csütörtök

16. Fejezet


Sziasztok! Meghoztam az ez évi utolsó fejezetet, ami kicsit később érkezett mint szerettem volna, de azt hiszem hogy ez az eddigi leghosszabb fejezet is  :)
Remélem tetszik, jó olvasást!

Beky

 Ui: nagyon megköszönném, ha írnátok SOK komit, hogy a jövő évre is legyen miből erőt gyüjtenem, mert el sem tudjátok hinni, hogy milyen jól esik elolvasni, hogy mit gondoltok az adott fejezetről, még ha nem kifejezetten jó is az a vélemény.




 
16.Fejezet.

Általában az álmok békések és szépek, ám ez az álom cseppet sem volt az. Tudtam, hogy fel kell kelnem és tennem kell valamit az ellen, hogy Aroék idejöjjenek, így hát erőt vettem magamon, majd kinyitottam szemeimet. A szobában Jane hangját lehetett hallani, de pontosan tudom, hogy itt van még Dave, Will, Rosalie és Kate is. Jane hangja feszült volt és győzködő. Valakit nagyon rá akart venni valamire.
-          Felébredt. – mondta Will valószínűleg rám értve.
-          Na végre Bella. Nagyon megijesztettél minket. – mondta Rosalie, aki az ágyamon ült, közvetlenül mellettem. Janre pillantottam, aki még mindig a telefonba beszélt, de nem tudtam rájönni, hogy kivel.
-          De mester… - mondta volna tovább, de Aro nem engedte. Tudtam, hogy itt az alakalom, mert már csak az a reményem maradt, hogy még nem küldött ide senkit.
-          Add ide – nyújtottam Jane felé a kezem. Különös módon most semmim sem fájt.
-          De… - próbált ellenkezni.
-          Kérlek, add ide – kértem a telefont. Elindult felém, majd kezembe tette.
Vártam pár másodpercet. Tudom, hogy most mi fog következni és ehhez nagy szükség van arra, hogy lenyugodjak. Vettem egy nagy levegőt majd a telefont a fülemhez emeltem.
-          Aro.
-          Bella. Miért mástól kellett megtudnom, hogy bajod esett? Azonnal szólnod kellett volna. – Mondta Aro.
-          Már úton vagyunk, nem fog téged többé bántani egyik korcs sem.  – halottam meg Marcus hangját.
-          Nem, nem kell idejönni egyikőtöknek sem. Amúgy is, hogy hagyhattátok el a várat? Nektek ott lenne a helyetek, hogy védjétek Sulpiciat és Athenodorat meg a várat. – Sulpicia Aró felesége, aki nagyon kedves és mindig is jól kijöttünk. Athenodora (aki Caius felesége) kicsit visszahúzódóbb, nem igazán mozdul ki a várból, habár nem is nagyon mehetnek mióta Didyme meghalt. Caius talán azért is lett sokkal jobb vámpír, mert rájött, hogy bármikor elveszítheti a feleségét.
-          Bella, most nem érdekkel semmi más, csak hogy azokat a korcsokat megöljem. – mondta Aro. Furcsa, mert ő sohasem cselekedik meggondolatlanul. Janra néztem, aki lehajtotta a fejét majd kiment. Tudom, hogy azért is magát okolja, mert nem állította meg Ient, pedig az nem az ő dolga. Elegem van, hogy mindenki saját magát hibáztatja mindenért.
-          Nem Aro, nem jön ide egyikőtök sem. És én majd elintézek mindent, ez az én dolgom, már nagy vagyok, nem kell engem állandóan félteni. Miattam senki nem fog meghalni. – meg sem várva a válaszát letettem a telefont. Will, Dave Rosalie és Kate sajnálattal a szemükben néztek rám.
-          Will megkérhetlek valamire? – néztem rá kérdőn. Valójában utáltam kérni bármit is.
-          Persze nyugodtan.
-          Hoznál nekem vért?
-          Igen. Bella csak szólj nyugodtan és már repülök is. – mondta majd elment.
-          Várj én is megyek - mondta Dave, majd utána futott.
-          Jobban vagy már? – kérdezte kedvesen Kate
-          Igen, már jobban, a vér sokat segít. – mosolyogtam rá. – A többiek hol vannak?
