban örökön örökké. 

 

hétfő

BD part 2

Sziasztok!
Ugyan ez még nem a friss de a felét megírtam.  Ha szeretnétek hozhatok egy kis ízelítőt belőle?!  Írjátok majd meg ha szeretnétek :D
Viszont most egy kis előzetest hoztam a már nagyon is várt Breaking Dawn part 2-ből. Remélem tetszik majd nektek. Nekem nagyon tetszett. Alig várom már, hogy novemberben mehessek a moziba.
És egy jó hír. Ma voltam érettségizni és úgy néz ki hogy sikerült. :D De biztosra csak holnap tudom meg amikor át kell venni az érettségi bizonyítványt. :)

Puszi
Beky



Hát ez lett volna remélem tetszett és már várjátok. :D

27. Fejezet.

Sziasztok! Igaz egy kicsi késéssel meghoztam a fejezetet. Remélem hogy jó lett ez a fejezet és tetszeni fog nektek. Ez most rövidebb lett a szokottnál de remélem azért tetszik. Sajnos ezen a héten még tanulnom kell de utána hosszú fejezetek lesznek. Köszönöm Lexynek és Atinak a komit. Kicsit elszomorodtam hogy csak ketten írtak és nem értem hogy miért. Talán rossz lett a fejezet? Ha igen akkor azt is írjátok meg mert úgy tudok javítani. Na mindegy remélem, hogy egy kicsit több komit kapok.
Puszi
Beky




27. Fejezet

Már az autóban ültünk és az árvaház felé tartottunk, amikor hirtelen megszólaltam. 

- Alice nagyon haragszik rám? – kérdésem meglephette mivel értetlen arccal pillantott rám. 

- Bella, Alice nem haragszik csupán nem érti mi történt és pontosan miért vagy ennyit velem. Néha már éreztem az érzelmei között a féltékenységet és olyankor mindig mosolyoghatnékom támadt.

- Akkor amint hazaérnek beszélek vele. Ha az kell hozzá, hogy ne rontsam el az életetek, akkor elmondom neki, amit neked is – néztem ki az ablakon a mondatom végén. 

- Bella erre semmi szükség, megoldom én egyedül is, hidd el, nagyfiú vagyok már – mondata mire csak felnevettem.

- Azt látom –azonban akkor sem fogom feladni. Amit tönkreteszek helyre is hozom. Az árvaházhoz érve már ott állt egy fekete autó, amiben a kicsik szülei voltak. Legalábbis nemsokára a szüleik. Kiszálltunk az autóból és rögtön feléjük vettem az irányt. 

- Jó napot. 

- Jó napot Bella.

- Sajnálom, hogy késtünk – szabadkoztam rögtön.

- Ugyan nem késtetek, mi jöttünk előbb.

- Nos, akkor mehetünk, ha akarják. A kicsik már biztos, hogy nagyon várják önöket. 

- Rendben. Már én is nagyon várom, hogy hazavihessük őket – mondta lelkesen. Jasper a férfivel kezdett el beszélgetni, míg én Susannal. 

- Olyan izgatott vagyok. Tudod már nagyon vágytam a gyerekekre. És amikor a baleset történt akkor úgy éreztem, hogy ezt már nem kaphatom meg, de neked hála újra részem lehet az anyaságban – nézett rám – már rég berendeztük a szobájukat. Remélem, hogy tetszeni fog nekik.

- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog – mondtam, de már oda is értünk az ajtóhoz. Minden nagyon jó volt. A kicsik boldogan mosolyogtak, amikor meglátták az új szüleiket és ez viszont is így volt. Jasperrel együtt mosolyogva figyeltük, ahogy egy új család jött létre.

 Elkezdődött nekik egy új közös élet számukra és nagyon remélem, hogy jól sikerül az életük és egy ilyen tragédia után végre boldog életük lesz. Elköszöntük tőlük, majd Jasperrel együtt beültem a kocsiba és hazafelé indultunk. Telefonomat elővettem a zsebemből majd egy sms-t írtam Alicenek. Amint azzal végeztem Edward jött.  

- Mi ez a nagy érdeklődés a telefonod iránt? – Nézett rám Jasper mosolyogva – még sosem láttalak ennyit a telefonnal a kezedben. 