-          Carlisle dolgozik, Eseme és Carmen az árvaházba mentek, a fiúk, mármint Jasper és Emm a nappaliba. Alice a gardróbját pakolja, Irina pedig szintúgy a nappaliba. Eleazar pedig Carlislevel ment. Edward és Tanya a szobájukban. – mondta Rosalie. Hogy is gondolhattam, hogy majd Edward miattam nem nyúl Tanyahoz. Hisz én mondtam, hogy ne hagyja el. Arcomra valószínűleg kiülhetett az érzelmem, mert Rosalie és Kate összenéztek. Arcomra erőltettem egy mosolyt.
-          Rendben. Én most elmegyek lezuhanyozni, ha nem baj? – néztem rájuk. Ezzel is talán egy kicsit egyedül lehetek és átgondolhatok mindent.
-          Jó. Szólj, ha segítség kell. – mondta Kate kedvesen.
-          Talán megy egyedül is. – mosolyogtam, majd felkeltem és elmentem a fürdőbe.
Amikor a forró víz a bőrömhöz ért, minden izmom ellazult. Szemem előtt azonban megjelent a szörnyű kép, hogy Edward és Tanya most mit csinálnak a szobájukba. Testemet bejárta egy furcsa érzés, ami nem más volt, mint a féltékenység. Féltékeny voltam arra a hülye fruskára, amiért Edward őt csókolja, őt simogatja. Fejemből kiűztem ezeket a gondolatokat és inkább elzártam a csapot. Óvatosasan megtörölköztem, habár a fürdés is nehéz volt mivel víz nem érhette a hátamon lévő kötést azért mégis sikerült. Mivel nem hoztam magammal ruhát, ezért csak magamra csavartam a törölközőt majd úgy mentem a szobába. Willel találtam szemben magam, aki a vérrel a kezében ült az ágyam melletti széken. Nem voltam szégyellős előtte, hisz ő szinte a bátyám. Rámosolyogtam, majd bementem a gardróbba, hogy felölötözzek. Felvettem egy csőszáru farmert és egy sima egyszerű fehér trikót, meg hozzá egy inget, majd kiléptem a gardróbból és Willhez mentem.
-          Nem korai felkelned?- nézett rám aggódóan.
-          Nem, jobban gyógyulok, ha mozgok egy kicsit és a vér is sokat segít.
-          Te tudod. – mosolygott majd odaadta a vért.
-          Köszönöm. – Leültem mellé és megittam. Éreztem, ahogy szétterjed a testemben.
-          Tudod szerintem nem szép dolog az, amit az öcsém tett, de valamilyen szinten megértem. Csak óvni akart téged. Látszik, hogy még mindig érez valamit irántad. – pont ez az amitől féltem.
-          Ez a baj. Már nem kellene, hogy érezzen még valamit irántam, hisz így csak szenved. – néztem rá Willre.
-          Tudom, hogy te rendes lány vagy, de ha nem szereted, akkor ez ellen nem lehet tenni semmit.
-          Én annyira sajnálom. – hajtottam le a fejem. - Nem akartam neki fájdalmat okozni.
Will átkarolt és én szívesen bújtam az ölelésébe. Ez sokkal másabb volt, mint Edwardé, hisz őt szerelemmel szerettem és úgy is öleltem meg, viszont Will olyan mint a bátyám így tőle egy ilyen ölelést is kaptam.
-          Előbb-utóbb talál valakit, aki viszont fogja szeretni. – mondta - és akkor majd csak egy nagyon jó barátja leszel. Ebben biztos vagyok, hogy ez így lesz, nincs miért aggódnod.
-          Köszönöm bátyó. – mosolyogtam rá. – Lemegyünk? – kérdeztem. Remélem, hogy most egy darabig nem fog fájni semmim sem.
-          Persze menyünk. Mondta majd elindultunk lefelé. Amikor lefelé mentünk beszédet halottunk.
-          Jaj, annyira összeilletek. Nem is értem, hogy miért nem kérted meg Tanya kezét Edy. – mondta Irina, amitől azonnal megtorpantam a lépcsőn. A többiek is hallották, hogy jövünk.
-          Bella jól vagy? – kérdezte Will.
-          Igen, persze – mosolyogtam rá, de ez közel sem volt igazi mosoly. Belül nagyon fájt. Miért pont most?
-          Tényleg Edy, már nagyon régóta járunk. Vagy talán nem szeretsz? –kérdezte és mindenki Edwardra nézett. Edward rám nézett, de én azonnal lesütöttem szemeimet.
-          De, szeretlek. – mondta, nekem meg majd meg szakadt szívem ettől a két szótól. Jobb is ez, így legalább amikor elmegyek, lesz neki valaki.
-          Hát akkor meg mire vártok? – kérdezte Irina. Éreztem magamon többek pillantását is, de inkább a konyhába mentem. Odamentem a hűtőhöz, majd kerestem valami emberi táplálékot. Valahogy nem tudtam odafigyelni, hogy mi az, amit kivettem csak fogtam, betettem a mikroba, megmelegítettem, majd elkezdem enni.
Vajon Edward elveszi Tanyat? Én azt képtelen lennék végignézni. Már a gondolat is fáj. Nem tudom, hogy hogyan fogom elengedni Edwardot, de annyit biztosan tudok, hogy fájdalmas lesz. Gyorsan végeztem az evéssel majd reménykedve benne, hogy már nincsenek a nappaliban kimentem hozzájuk. Carlisle éppen akkor lépett be a nappaliba Eleazarral a nyomában.
-          Bella, neked még feküdnöd kellene – nézett rám Carlisle.
-          Én mondtam neki, de erősködött, hogy jól van – mondta Will.
-          És ez így is van – majd leültem Kate mellé a kanapéra. Esme odament Carlislehoz és megcsókolta.
-          Beszélnünk kell. – szólalt meg Carlisle.
-          Valami baj van? – Kérdezte rögtön aggódva Esme.
-          Nem nincs semmi baj. Üljünk le – mondta, majd mindenki helyet foglalt.
-          Ma a korházban az egyik indián megkeresett.
-          Mi? A korházban? De ugye nem bántott senkit sem? – kérdezte Carmen.
-          Nem. Nem bántott senkit. Azért keresett meg, mert lenne egy kérése hozzád Bella, és pár percen belül itt is lesznek. – Nagyon meglepődtem, hisz miért szeretnének velem beszélni, ráadásul kérni valamit?
-          Mi? Hogy azok a mocskos kutyák idejönnek? Nagyon jó, most mindennek kutya szaga lesz. – Kezdett el vinnyogni Tanya.
-          Ha valami nem tetszik, el lehet menni. – néztem rá.
-          Te nekem ne magyarázz. Semmi jogod nincs ebben a házban parancsolgatni. – nézett rám vérben forgó szemekkel.
-          De nekem már van jogom téged elküldeni. – Állt fel Rosalie. – Úgyhogy ha valami nem tetszik, el lehet menni – mondta neki azt, amit én. Tanya éppen válaszolt volna, amikor kopogtattak, így a’ helyett hogy beszélt volna, felpattant majd már fel is ment, Irina meg utána. Carlisle kinyitotta az ajtót, ezzel beengedte a farkasokat. Nagy nehezen felálltam, mert a fájdalom kezdett visszatérni.
Feléjük léptem, de a szemem sarkából láttam, hogy Jane is szorosan mellettem van. Figyelmeztetően rá pillantottam, majd mikor már nem követett, folytattam utamat. Az egyik férfi előrébb lépett, majd megszólalt.
-          A nevem Sem Urly – mondta majd kezet nyújtott felém. Elfogadtam a felém nyújtott kezét.
-          Engem Isabella Volturinak hívnak, de szólíts csak Bellának – mondtam kedvesen.
-          Ők itt pedig Embry, Paul, Quil, Jered és Jacob, de vele már találkoztál. – Mutatott végig a mögötte álló embereken. Mindegyikőjük szinte ugyan úgy nézett ki. Mindegyik magas, izmos, rézbőrű és fekete hajú, és mindegyiken ugyanolyan tetoválás van, csak az arcuk más, de az is kis mértékben különbözik
-          Igen. Vele már volt szerencsém találkozni. – mondtam mosolyogva, majd elindultam feléjük. Most már nem csak Jane fejezte ki nemtetszését hanem Ien, Dave, Will, Emmet, Jasper és Edward is felmorgott, de nem törődve velük tovább haladtam a farkasok felé.
-          Örülök, hogy megismerhetlek titeket. – mosolyogtam rájuk. Tudom jól, hogy haragudnom kellene rájuk, de tudom, hogy senki sem hibás. Jacob furcsán és egyben megdöbbenve nézett rám. Éreztem, hogy kezd egyre jobban fájni a hátam, de inkább mélyen elfojtottam magamban.