- Néha ezt is kell csinálni – mosolyogtam vissza. Hamar haza értünk, amit nem is csodálok. Jasper talán a második ember (Edward után) aki imádja a száguldozást, habár ez nálunk vámpíroknál nem is olyan ritka. A fiúk már otthon voltak, és ahogy hallom nagyon is vidámak. 

- Ahogy hallom jó sikerült a vadászat – néztem végig rajtuk. 

- De még mennyire. Látnotok kellet volna, ahogy Ien megpróbált egy nyulat becserkészni – röhögött Emmett. 

- Csak nem egy újabb fogadás? - Kérdeztem felvont szemöldökkel mosollyal az arcomon. 

- Hát igazából ez egy olyan „úgy sem mered megtenni” dolog volt. A fogadásnak nem volt tétje. – mondta Ian. – Meglepődnétek, ha megkóstolnátok, hogy milyen finom a nyuszi vére. 

- Akkor egyél sokat – mondta Dave 

- Meghagyjuk neked – nevetett fel Williem. 

 - Köszi – nagyon kedvesek vagytok – mondta Ian. Inkább hagytam őket had beszéljék meg. Edwardra néztem, aki csak bólintott. Gondolatban elmondtam neki mindent, majd kezdetét vette a tervem. 

- Jasper eljössz velem vadászni? – néztem rá kérdőn és most nagyon reméltem, hogy igent mond. Csak mosolyogva bólintott majd elindultunk. Mostantól nem fogok mindig a nyakán lógni. Nem lehetek, mindig vele, hisz van saját élete, amibe én nem lehetek folyton benne. Mostantól mindig csak Edwardra fogok koncentrálni. Hisz már csak két napom van. Két nap alatt kell bepótolnom azt, amit embere sokasága egy életen próbál.

 Lassan mentünk és már nagyon bent jártunk az erdőben és a nap is lement már így nagyon sötét volt persze ez nekünk meg sem kottyant. Már majdnem ott voltunk a tervem helyszínénél, amikor megszólaltam. 

- Tudom, hogy nem szereted, ha beleszólnak a dolgaidba, de jóvá kell tennem az, amit elrontottam. Nagyon sajnálom, hogy folyton rád akaszkodtam. Ne, had folytassam – szóltam rá hisz tudtam, hogy mit szeretne mondani – Te vagy az, aki már mindent tud rólam és azért a sok mindenért, amit segítettél nagyon hálás vagyok csak sajnos az a te károdra ment. Remélem, hogy jól fogjátok magatokat érezni – mondtam majd kiléptünk a rétre, ami gyönyörű lett, mint ahogy szerettem volna. 

Gyertyák voltak elhelyezve mindenhol és a rét közepén egy kis sátor volt. A rét túloldalán pedig ott állt Edward és Alice. Alice szemén kendő volt és blokkoltam a kepeségét is így teljes meglepetés lesz ez számára. Hallottam, ahogy bosszankodik azért, hogy semmit nem lát. Bólintottam Edwardnak, hogy engedje el, majd már ott sem voltunk.

 Kicsit távolabb álltunk meg és figyeltük, ahogy Jasper leveszi, Alice szeméről a kendőt majd meglepetten körülnéz és boldogan megcsókolja Jaspert. Lelkem egy kis része boldog lett. Legalább egy dolgot, amit elrontottam. Edwardra néztem és ő is felém fordította fejét. Mélyen a szemeibe néztem.

- Köszönöm és szeretlek. 

- Szívesen és én is szeretlek – csókolt meg és én boldogan viszonoztam édes csókját.

csütörtök

Fontos :)

Sziasztok!
Ez még nem a friss és pénteken nem is fogom tudni hozni hisz nagyban készülök a szóbelire és az esküvő miatt már így is csúsztam, de hozni fogom még lehet, hogy ezen a héten, de ha nem akkor hétfőn vagy kedden hozom :)
De az amiről most beszélni szerettem volna nem más mint, hogy nyitottam még egy blogot. Ez a blog is Robstenes és remélem, hogy tetszeni fog nektek. Azért majd lesetek be. :D

 http://szivdobbanasnyipillanat4993.blogspot.hu/

Puszi
Beky