-          Úgy tudom, hogy szeretnétek kérni tőlem valamit. - Néztem Semre.
-          Igen. Ez így van. Tudom, hogy nincs jogunk tőled bármit is kérni azok után, ami történt de ez igen fontos lenne.
-          Még van képetek idejönni és kérni valamit Bellától azok után, hogy az egyikőtök majdnem megölte?- Halottam meg Ien hangját.
-          Ien, kérlek. Én is eltudom dönteni hogy mit szeretnék. – Mondtam a vállam felett hátra sem nézve.
-          Kérlek, folytasd. – Néztem ismét Semre.
-          Nos, arról lenne szó, hogy Lili nagyon aggódik érted. Egész éjszaka nem tud aludni és rossz álmok gyötrik, mert attól fél, hogy bajod esett.
-          Ami igaz is. – hallottam meg Emmettet, de oda se figyelve beszéltem tovább.
-          Szegény, nagyon sajnálom. Tehetek érte valamit?
-          Ami azt illeti meg szerettünk volna kérni, hogy ha lehetséges, akkor gyere el arra a rétre, ahol tegnap voltatok, hogy Lili láthassa, hogy semmi bajod. – mondta Jacob.
-          Mi? Szó sem lehet róla. – Pattant fel hirtelen Edward. Jól esik, hogy aggódik értem, de tudom, hogy el kell mennem a rétre. Nem szeretném, ha Lili miattam aggódna.
„ Edward kérlek. Majd én eldöntöm, hogy mi jó nekem.”
„Nem Bella. Mi van, ha megint bajod esik?”
„De nem fog. Kérlek, bízz bennem.”
„Én nem benned nem bízom, hanem bennük.” – pillantott a farkasok felé.
„És ha te is eljössz velem?”
„Úgy sem szívesen egyezem bele, de valamivel jobb” - A mi kis gondolatbeszélgetésünket értetlenül figyelték a többiek.
-          Rendben elmegyek veletek, de csak akkor, ha jöhet velem valaki.
-          Persze nyugodtan.
-          Edward, Emmett eljönnétek velem? – kérdeztem feléjük fordulva. A két fiú csak bólintott. Már éppen indultunk volna amikor, Ien megszólalt.
-          Bella én is veletek szeretnék menni.
-          Köszönöm Ien, de elég lesz Emmett és Edward. Négyen már túl sokan lennénk.
-          Akkor had menjek az egyikük helyett. Mondjuk Emmet itthon maradhatna.
-          Nem Emmett erős és jól jön az ereje.
-          Akkor meg Edward helyett. Nem is értem, hogy miért pont őt akarod vinni. – Mondta Ien gúnyosan. Kezdett felmenni a pumpa. Nem értem Ient mostanában, olyan furcsán viselkedik.
-          Ien, azt mondtam nem. Mit nem lehet ezen megérteni? Emmett meg Edward jön és kész.
-          Mehetünk – fordultam oda a farkasokhoz. Már majdnem kiléptünk az ajtón, amikor Carlisle szólalt meg.
-          Kérlek Bella, óvatosan. Még nem vagy olyan erős és ne terheld túl magad. Ti meg figyeljetek rá. – Fordult a két fiú felé. Jól esik, hogy Carlisle aggódik értem. Olyan mintha az apám lenne. A fiúk csak bólintottak majd végre elindultunk. A farkasok mellettünk jöttek persze farkas alakban. Emmett a jobb oldalamon futott, míg Edward a balon. Éreztem a vállamban a fájdalmat. Kellet volna morfiumot kérnem Carlisletól.
-          Tudod, kemény vagy hugi – mosolygott rám Emm.
-          Köszi Emmet. – mondtam vigyorogva majd tovább haladtunk. Már egy kicsit kezdtem fáradni, de ezt nem mutattam ki. Szerencsére pont megérkeztünk a tisztásra, ahol már ott volt a hat farkas és egy fiatal lány, aki Lilit fogta a kezében. Amint megláttam boldogság járt át, hogy újra láthatom. Közelebb mentünk. Lili elkezdett felém nyújtózkodni.
-          Bejja – mondta majd elkezdett ficánkolni a lány karjaiba.
-          Bella ő itt a feleségem, Emma – mutatott Jacob a lányra, aki Lilit fogta. Nem nézett ki többnek 25-nél.
-          Szabad? – kérdeztem Emmát. Ő Jacobra nézett, aki csak bólintott, majd Emma újra rám nézett és csak bizonytalanságot láttam a szemeiben.
-          Biztos lehetsz benne, hogy nem fogom bántani. – Mondtam neki kedvesen, amire ugyan bizonytalanul, de odaadta Lilit. Furcsa meleg érzés járt át, hogy a kezemben foghattam. Vajon milyen lenne, hogyha nekem is lenne egy gyerekem Edwardtól. Mástól nem is tudnám elképzelni. Az ő gyönyörű haját örökölné és a tökéletes arcát. Állj Bella hova gondolsz?
Miután megfogtam, kicsit arrébb vittem, majd letettem a fűbe és én is leültem mellé.
-          Uje nem esett szemmi bajod?
-          Nem, nincs semmi bajom. – Mondtam mosolyogva.
-          Milyen szép ruhád van. – Törtem meg, a beállt csendet.
-          Köszi. – olyan aranyos. - A tied isz szép.
-          Köszönöm. És mond csak, mi a kedvenc játékod? – próbáltam vele beszélgetni.
-          Van egy macim, amit nadon szejetek. – mosolygott azokkal a gyönyörű szemekkel.
-          Hát, tudod nekünk is van egy nagy macink. – pillantottam hátra Emmettre.
-          Iden, ténjeg olyan, mint egy nad maci. – Mondta kacagva. A többiek csak csendben figyeltek minket, de azért ők is elmosolyodtak. Edwardra pillantottam, aki pont engem nézett. Rámosolyogtam, majd visszafordultam Lilihez
-          Sajnálom, de nekünk mennünk kell – Halottam meg Emma hangját. Lili azonnal elszomorodott és én sem voltam másként.
-          De ugye még találkozunk?- kérdezte
-          Hogyha anyukád és apukád megengedi, akkor igen- mondtam majd rámosolyogtam.
-          Apa uje találkozhatunk?
-          Persze kicsim. – válaszolt Jacob majd felvette Lilit, majd át adta Emmának. Én is felálltam, de bele is nyilallt a vállamba a fájdalom. Lili és az anyukája elmentek. Ameddig csak láttam Lilit integettem.
-          Szeretnék bocsánatot kérni, amiért bántottalak. – mondta Jacob – Nem kellet volna rögtön rád támadnom.
-          Ugyan semmi baj, már mondtam. Én is ugyan ezt tettem volna. De tényleg találkozhatok még Lilivel? – néztem rá reménykedve.
-          Persze, nagyon megkedvelt téged.
-          Igen én is őt. Olyan tündéri. Remélem, hogy most már majd tud aludni.
-          Biztosan.
-          Bella most már ideje mennünk. Pihenned kell. – mondta Edward, majd odajött mellém Emmettel együtt.
-          Köszönöm, hogy eljöttél és megnyugtattad Lilit.
-          Ugyan, örülök, hogy láthattam, és hogy segíthettem. – mondtam, majd miután elköszöntem már indultunk is a Cullen ház felé.
Még csak pár másodperce futottunk, amikor a vállamba hasított a fajdalom és kénytelen voltam megállni. Amint a fiúk észrevették ők is megálltak.
-          Hugi, minden rendben? – kérdezte Emmett.
-          Semmi baj, mindjárt mehetünk is tovább – mondtam.
-          Nem, majd én viszlek – nézett rám aggódva Edward, majd közelebb lépett.
-          Nem kell, tudok egyedül is menni… - tiltakoztam azonnal.
-          Ne tiltakozz, kérlek – mondta, majd közelebb lépett és a karjaiba vett, és én örömmel bújtam az ölelő karok közé, majd mélyen beszippantottam csodás napfény illatát.
„Köszönöm.” - üzentem neki gondolatban, miközben újból elindultunk.
-          Öcsipók, engem nem akarsz vinni? – kérdezte Emmett kaján vigyorral.
-          Bocs, Emm, de most nem.
-          Nemááár. Fontosabb Belluska, mint én? - Edward rá nézett, majd rám.
-          Hát tudod… igen, egy kicsit szívesebben tartom őt a karjaim között, mint téged – kacsintott rám Edward. Emmett, duzzogva motyogott valamit, amin mi csak jót mosolyogtunk Edwarddal. Ekkor megérkeztünk a házhoz.

szombat

Boldog Karácsonyt :)

Szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog Karácsonyt kívánni. Nagyon köszönöm hogy olvassátok a történetet, amit írok. És szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített nekem. Nagyon hálás vagyok érte.
A következő fejezetet most a napokba szeretném hozni nektek.
Még egyszer Boldog Karácsonyt mindenkinek.

hétfő

15. Fejezet



 
15.Fejezet


Edward édes ajkai becézték az enyémet. Szinte mámorító volt és mondhatni azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Megszűnt minden körülöttem, még a fájdalom is, ami a testem minden részén jelen volt. Csak az számított, hogy életem szerelme csókol.
 Hirtelen eszembe jutott, hogy az egész család minket néz. Azonnal elhúzódtam tőle, de meglepődve vettem észre, hogy rajtunk kívül senki nincs itt.
-          A többiek… - mondtam volna, de Edward ujját a számra csúsztatta és úgy suttogta.
-          Alice látott mindent és tudja, hogy mit szerettem volna ezért nincsenek most itt.
-          De akkor Alice tudja, hogy mi? – néztem rá.
-          Igen már elég rég óta tudja, hogy lesz valami köztünk.
Sokáig csendben voltunk és gondolkoztunk, amikor Edward szólalt meg.
-          Tudod, amikor megláttalak ott a réten, én úgy éreztem, hogy mindez az én hibám. Ha nem hagylak egyedül, akkor most semmi bajod nem lenne. És ezt még most is így gondolom. – mondta miközben a szemembe nézett. Kezemet hajába túrtam így vontam magamhoz közelebb, hogy megcsókolhassam. Még sohasem kezdeményeztem én a csókot. Ajkai lágyan becézték az enyémet. Egyre szenvedélyesebben csókoltam, majd mivel nekem levegőre volt szükségem eltávolodott tőlem.
-          Ne mondj ilyeneket, egyáltalán nem a te hibád.
-          Akkor is, ha nem… - mondta volna, de kezemet újára szájára tettem. Kicsit fájt még ez ilyen apró mozdulatok is, de próbáltam elrejteni magamban.
-          Igen. – csak ennyit mondtam. Valószínűleg ezt nem értette, mert értetlen fejel bámult rám.
-          Mi igen?
-          Az mondtam, hogy gondolkodok rajta, hogy titokban együtt legyünk. A válaszom pedig igen. – arca döbbenté vált majd szemeiben a mérhetetlen nagy boldogság csillant meg, ami arcára is kiült.
-          Tényleg? Komolyan mondod? – kérdezte hitetlenkedve. Szemei csillogtak és a mérhetetlen boldogság is ott tükröződött benne. Még sohasem láttam ennyire boldog embert, illetve vámpirt.
-          Igen! De csak titokba. Alice valószínűleg tudni fogja, de más nem, ha nem baj.
-          Dehogy baj. Hihetetlenül örülök, hogy habár titokban, de az enyém vagy. – mondta majd közelebb hajolt hozzám és ismét megcsókolt. Ez most sokkal másabb volt, tudván, hogy együtt vagyunk és azzal a férfival csókolózok, akit tiszta szívből szeretek és ez ő már tudja is.
-          Szeretlek. – mondta ki életem legjobb szavát és vallomását, amit én is viszonoztam.
-          Szeretlek. – azonban nem ölelkezhettünk, sokáig, mert Emm és Jas tért vissza a vérrel. Boldogan nevetgéltünk miközben megittam a nekem hozott vért. De valahogy nem hogy múlt volna a fájdalom, egyre erősebb lett a vállamba és a gerincembe. Minden egyes kicsi mozdulat fájt.
-          Bella mi a baj? – kérdezte Jas.
-          Semmi – mondtam, de megint belenyilallt a hátamba a fájdalom és az arcom is fájdalmasan összerándult.
-          Ne hazudj. Fáj? – kérdezte most Emm. Edward azonnal felpattant, majd lerohant és Carlisle-al tért vissza.
-          Valószínűleg a morfium felszívódott, úgyhogy adok jó? Ettől valószínűleg most aludni fogsz. Már éppen ellenkezni szerettem volna, hisz nem akartam elaludni, de már késő volt. Szemeim lecsukódtak és mély állomba merültem.


Edward szemszöge:

Amikor megláttam a réten, amint a farkasok rajta vannak és meg akarják őt ölni, elöntött a méreg és szinte örültként rohantam, hogy megmentsem szerelmemet. Ájultam feküdt a földön, de a szíve még vert.

Kimondhatatlanul boldog voltam, mikor szerelmem beleegyezését adta a (titkos) kapcsolatunkba. Olyan jó volt tudni, hogy ő is szeret engem. Pár nappal ezelőtt még reménykedni sem mertem volna benne. Szerelmem békésen aludt, azonban tudtam, hogy ki kell mennem innen, hisz a többiek nem tudhatják meg, hogy valójában mi is van köztünk. Én elkürtöltem volna az egész világnak, csakhogy tudja mindenki ő az enyém. Alice jött fel a lépcsőn, majd egyenesen bejött a szobába.
„ Menj csak, majd én itt leszek vele és a gondolataimon keresztül tudod figyelni” – mondta kedvenc húgom. Annyira hálás vagyok neki, mindig annyi mindent tesz értem.
-          Köszönöm – öleltem meg.
-          Nincs mit. De menj, mert Tanya most ér haza. – mondta, amire rögtön egy fintorba rándult az arcom. Legszívesebben elhagytam volna, de Bella nem szeretné. Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Odamentem Bellához, majd a szájára nyomtam egy csókot. Végigsimítottam nyugodt arcán. „ Mindig is tudtam, hogy összejöttök. Hisz ti egymásnak vagytok teremtve” halottam ismét Alice kedves gondolatait. Rámosolyogtam, majd keletlenül ugyan, de elhagytam a szobát. Alice gondolatain keresztül folyamatosan figyeltem szerelmemet. Lefelé mentem a többiekhez, hisz addig sem tud rám mászni Tanya. Ezután semmi féleképpen nem szeretnék közelebb kerülni hozzá egy csóknál, de még ezzel is úgy érzem, hogy megcsalom szerelmemet. Jaj, Bella miért vagy ilyen makacs? De nem jött válasz. Ahogy leértem láttam, hogy Eleazar Jasperrel sakkozik. Rosalie és Kate valami magazinról beszélgetnek. Emm, Will, Ien és Dave pedig meccset néztek. Esme és Carmen a konyhában vannak. Tanya és Irina mindjárt belépnek az ajtón, így jobbnak láttam, hogyha bemegyek gyors a konyhába anyához.
-          Á kisfiam. Éppen Bellának főzünk. – mondta anya.
-          Tényleg? – kérdeztem kíváncsian. Milyen jó lenne, hogyha egyszer én főzhetnék szerelmemnek. De valójában azt sem tudom, hogy mit szeret. Ezeket még meg kell tőle kérdeznem. Kimentem a nappaliba, majd leültem a fiúkhoz meccset nézni, de valójában szerelmemet néztem, ahogy édesen alszik.


Bella szemszöge:


Amikor szememet kinyitottam Alicel találtam szemben magam. Reméltem, hogy amikor felkelek Edward gyönyörű arany szemeivel találom szemben magam, de hát mit is vártam? Ha itt lenne mindig velem, akkor kiderülne a mi nagy közös titkunk.
-          Szia – mosolygott rám kedvesen.
-          Szia.
-          Hogy vagy?-
-          Köszönöm már jobban – mondtam, de ahogy megpróbáltam felülni fájdalom nyilallt a hátamba. Ha jobban belegondolok, akkor nem is tudom, hogy pontosan mi a bajom.
-          Tudod már régóta tudtam arról, hogy te és Edward közelebb kerültök egymáshoz.
-          Sss még valaki meghalja – mondtam – És mi a véleményed? Megértem, ha most utálsz, amiért ezt csinálom, de meg kell értened. Szeretem a bátyádat tiszta szívemből.
-          Bella. Nyugodj meg. Én nagyon örülök, hogy együtt vagytok. Rühellem Tanyat. Te sokkal jobban illesz a bátyámhoz. – Nagyon örültem annak, hogy ezt mondja.
-          Alice elmondanád nekem, hogy mi a bajom pontosan, mert azt senki sem mondta el. – Néztem rá kérlelően.
-          Enyhe agyrázkódást kaptál, kificamodott a vállad és a hátadat felsértették a karmok. – mondta miközben végig a szemembe nézett.
Nem tudtam, hogy mit mondjak, még sohasem sérültem meg még ennyire. Ez talán Aronak köszönhető.
-          Bella! Ien felhívta Arót. – rontott be az ajtón Jane. Szívem kihagyott egy ütemet, majd a testemet átvette a düh. Megpróbáltam felkelni, ami nagyon nehezen ment.
-          Bella neked nem szabad felkelned - nyomott volna vissza az ágyra Alice, csakhogy én ezt nem hagytam.
-          Alice, inkább segíts lemenni. Ha nem segítesz, akkor is lemegyek, maximum leesek majd a lépcsőn- mondtam és láttam a szemében, hogy jobbnak véli ha lekísér.
Lassan mentünk, de a düh egyre nagyobb volt a testemben. Minden egyes lépés fájt, de most ez sem érdekelt. A nappaliba érve nem érdekelt, hogy ki van ott csak Ient kerestem a szememmel, akit meg is találtam.
-          Hogy tehetted ezt? Nagyon jól tudtad, hogy nem áll szándékomban elmondani Aronak, mert mindannyian tudjuk, hogy annak milyen következményei lehetnek. Most ide fognak jönni és lemészárolják a farkasokat. Ezt akartad, hogy egy csomó ártatlan haljon meg?
-          Már hogy lenének ártatlanok, amikor majdnem megöltek téged – kezdett el ő is kiabálni velem.
-          De nem öltek meg. A helyükben én is ugyan ezt tettem volna, ha valami idegen fogja a gyerekem. Nem érted? Én nem tudok azzal a tudattal, hogy ártatlan emberek haltak meg miattam. Ne akarj engem megvédeni. Tudok magamra vigyázni és el tudom azt is dönteni, hogy mi a helyes. Az én életem és te nem avatkozhatsz bele. Te nekem már nem vagy senkim sem. – Néztem a szemeibe, de ott csak dühöt, bánatot és fájdalmat láttam. Hirtelen elkezdett minden homályos lenni és forgott velem a nappali.